Ladás gyerekeknek! (Akinek nem inge…)

Belterjes poszt következik, vigyázat!
Felhígult a Ladás társaság rendesen, messze van a régi fényétől. Azok, akik régóta Ladáznak, csak fogják a fejüket. Nem tudnak, nem tudunk kiigazodni a csürhemód viselkedő, írni nem tudó, utcán csapató, tudatlan és értetlen Ladás bagázson, akik ezredszerre is felteszik azokat a kérdéseket, amikre a régiek már 10+ éve megadták a választ. Lusták beírni a Google keresőbe a nyavalyájukat, azt sem tudják (vagy csak nem akarják tudni), hogy szinte minden kérdésükre ott a válasz a zsiguli.hu-n. Azon a weboldalon, ahol még követelmény volt a helyesírás a fórumban, ahol még kiszűrte a társaság magából a hülyegyerekeket, és nem az volt a menő, ha az utcán kapartattál a monszter matricás, igénytelenül tákolt szaroddal. Minden nagy legyen, harsány és színes – meg felszínes. Néha elfogy a türelmem, és sokszor szégyellem, hogy ha azt mondom: Ladás vagyok. Akkor ugyanis ezekkel a gyerekekkel tesznek egy halmazba. Pedig szégyenkezni valójuk igazából nekik lenne, de még erre is képtelenek. Íme pár kérdés tőlük, és néhány válasz tőlem – kissé felpaprikázott hangulatban megírva.
Ha csak egy kicsit is magukba néznek (nem fognak), már megérte. 

Lehet-e karosszériát cserélni?
Nem lehet. Az maga az autó. A vázszám átfaragásáról érdeklődj nyugodtan nyilvános fórumokon, biztosan nem olvassák rendőrök.

Mi az R4, R5, R8 váltó?
Az R4-es váltó az A5-ös 2105-ös Ladában volt homológ. Egy 4 sebességes váltóról van szó, amiben az 1-2-3 sebességfokozat áttétele a szériától eltérő. A többi ennek a mutációja, de ez téged úgysem érdekel, csak lehetőleg 12.325 Ft-ból meglegyen és sírjon. R5-ből csak Renaultot, R8-ból meg csak Audit ismerek, úgyhogy kérdezz mást. Vegyél inkább négy jó gumit, vagy újítsd fel a fékeket!

Mivel kezdjem a tuningot?
Állítsd be a karburátort és a gyújtást. Csinálj az autóra rendes féket, meg futóművet.

Mennyit lóghat ki a kerék?
Semennyit. Ezért van a VFTS-en is szélesítés, nem dísznek. Nálad sokkal okosabb emberek gondolták úgy, hogy ez így jó. Ha te nem így gondolod, benned van a hiba.

Mennyit érdemes ültetni a Ladámon?
Mennyit érdemes lefűrészelni a lábadból, hogy jobban nézz ki?

Mennyiért tudom eladni a Ladámat?
Nem befektetésnek vetted, hanem szerelemből, nem? Bukni fogsz rajta, törődj bele.

Mennyit fogyaszt egy Lada?
Úgy 7 és 50 liter között 100 km-en.

Ladás szív, Ladás lélek, Ladás leszek, amíg élek?
Csak addig, amíg nem tudsz venni a segédmunkás fizetésedből egy agyhalott, elhasznált BMW-t. Akkor végre nem szégyenítesz minket tovább.

Mennyiből lehet versenyautót építeni?
Pontosan háromszor annyiból, amennyivel neki mersz állni. Ha 20 év alatti vagy, akkor tizenötször annyiból.

Hogyan építhetek versenyautót utcára?
Nem tudom feltűnt-e, de autóversenyt lezárt pályán rendeznek. Utcán nem versenyzés, hanem felelőtlen buziskodás zajlik.

Hol lehet csapatni?
Nem a körforgalomban, hogy bekerülj a híradóba, meg nem is az utcán. Keress egy kihalt placcot, vagy utat, és gyakorolj. Aztán lehet, hogy a normálisokat sem fogják majd miattad zaklatni a rendőrök.

