Felni fétis: ATS

Classic és Cup. A két típus, ami szerintem mindenkinek először eszébe jut az ATS nevet hallva. A sorozat mai részében eme legendás felnigyártó történetét mutatom be röviden.

Az 1969-ben létrejött alkatrész gyártó vállalkozás alufelnijei hamar ismertté váltak. 1971-ben, egy évvel a felnigyártás beindítása után már az első fontos ügyfelük is szerződést kötött velük: a Porsche.

ATS "Cookie Cutter". Nem túl férfias név egy Porsche felnihez képest.Sajnos nem tudom, mi a hivatalos neve.

Később olyan gyártók követték őket, mint az Audi, a Mercedes, a Ford, vagy a Volvo.

Ismerős "arcok" egy régi reklámban.

1972-ben mutatkozott be a Classic (Nomen est omen 🙂 ), 1975-ben pedig a Cup típus. A sikerük nem kétséges, hiszen a mai napig gyártják ezeket a modelleket, pedig jócskán eltelt az idő azóta.

ATS Classic, az örök klasszikus.

ATS Cup. Természetesen egy VW-n.

1976-ban új üzemet építettek Werdohl-Dreselben, 1977-ben pedig megkezdték Forma 1-es pályafutásukat, ami egészen 1983-ig tartott.

ATS Motorsport. Sárgában milyen színű vashoz passzolhat?

1985-ben elkészítették első teherautó alufelnijüket, 1990-ben pedig az első magnézium felnije jelent meg az ekkorra már jó ideje világszerte ismert vállalatnak.

ATS Käseloch, épp egy Opelhez próbálják, szerintem jól mutat. Tényleg egy sajt jut eszembe róla. Mi lehet a hivatalos neve?

A 90-es években a német székhelyen kívül Dél-Afrikában, Lengyelországban, Brazíliában és Indiában is gyártottak ATS felniket.

2002-ben az alabamai Auburn-ben is megkezdték a gyártást, S & M USA név alatt.

ATS 4Stern. Még egy típus a kevésbé ismertek közül.

Az autósportban jelenleg a WTCC versenyein találkozhatunk velük, a Chevrolet csapata az ő kerekeiken száguld a cél felé, raliban pedig a Prodrive-féle Minik gurulnak ATS kerekeken.

A jelenlegi választékot megtekinthetitek az ats-wheels.com oldalon, vannak szép darabok.

ATS Superlight. A 9,0X19-es mindössze 7,9 kg.

Total
0
Megosztások
5 hozzászolás
  1. kép is volt, írás is volt, jó is volt, köszönöm. 🙂

    az ats cup-ról sajnos lecsúsztam, fákk!

  2. A sajtos felni tudtommal a “Pepperpot” névre hallgat…

  3. A Porsche-féle felninek “Hackmesser” a beceneve, nem “cookie cutter”.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share