Bakonyi túra

Minden évben ősszel teszek egy túrát a Bakonyban. Ilyenkor felfelé pörgős tempóban szelem a sok mindent látott hegy útját, és közben a legszebb muzsika szól, a Lada dörmögő rendszere, és sírós váltója, ami ilyenkor talán kicsit a nyarat is siratja.

Hegyen kocsikázás kicsit olyan, mint az élet. (A hegy lábánál kezded mikor megszületsz, és azt várják el tőled, hogy mássz fel a csúcsra. ) Nyomod neki a “gázt”, ne veszíts a lendületből, szeled a kanyarokat, visszakapcsolsz, de nem lassítasz, mész csak előre, nem nézel vissza, arra törekedsz, minél előbb felérj az áhított célba. Ha kell, kikerülsz másokat, hogy a te géped ne lassuljon. Mikor felérsz az életed tetejére, rájössz hogy nincs ott semmi.

Állsz egyedül, körülötted senki. Olyankor érted meg, hogy nem a cél a lényeg, hanem a célért megtett út. Érdemes az élet útján közben megállni, körülnézni, másokat nem kikerülni, hanem felvenni vagy segíteni neki, és közösen haladni tovább. Mert ha ott vagy életed csúcsán, lesz mire emlékezni, lesz kivel nevetni, lesz kihez szólni. Ez a bakonyi túra engem erre emlékeztet.

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share