HELP! Miért nem indul?
Mert néha nem árt karbantartani. Egyébként meg egy öregebb autóval mindig van valami, de egy jó Lada legrosszabb esetben is első tolásra indul. Esetleg bassz oda valamivel az önindítónak.

Mi a véleményed az autómról?
Ha megkérdezed, te is érzed legbelül, hogy valami nincs rendben vele.

Milyen felnit tudok feltenni a Ladámra?
Bármit, ami felfér, csak jó nagy legyen és drágának nézzen ki! Próbálj meg négy gyárit, ami nem üt, már az is előrelépés. Főleg, ha rendes gumi is van rajta.

Mit szól a KPM, meg a rendőr az átalakított Ladámhoz?
A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium már semmit, mert megszűnt nagyon rég. A rendőr meg annak arányában fog nyaggatni, hogy mennyire vagy felelőtlen hülyegyerek, meg mennyire merítetted ki a tákolás fogalmát.

Írjak-e még bárgyú versikéket Ladáról, gyalázatos helyesírással?
Elhiszem, hogy hosszú a szünet a suliban, de mi, akik már 10+ éve Ladázunk, miattad szégyelljük magunkat. Legalább egy helyesírás-ellenőrzőt szabadíts rá a szövegre, mielőtt a képbe illeszted!

Inkább a rally öljön meg, mint a stressz?
Egy versenyzőt sem hallottam még, hogy rajt előtt azt mondaná: gyere, most jól meghalunk! Szerintem Henri Toivonen is szívesebben lenne stresszes, mint halott. Szénné égni, vagy kivérezni egy rommá tört autóban nem férfias dolog, hanem szomorú.

Szól-e a rendőr, ha leveszem a lökhárítót a Ladámról?
Dehogy, hiszen akkor sem szól, ha más karosszériaelemet leveszel! Vedd le az ajtót és a sárvédőt is!

Kötelező a téli gumi?
A normálisoknak kötelező.

Hogyan kell versenyautót építeni?
Le kell venni a lökhárítót, ki kell venni a hátsó ülést. Fel kell dobni egy kínai sportlégszűrőt, meg egy filléres sportdobot hátra. Kívülről ajánlott a monszter és a zsiguliracingponthú matrica, hogy könnyebben kiszúrjon a közeg a normális márkatársak közül. Ha ezekkel végeztél, már komoly autóépítő vagy, és oszthatod az észt nekünk, tudatlan hülyéknek.

Hogyan lehetek rallys?
Raliversenyző, rallye pilóta. Bármi, csak nem rallys. A rallyhoz alázat kell, meg tisztelet. Ez a korosztályod 98%-ában nincs meg. Ezen felül szükséges hozzá egy csomó pénz is, de egy kis tehetség sem árt. Mindenesetre azzal, hogy van Ladád, még nem lettél az.

Total
0
Megosztások
9 hozzászolás
  1. Pont ezt beszélgettük nemrégiben egy szűk 50-es, Ladás jóbarátommal, hogy a lelkes fiatalok azért vesznek Ladát, mert ez az olcsó. Ha lenne pénze, mást venne. De nincs. Tehát egy kényszer szüleménye az autóválasztás. De ő is szeretne kitűnni a tömegből, ezért megy a pimpelés. Csak nem tudja, hogy mi miért olyan, csak a kinézet alapján próbálja másolni a nagyokat. És a lényeg az egészben az alázat, vagyis leginkább annak a hiánya. Tehát nem veszi a fáradtságot, hogy leüljön és megtanulja azt, ami érdekli. Csak elvárja, hogy megmondják nekik azok, akik éveket és nagoyn komoly pénzeket áldoztak arra, hogy ezt a kérdést meg tudják válaszolni. És ha meg is válaszolják, akkor sem értékelik…

