Az autótervezés talán legérdekesebb területe a koncepcióalkotás, amikor is a designerek szabadjára engedhetik a fantáziájukat és semmiféle műszaki vagy pénzügyi realitás nem szabhat nekik korlátokat. Ekkor születnek a legmeghökkentőbb formák, a leglátványosabb enteriőrök, ilyenkor általában mindig megpróbálják előrevetíteni az adott márka jövőbeli formanyelvét, a jövő autóit, amelyeket büszkén mutogatnak a különféle szalonokon. A prémium gyártók ugyan csak ritkán mutatnak be koncepció autókat, hiszen egy működőképes prototípus kifejlesztése is vagyonokba kerül, ha pedig mindez nem kerül sorozatgyártásba, akkor vélhetően sohasem lesz megtérülő befektetés a gyártó részéről, amit manapság még a tömeggyártók sem igazán engedhetnek meg maguknak. Azonban tagadhatatlanul remek eszközei annak, hogy felmérjék a potenciális vásárlók és a rajongók benyomását az esetleges jövőbeli terveik megvalósításához. A Lamborghini ugyan a maga alig több, mint 50 éves történelmével nem tartozik a tradicionális autógyártók közé, mégis a sportautók világában előkelő helyet elfoglaló manufaktúra igen gazdag múlttal bír a koncepcióautók terén is. Cikksorozatunk első részében bemutatjuk a San’t Agata-i sportautómárka klasszikusnak számító show autóit az 1980-as évekig bezárólag.
Minden dühöngő bika őse, a 350 GTV
A legelső Lamborghini koncepcióautó a márka első autójához, a 350 GT-hez kötődik. Amikor a traktorgyáros Ferruccio eldöntötte, hogy márpedig ő sportautókat fog készíteni, amelyek megbízhatóbbak lesznek, mint a Ferrari, megbízta a torinói Carrozzeria Sergiotto stúdiót, hogy tervezzék meg az autó karosszériáját. Az új olasz gran turismo vonalait végül Giorgo Prevedi és Franco Scaglione rajzolta meg, és így született meg a 350 GTV, azaz Gran Turismo Veloce. A ’60-as évek Olaszországában persze még számos más stúdiót is megbízhattak volna a feladattal, Lamborghini mester azonban az alábbiak miatt döntött Scaglione mellett; “Egy hatalmas és ragyogó Mercedesszel érkezett hozzám, makulátlan volt az öltözéke és egy lélegzetelállító titkárnő kísérte. Azt mondta, hogy egy hét alatt kész lesz az autóm. Neki adtam a munkát.” A végeredmény azonban nem tetszett annyira Ferruccio Lamborghininek, így végül a végleges változat kialakításával a Carrozeria Touringot bízta meg. A 350 GTV eredetileg kék színben pompázott majd az évek során mélyzöld metált fényezést kapott, amelyet azóta is visel.
Zagato stílusa egyértelmű, azonban kissé a Ferrari 250 GTO-ra hasonlít
A 350 GT más karosszériaépítőket is megihletett, a ’60-as években a Zagato már a top stúdiók közé tartozott és ez a mai napig is elmondható róluk, igaz manapság már meghökkentő formákkal operálnak, de a stílust még mindig nagyon érzik. Zagato 1965-ben mutatta be a londoni autókiállításon a 3500 GTZ-t, amely az eredeti típus rövidített vázára épült. Összesen két példányt készítettek a teljesen átszabott öltönyt viselő típusból, az egyik Marquis Gerino Gerini, volt F1-es versenyzőhöz került, a másik pedig az akkori Lancia vezér, Giuseppe Pesenti unokatestvéréhez, Dani Gambriasihoz.
Egyszerre csodálatos és félelmetes
Három évvel a márka alapítása után készült el egy újabb, igen látványos és akkoriban futurisztikusnak mondható koncepció, repülő csillag névre hallgató Flying Star II. Ezt is a Carrozzeria Touring készített el, amelyet az 1966-os Torinói Autószalonon mutattak be. Az autó egy kétüléses, kétajtós a manapság oly divatosan hangzó shooting brake karosszériát kapott. A neve a háború előtt oly ismert Touring Flying Star márkákra utal, mint az Alfa Romeo, a Lancia és az Isotta Fraschini. A koncepció fő célja az volt, hogy bemutassák, utazni csomagokkal is lehet gyorsan és stílusosan.
Az igazi “fényterű”
Sokan a koncepciók közé sorolják a 400 GT Monza-t is, amelyről már írtunk korábbi cikkünkben, így a sort a Genfi Autószalonon ’67-ben bemutatott Marzal folytatja. Ezt az autót Marcello Gandini tervezte a Bertone stúdiónál, Lamborghini a már piacon lévő 400 GT és a Miura mellé szeretett volna egy valóban négyszemélyes sportos autót is a kínálatba helyezni. A Marzal kialakításában valóban hozta az elvárásokat, a beszállást megkönnyítette a széles, sirályszárnyas ajtópár, amelyet a küszöbig beüvegeztek. Továbbá sokkal inkább a kényelmes autózásra találták ki, mint a sportos száguldásra, hiszen ez az autó máig a legkisebb motorral szerelt Lamborghini, mindössze egy kétliteres sorhatos került az orrába. Egyébként nem teljesen ragadt meg koncepció szinten, a forma bizonyos részei és egyes megoldások később visszaköszöntek a szintén négyüléses Espada típusban.
