Egyetlen vonal

Mi a furcsa ezen a korai Fiat Cinquecento maketten?

Úgy van, az ajtó ablakának íve! A Fiatról lemaradt (állítólag pénzügyi okokból), de az Alfa Romeo 145-ről később visszaköszönt ez a jellegzetes vonal. Mindkét autót a 2005-ben elhunyt formatervező, Ermanno Cressoni rajzolta (közreműködött még Andreas Zapatinas és Chris Bangle is, akik szintén nem kis nevek) – és megint egy érdekesség – a 145-ös formaterve eredetileg a Lancia számára készült, belőle lett volna az új Delta.

Mario Maioli – a Centro Stile vezetője – azonban egyszer megjegyezte Cressoninak, hogy a leendő Delta modellje pont olyan oldalról, mint egy Alfa Romeo. Ezért aztán a hűtőrács cseréjével a mester azzá is változtatta, tádám, megszületett a 145-ös!
Érdekes dolgok rejtőzhetnek egyetlen karosszériavonal mögött is.

Total
0
Shares
3 hozzászolás
  1. Ez a vonal megvan a „kocka” Vitarákon is, a tükör csücsül benne, és milyen jó mélyre lelátni rajta :))

  2. Ez csak ott sántít, hogy az új Deltát jóval előbb kezdték el fejleszteni mint a 145-öt. A gyártás között is van 1,5 év. ’93-ban már vehettél Delta II-t, 145-öt pedig csak 1994 áprilisában mutatták be.
    Illetve a Delta lényegében egy az egyben a Dedra alkatrészeit használja, úgyhogy ez a része szerintem már el lett döntve korábban, a 145 pedig egyértelműen a 164 formanyelvén alapszik, elég valószínű, hogy nem vette észre 3 ekkora név, hogy a rajzok hasonlítanak a zászlóshajóra, ami egy Alfa Romeo.
    Szerintem ez csak egy mendemonda, de nincs valóság alapja.

  3. @siriuswhite: A fejlesztés és a formaterv elkészülte nem mindig fedi egymást. 😉 Sajnos nem tudom már a forrást ennyi idő távlatából, de az egyik fent említett formatervezővel készült interjúból származik az információ.

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share