Kis országunk motorsport életének legismertebb helyszíne, a Hungaroring az idén 30 éves. A nemzetközi versenyeknek is helyet adó pálya talán a Formula-1 Magyar Nagydíjnak köszönheti ismertségét, amelyet 1986 óta minden évben megrendeznek. A mogyoródi pálya megszületése is az F1-hez, egészen pontosan a száguldó cirkusz egyeduralkodójához, Bernie Ecclestone nevéhez fűződik.

A ’80-as években Ecclestone az FIA elnökeként mindenképpen szeretett volna rendezni F1-es futamot a vasfüggöny mögött elterülő kommunista országokban, szóba került Kína, a Szovjetunió és Jugoszláviai is, végül a választás Magyarországra esett. Ez is jól mutatja, hogy mekkora szuperhatalom lehettünk akkoriban, hiszen a vörös sárkány országába csak 2004-ben, a nagy orosz medve hazájába pedig 2014-ben jutott el az F1. 1985-ben kötötték meg a szerződést, amelynek eredményeképpen mindössze 8 hónap alatt Papp István és Gulácsi Ferenc tervei alapján felépült a Hungaroring. A két mérnöknek és úgy általában akkoriban senkinek sem volt a Magyar Népköztársaságban versenypályák tervezésével kapcsolatos tapasztalata, mégis a pálya elkészülte után özönleni kezdtek a külföldi mérnökök, hogy tanuljanak belőle. Azóta kétszer építették át és az évtizedek hosszú sora óta számtalan versenyszériának volt már ez a helyszíne; WTCC, DTM, World Series by Renault, hogy csak néhányat említsünk.

A legelső hungaroringi F1-es futamot anno 1986. augusztus 10-én rendezték meg, amelyet Piquet nyert meg a Williams-Hondával Senna és Mensell előtt. Az elmúlt 30 év során a legtöbbször Michael Schumacher és Lewis Hamilton győzedelmeskedett, mindketten négy-négy alkalommal. A legeredményesebb csapat a McLaren, ők 11 hungaroringi versenyt nyertek már. A pilóták egy része szeret itt versenyezni, mivel technikás pályának tartják, a monacói pályához szokták hasonlítani, mások viszont porosnak és lassúnak tartják, amin nehéz előzni.

30 év hosszú idő, a Hungaroring pedig máig az egyetlen versenypálya, amelyen a megnyitása óta rendeznek futamokat, ráadásul egyedülálló módon ez az egyetlen kelet-európai helyszín az F1 történetében. A következő képekkel mi pedig múltat idézünk.













Csaba vezetékneve Kesjár.
Ez biztos, hogy özönlöttek a külföldi mérnökök? Miért özönlöttek?
Az első magyar F-1 futam után napokig forma-1-eztem egy kartondobozban az udvaron
@Aurora86: Több oka is volt akkoriban, egyrészt a keleti blokkban ilyen rangos versenynek még senki sem épített pályát, másrészt a terület nem igazán a legmegfelelőbb volt a pálya építésének, hiszen rengetek forrást találtak a helyszínen, aminek a vízelvezetését valahogy meg kellett oldani, harmadrészt egy jelentős gázvezeték is keresztezi a pályát, ami megint csak megnehezítette az építkezést. De van számos más érdekessége is a pályának; nagyon alacsony költségvetésből épült, amiért akkoriban nyugaton még a tervezését sem vállalták volna el.
@csodatévő dzsagodar: Amikor az egyik ujj megelőzi a másikat a klaviatúrán. Köszönjük!
Es miert a 18-as karika?!
@_sélli: Lehet a trabantos kép. 🙂