Mintha Legóból építették volna
Gandini egyébiránt eléggé szorosan összefonódott a Lamborghini márkanévvel, többek között a Miura, a Countach és a Diablo is az ő nevéhez fűződik. A mester szignója fémjelzi továbbá a Bravo koncepciót is, amelyet az 1974-es torinói szalonon mutattak be, ezt szánták az Uracco utódjának. A működőképes prototípusból összesen két példány készült és bő 270 ezer tesztkilométert tettek meg velük. A rendkívül radikális forma már ekkor évekkel megelőzte a korát és előrevetítette a márka lehetséges jövőképét; radikális sportautók készítése. Ezen a modellen jelent meg elsőként az ötlyukú felni, amelyet később a nagyközönség a Countachon köszönt vissza. A ’70-es évek a Lamborghini történetében sajnos a pénzügyi gondokat jelentették, így a Bravo is “csak” egy koncepció maradt, amely 2011-ig a Bertone múzeumában pihent. Az olasz design stúdió csődjét követően pedig elárverezték és felújították, ekkor kapta meg a fehér fényezést, eredetileg arany színben pompázott, illetve a másodpéldány zöld volt, amelyet töréstesztre készítettek.
Egyszerűen lélegzetelállító, az autó is. 🙂
Ha már szóba került a Countach, akkor röviden térjünk ki eme lélegzetelállító szupersportautó első prototípusára, amelyet 1971-ben mutattak be Genfben. A sárga színű koncepció szinte csak minimális változtatásokkal került gyártásba három évvel később. A letisztult vonalak és az ék forma még állóhelyzetben is olyanná teszik az autót, mintha hasítaná a levegőt. Nem hiába sokak kedvenc Lamborghinije, Gandini nagyot alkotott ezzel a formával..
A Hummer egyik őse volt a Cheetah
A Lamborghini ugyan sokak számára egyet jelent a szupersportautó fogalmával, azonban a cég félévszázados története során elmerészkedett a terepjárók világába is, méltán ismert és elismert típusok volt az LM002, azonban ez a történet jóval korábban kezdődött. A hetvenes évek végén az olaszok a Mobility Technology International vállalattal karöltve, – akik egyébként az amerikai hadsereg részére terveztek és gyártottak minden terepen alkalmazható járműveket -, fejlesztették ki a Cheetah koncepciót. A négykerekű szörnyeteg javában a szintén amerikai FMC által készített XR311 prototípusra hasonlított, amely miatt jogi vitába is keveredtek egymással a ’77-es genfi seregszemlét követően. A koncepció egyébként nem volt túl sikeres, egyrészt a hátul elhelyezett motor miatt az autónak szörnyű volt az irányíthatósága, másrészt a bő kéttonnás testet, amelynek karosszériája egyébként üvegszálból készült, nehezen mozgatta az 5,9 literes V8-as Chrysler motor a háromfokozatú automata váltón keresztül. A fejlesztési program bukásra volt ítélve, az amerikai hadsereg sosem tesztelte a járművet, a Lamborghini pedig már a pénzügyi gondjainak a legmélyén vergődött, ekkor bukták el egyébként a BMW M1 kifejlesztését is, amelyről anno itt írtunk. Végül a US Army az AM Generallal szerződött, akik a Humveet vitték sikerre. A Humvee pedig az XR311 és a Cheetah nagy koppintása volt, már ami a formát illeti.
A szép formához dukál a hangzatos név, Faena
A hetvenes évek végén Pietro Frua tervezett egy csodálatosan szép Lamborghinit, ez volt a szintén egyetlen példányban létező Faena. Az autót az Espada alapjaira építették, azonban négyajtóssá alakították és kapott egy puttonyt is. A 8 hónapig tartó építést követően az autó az 57. Torinói Autószalonon mutatkozott be 1978-ban, majd két évvel később Genfben is kiállították. Az évek során előkerült egy skicc a Gandini által elképzelt négyajtós Espadaról is, ez azonban sosem épült meg. A Faena máig az egyetlen négyajtós Lamborghini sportautó, amely rendszámot kapott.
Mintha a későbbi Citroëneket innen rajzolta volna Bertone
Az ősi egyiptomi napisten, Athon nevét viseli az az 1980-ban született koncepció, amelyet a Bertone stúdiónál Marc Deschamps tervezett. Az abszolút topless roadster igen látványosra sikeredett, úgy tűnik annyira, hogy a későbbi Citroën típusok mintha is innen merítettek volna ihletet. Azonban nem csak a külső ragadja meg a közönség figyelmét, hanem az akkoriban igen futurisztikusra sikerült beltér is. Persze ez sem került gyártásba, mivel 1980-ra csődbe ment a Lamborghini, majd a következő évben vásárolták meg a Mimran testvérek. Azonban az Athon óriási lökést adott a márkának, megjelenésekor szerte a világban cikkeztek róla és szerencsére az ezt követő széria modellek is ezt a radikális formavilágot követték.
