Viva la Fiesta!

Autós körökben, ha meghalljuk azt a szót, hogy Fiesta, akkor nem feltétlenül a spanyol parti jut először az eszünkbe, hanem a Ford kisautója, amely idén immáron 40 éves. Az első generáció 1976-ban jelent meg, éppen jókor, hiszen három évvel később kitört a második olajválság és az amerikai autóóriás kínálatában kapóra jött az alacsony fogyasztású és relatíve olcsó kisautó. Vancello 5 éve így emlékezett meg a típus 35. évfordulójáról.

ford-fiesta-mk1_100375157_l.jpgViva la Fiesta!

A Fiesta kifejlesztésére még 1972-ben Henry Ford II adott utasítást, hiszen az európai piacon ekkor már ott volt és szép sikereket ért el a Fiat 127 és a Renault 5 is. Az új típus fejlesztése “Bobcat” kódnév alatt indult el és egyben ez volt a Ford első igazi kisautója (a Pinto fiaskót felejtsük el). A fő cél az volt, hogy az akkor futó Escorttól olcsóbb, de a Fiat üdvöskéjétől nagyobb autót építsenek. A végső simításokat az egykor szebb napokat is megélt Ghia stúdiónál dolgozó Tom Tjaardanak köszönhetjük, A Ghiánál egyébként a projekt “Wolf” fedőnév alatt futott a kisautó, majd végül a keresztségben a tervezett Bravo helyett a Fiesta nevet kapta. A kis újdonság végül a ’76-os Le Mans-i 24 órás futamon került először bemutatásra, majd ősszel már a szalonokba is került. Az USA-ban 1980-ig forgalmazták, ez volt ott az egyik első hazai márkájú kisautó, de ezt követően egészen a 6. generáció bemutatásáig nem tért vissza az észak-amerikai piacra.

tjaardas-wolf-concept.jpg Ghia műhelyében született a Wolf prototípus

Teltek, múltak az évek jött a második generáció, időközben a konkurencia is beerősített, az Opel piacra dobta a Corsa típust, az olaszok az Unót, majd a Puntót, a Renault pedig a 90-es évek elején a Cliót. 40 év alatt a kis Fiesta sokat fejlődött és közel 18 milliót értékesítettek már belőle a világ minden pontján. Megjelenése óta nagyon sikeres autó, több piacon is kategóriájának vezető típusa, Európában a jelenleg kifutó hatodik generációs típus közel 8 éve alatt szinte mindvégig a második legtöbb példányszámban eladott autó volt, az elmúlt négy évben pedig a legnépszerűbb kisautó. 

 40 év, 7 generáció, számtalan változat és sportsikerek

40 év után a Fiesta egy újabb mérföldkőhöz érkezett, a mai napon Kölnben a Ford éves európai rendezvényén bemutatták a legújabb, immáron hetedik generációt. Az újdonság követi a mai Fordokra jellemző és jól ismert formanyelvet, jól illeszkedik a jelenlegi modellkínálatba.

ford_fiesta2016_range_01.jpgHelyből négy változat érkezik az új Fiestából 

A Ford négy különféle modellváltozatot mutatott be a Fiestából. A kínálatban megtalálható a stílusos Fiesta Titanium, a Ford Performance izomautóinak hangulatát idéző Fiesta ST-Line, a gazdag felszereltségű Fiesta Vignale és a Fiesta Active, amely a mai divathoz illeszkedően egy crossoveresített változat.

ford_fiesta2016_vignale_34_rear_02.jpgA Fiestából is lesz elegáns Vignale változat

Az elegáns külső megjelenésű és ergonomikus utasterű autóban olyan technológiák működnek, mint a 8 colos, nagy felbontású érintőképernyő és a Ford kifinomult SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszere; a Fiesta lesz az első Ford, amelyben megjelenik a prémium minőségű B&O PLAY Hangrendszer.

Reméljük, hogy hamarosan mi is kipróbáljuk az új Fiestát

A képeket és az infókat köszönjük a Fordnak!

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share