Le Mans-ból Goodwoodba

Az elmúlt hétvégén egy nagyon izgalmas versenynek lehettünk tanúi a Circuit de la Sarthe-on, az idei Le Mans-i 24 órás futam nagy visszatérője a Ford volt, amely éppen 50 évvel ezelőtt nyert először itt. A múlt hétvégi versenyen fél évszázad után ismételten megelevenedett a Ford és a Ferrari nagy csatája a GTE Pro kategóriában. Chip Ganassi és csapata a Forddal karöltve rengeteget készült az év talán legjelentősebb autóversenyére, az új Ford GT versenykörülmények között először 2015. május 20-án mutatkozott be, 395 nappal később pedig a 68. rajtszámú autóval a Ford ismételten győzelmet ünnepelhetett Le Mans-ban. 

gt68finishline.jpg50 év után Le Mans-ban ismét győzedelmeskedett a Ford

A francia Sébastien Bourdais, az amerikai Joey Hand és a német Dirk Müller együtt állhatott fel a dobogó tetejére, hogy újból történelmet írjanak. A verseny során a csapat ádáz küzdelmet vívott az AF Corse által indított 82. rajtszámú Ferrarival, amelyet a 20. órában sikerült megelőzni. “Hatalmas eredmény, hogy 50 évvel a Ford 1966-os diadala után újra sikerült a visszatérés!” mondta Hand.” Hasonlóan nyilatkozott Bourdais is; “Hihetetlen élmény, hogy ez megtörténhetett. Ma minden ott kavargott a fejünkben: a történelem, a Ferrari-Ford csata, az elmúlt 50 év, és annak tudata, hogy részei vagyunk e közösségnek. Végül aztán minden összeállt, és győztesen kerültünk ki ebből a forgatagból – ez pedig lenyűgöző érzés.” A francia pilóta számára külön elismerést is jelent ezen győzelem, hiszen egyrészt a pálya közelében született, másrészt már tízszer állt itt rajthoz, azonban ez volt az első Le Mans-i győzelme, amelyet a jubiláló Ford csapat színeiben ért el. 

onthepodium1.jpgA nagy ellenfél most is a Ferrari volt

Chip Ganassi pedig a motorsport világ egyetlen olyan csapattulajdonosa, aki ezen 175. győzelmével a vitrinjében tudhatja az Indianapolis 500, a Daytona 500, a Brickyard 400, a Rolex 24 At Daytona, a Sebring 12 órás és immáron a Le Mans-i 24 órás futam trófeáját is.

ford_gw2016-fos_60.jpgA hétvégi Festival of Speed-en feltűnnek a régi GT40 típusok is

Alig múlt el a Le Mans-i hétvége, máris nyakunkon a szintén híres Goodwood Festival of Speed. A Ford a 66. rajtszámú GT-t hozza el ide a mostani hétvégén, hogy részt vegyen a Hill Climb, azaz a hegyi felfutón. Az autót Marino Franchitti és Dirk Müller fogja vezetni. Ugyanakkor rajthoz állnak az ős Ford GT40 különféle változatai is. A márka standján továbbá kiállítják a Ford Performance teljes kínálatot, ott lesz a Focus ST és RS, a Fiesta ST200, a Mustang, illetve itt mutatkozik be az új ST Line modellcsalád legújabb tagja, a Mondeo.

ford_gw2016-fiestast200_26.jpgBemutatkozik a teljes Performance kínálat is, köztük az új Fiesta ST is

Az információkat és a fotókat köszönjük a Ford Magyarországnak!

Kövess minket facebook oldalunkon is, ahol a hétvége a Festival of Speed jegyében telik!

 

Total
0
Megosztások
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share