    De ez alapvetően (sajnos) szerintem a lelkes mai fiatalság alaptulajdonsága. És nem szűkíteném tisztán a Ladásokra, mert nem egy Ford-ost én is őszintén pofán tudnék csapni. De a Hondások sem sokkal jobbak, sőt, őket is egy elég szélsőséges rétegnek tartom. Csak nekik valamivel több pénzük van, így tudnak repedtfazékhangú hátsódobot venni a nagyhangszóró és a kékled mellé. A Ladások szerényebb költségvetésből próbálnak (=kényszerülnek) feltűnőkké válni…

    És ha netán olvasná valaki, aki magára ismer a leírásból, akkor én is azt üzenem neki, hogy legelsőképpen tanuljon alázatot…

  2. @Geree78: Sajnos tudom, hogy máshol is így mennek a dolgok ebben az instant, eldobható világban. Én ennyit tudtam tenni érte, hogy változzon a helyzet, persze tisztában vagyok vele, hogy szélmalomharc.

  3. köszönet az írásért. Ha csak néhány elgondolkodik az olvasottakon, akiket céloz, már megérte.

  4. ez király oldal jól megvan csinálva és a képek is jók

  5. Nagyon jó az írás, sajnos mélységesen átérzem a dolgot, csak nekem Simsonos vonalon vannak ugyanezen tapasztalataim… katasztrófa…

  6. ez igy van teljes mértékben. Még azért annyit hozzátennék, nem kell lenézni a bmw-t, azért mert gyorsabb, és alapból tudja azt, amit a lada tuningolva nagy pénzekért.

  7. Ezért kár volt pocsékolni a karaktereket. Borzasztó demagógnak tűnik. Repüljünk vissza 20-24 évet az időben és nézzük meg, mit jelentett akkor Ladásnak lenni. Azok kedvéért akik még nem éltek akkor, ugyan azt ami ellen most ágál a szerző az irományában. Pontosan, lépésről-lépésre MINDENKI így kezdte a ladázást. Csapattuk árkon-bokron, városban, paraszt tuninggal. Dehogy volt pénz rendes autót építeni. Mindenki hegesztette a difit, vágta a rugót a volgáét a Wareszét, bármiét. Csak, hogy érzékeltessem, sokszor a Rali Túrában ugyanazzal az autóval indultak, amivel az utcán karikáztak a srácok. Persze volt cső benne, de a technika sokszor sufni szintű volt. És még valami…. Nem egy kis hangyafasznyi faluban lakom, de már akkor is előkerültek a rendes épített verseny ladák is, utcán csapatva éjszaka, rendőrautókat lerázva. Persze ez egyáltalán nem helyes, csak ne legyünk álszentek, hogy régen ilyen nem volt és most hígult fel a ladás közösség.

  8. Ti milyenek voltatok ennyi idősen? Gondolom mindegyikőtök veretett az utcán meg bárhol ahol tudott. Az nem tűnik fel, hogy régen nem volt más csak lada és azért lett az a favorit? Persze, hogy mást választana ha volna pénze, megértem. Nekem egyáltalán nem tűnnek ostobának a kérdések hanem csak szimplán kérdeznek tőled. Te úgy születtél, hogy mindenre tudtad a választ? Ha nehezedre esik válaszolni akkor ne tedd. Idősebb fejjel és több tapasztalattal elhiszem, hogy nyűg a fiatalok kérdése de te is úgyanígy kezdted ezt ne felejtsd el. Nem csak nálatok ladásoknál van ez így hanem minden más téren is. Tanárnak ne menj! Nyugodtan beletörődhetsz, hogy utánatok is lesz élet a ladás társadalomban és lesznek jobb dolgok jobb pilóták is mint amilyenek ti vagytok. Nem áll meg az élet ha ti már nem lesztek, nyugi. Tudom mindenki azt hiszi, hogy ő a legjobb pilóta de ez sajnos egy férfi betegség, hogy kinek hosszabb a fasza. Amúgy én nem vagyok ladás és nem is szeretem ezeket az ócska vackokat mert ezek már a gyártósorról lejövet is hulladékok voltak.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share