Talán jobb, mint a G Mercedes
A Cheetah projekt bukása nem tántorította el a Lamborghinit azon terveitől, hogy építsenek egy valódi SUV-t, az új tulajdonos tőkéjével szabad volt az út a fejlesztések folytatásához. A ’80-as években bőszen dolgoztak a különféle LM típusjelzésű terepjárókon. Az LM001 nyitotta a sort 1981-ben a genfi szalonon, a Cheetah koncepcióját alaposan átdolgozták, a gyenge Chrysler motor helyére az AMC-féle V8-as került, azonban az irányításbeli problémákon nem sikerült javítani, így egypéldányos prototípus maradt ez is. A következő évben szintén Svájcban mutatkozott be az LMA002 koncepció, tanultak a korábbi hibáikból és a motort előre építették be, méghozzá a Countachból átemelt V12-t. Ez bő 300 lóerős motor már könnyedebben mozgatta a 2600 kg tömegű monstrumot, megerősítették a futóművét és kapcsolható volt az összkerékhajtás is. A háromfokozatú automatát is száműzték, helyébe egy ötsebességes szerkezet került. Ebből fejlesztették ki később az 1986-ban piacra került LM002-t, azaz a “Rambo Lambot”. Később elkészítették az LM003-at is, amelybe a V12-es motor helyett egy öthengeres 3,6 literes dízelmotor került a VM Motoriról. Természetesen a nagy tömeghez ez sem passzolt, így ezt az alulmotorizált változatot is jegelték. A legbrutálisabb prototípus azonban az LM004 volt, ebbe az eredeti 5,2 literes V12-es helyett egy 7 literes V12-es versenyhajómotort építettek 420 lóerő körüli teljesítménnyel. Ezzel a példánnyal az volt a nagy probléma, hogy a nagyobb motor tovább növelte az amúgy sem pillekönnyű terepjárót, ami vélhetően még hamarabb szívta ki a 290 literes tankot.
Szerencse, hogy ezek csak prototípusként léteztek
A ’80-as években azonban született néhány igen furcsa koncepció is Lamborghini felségjelzéssel, amelyek nem igazán illettek bele legendás sportautógyártó nimbuszába. Itt van például a Marco Polo 1982-ből, amelyet az Italdesign készített Giorgetto Giugiaro tervei alapján, az autó ugyan csak egy plasztik modell volt, amelyet aerodinamikai kutatások céljából készítettek. Mégis ez a fura hátsó lámpa, amely leginkább régebbi Audikra emlékeztet, illetve a Lancia Medusa koncepcióból levezetett forma valahogy nem áll össze. A még ettől is jellegtelenebb formaterv azonban a ’87-ben bemutatott Portofino koncepcióhoz köthető. A Chrysler éra alatt készült koncepció valójában az egy évvel korábban plasztik modellként megszületett Chrysler Portofino működőképes változata, amelyet a Jalpa technikájának felhasználásával és annak nyújtott alvázára épült. A négyajtós sportszedán végül nem valósult meg szériában, azonban ha jól megnézzük a formatervet, akkor látható, hogy egyes elemeit a Chrysler később alkalmazta az LH platformra épülő autóin, mint pl. a Dodge Intrepid vagy az Eagle Vision. Szerencsére a Bertone által megálmodott Genesis is csupán koncepció maradt, a sirályszárnyas ajtókkal ellátott egyterűféleségbe a Countach motorját építették be az autó orrába, amely egy háromfokozatú automatán keresztül hajtotta a hátsó kerekeket.
Letisztult forma, teljesen új konstrukció, sajnos nem lett széria
A klasszikus Lamborghini koncepciókat felvonultató cikkünk a végéhez ért, az utolsó modell a korszakból a P140, amelyet 1987-ben mutattak be. Eredetileg a Jalpa utódjának szánták ezt az autót azért, hogy a majdan megjelenő Diablo mellett legyen egy másik, kisebb típus is a kínálatban. A letisztult formaterv és a kompakt forma remek köntösbe bújtatta az alig hét hónap alatt kifejlesztett V10-es QuattroValvole motort, amely már elektronikus benzinbefecskendezővel volt ellátva. Sajnos azonban a P140 is a feledés homályába merült, és a bébi Lambora még bő 15 évet várni kellett.
Hamarosan folytatjuk a második résszel, benne az újkori Lambo koncepciókkal!
Képek és háttérinfók: lambocars.com, lamborghini.com, bertone.it
Lamborghini témában korábban megjelent cikkeink:
Az a Flying Star II valami eszement mennyire jol nez ki!
A Flying Star nekem mindent visz. És valahogy van benne egy kis brit stílus is.
@Intimitás Gourmet: Igen, egy kis britség van benne, enyhén bele lehet látni némi Jensen Interceptort.