50 AMG

30, 32, 43, 45, 55, 60, 63, 65, 70, 73, nem, ezek nem lehetséges lottó tippek, hanem sokkal inkább az autós világ nyerőszámai, amelyek bizonyára sokaknak ismerősen csengenek, főleg ha a bűvös hármas betűkombinációval együtt szerepelnek. A Mercedes-Benz boszorkánykonyhájának legjobb esszenciáit keverik az idén félévszázados AMG-nél. Az affalterbachi tuningműhely 50 év alatt az egyik legkomolyabb sportautógyártóvá nőtte ki magát, tuningoltak itt már szinte mindent, amin csillag van, alkotásaikat egyszerre csodálják és rettegik a versenypályákon és az utcákon egyaránt. Tekintsük át együtt 50 év AMG történetét a kezdetektől napjainkig. 

amg-history.jpg

Generációk találkozása, 50 év története

Malomból a versenypályákra

1967. június 1-jén volt a nagy nap, amikor is a Mercedes két korábbi mérnöke Hans Werner Aufrecht és Erhard Melcher megalapították az AMG Motorenbau und Entwicklungsgesellschaft mbH-t (szép ez a német nyelv) a Stuttgarthoz közel található Burgstall an der Murr nevű településen. Az első műhely egy átalakított malom épületében kapott helyet, ahol a két mérnök folytatta azt, amit a Mercedesnél is csináltak; versenymotorokat építettek. Hand és Erhard a csillagos márkánál a ’60-as években a 300 SE versenymotorját fejlesztette, mindaddig, amíg a Mercedes vissza nem vonult a motorsportok világából egy időre. A 300 SE egyébként igazi sikernek bizonyult, ugyanis 1965-ben Manfred Shiek egy ilyen autóval nevezett a Német Túraautó Bajnokságban és sikerült tízszer győzedelmeskednie. 

1st-amg-engineering-studio_old-mill-in-burgstall.jpg

A burgstalli műhely, fél évszázada innen indult az AMG

Hans Werner Aufrecht természetesen nem elégedett meg azzal, hogy motorokat fejleszt különféle privát csapatok részére, habár ez az üzlet eléggé jól ment, hanem régi álmát szerette volna megvalósítani; utcai autókat akart fejleszteni olyan szintre, amelyek a pályán is megállják a helyüket. Időközben hozzálátott a különféle korabeli Mercedes-Benz autók tuningolásához, mint például az R107/C107.

11849517.jpg

450 SLC AMG

A vörös disznó

A kis AMG manufaktúra az évek során szépen növekedett, egyre több versenyautó és tuningolt utcai csillag hagyta el a műhelyet, azonban a legnagyobb siker mindenképpen az 1971-es Spa-i 24 órás futamhoz köthető.  Itt álltak rajthoz a híres 300SEL versenyautóval, amelyet Rote Sau, azaz vörös disznónak neveztek el. Az autó a 300SEL 6.3 luxusautóra épült, amely motorja a csodálatos W100, vagy ahogy sokan ismerik a 600-as limuzinból érkezett. Az AMG-nél persze nem elégedtek meg ennyivel, a 6.3-as motort felfúrták 6.8-ra, és 420 lóerőt préseltek ki belőle. Persze még így is nehéz volt, ette a gumikat és gyakrabban kellett vele tankolni, mint a többi versenyautóval, tehát teljesen alkalmatlannak tűnt versenyzésre, ennek ellenére mégis megnyerte a kategóriáját Spa-ban, illetve az abszolút második helyet Hans Heyes és Clemens Schickendanz pilótákkal a volán mögött.

300-sel-6_8-amg.jpg

A leggyorsabb disznó, Spa ikonja

Mindez elég volt ahhoz, hogy az egész világ megtanulja a három betűt, AMG, a gyorsan jött hírnév természetesen pillanatok alatt túlszaladt a versenypályákon és egyre több megrendelő akart magának egyre erősebb Mercedest. Így az alapítók álma is beteljesült, sikerült a versenytechnikát átemelni az utcai autókba. Még jobban felpörgött az üzlet és a ’70-es évek közepére kinőtték a Burgstallban található tuningműhelyt.

c8fkt0puiamdjk1.jpg

Ez már Affalterbach, a kínálat pazar

Irány Affalterbach

1976-ban a már bő 40 főt foglalkoztató AMG átette a központját Affalterbach városába, ahol a mai napig is megtalálhatóak. A vevőkör folyamatosan bővült, külföldről is egyre többen akartak maguknak egy AMG-t, a minél egyedibb igényeket pedig nem győzték kielégíteni a cégnél; egyedi belsőtér, sportülések, motor és futóműtuning, illetve kérésre a krómozástól is megszabadították a csillagos autókat, vagy a karosszéria színére fényezték ezeket az elemeket, vagy pedig szatén feketére. Ekkor a legnagyobb sláger a W123 típus volt, amelyből az AMG is megcsinálta a saját változatát.

amg_generations_01pop.jpg

Jól áll neki a sportzakó

Egy biztos, az AMG-nél már ekkor sem ismerték azt a szót, hogy lehetetlen. Melcher 1984-re kifejlesztette azt a független hengerenkénti 4 szelepes hengerfejet, amelyet aztán számtalan V8-as Mercedes motorra applikáltak, mint például az W124 kupé ötliteres motorjára, amelyet kapásból 5.6 literre fúrtak, de ha a vevő kérte elmentek egészen hat literig is. A “The Hammer” becenevű bestia 381 lóerőt adott le, amely 5,4 másodperc alatt röpített 100 km/h-ra álló helyzetből. Az 580 Nm-es maximális nyomatékot pedig az S-Klasse négygangos automatikus váltója bírta csak el, így ezen keresztül gyötörték a hátsó kerekeken feszülő Pirelliket. Természetesen, akinek kevés volt a kétajtós, annak megcsinálták a szedánt, illetve a T-modellt is.

300e-hammer-banner.jpg

Ezzel pár autót el lehetett kalapálni az Autobahnon és azon túl is

Időközben az affalterbachi üzemet bővíteni kellett a megrendelések folyamatos növekedése miatt, a 80-as évek végére az AMG már több, mint 100 főt foglalkoztatott és egyre szorosabbra fűzte a viszonyt az akkor még Daimler-Benz néven futó stuttgarti csúcsmárkával. 

Az AMG név eredete

A hárombetűs mozaikszó ma már egyet jelent a csúcsteljesítményű Mercedes autókkal. A név mögött a két alapító és az egyikük szülővárosának a neve húzódik meg. Az “A” Hans Werner Aufrecht, az “M” Elhard Melcher, a “G” pedig Großaspach, azaz Aufrecht szülővárosára utal. 

9c4ff9b281c4b52947805c1c41ffe136x.jpg

Az AMG fiúk: balra Aufrecht, jobbra Melcher

A Mercedes-Benzzel történő kollaborációt követően az AMG-hez kapcsolódóan létrehoztak még egy céget, ez a HWA AG, amely pedig Hans Werner Aufrecht nevének kezdőbetűit viseli, ma már ez a cég az AMG-n belüli motorsportrészleg.  

A DTM bajnoka

A Mercedes-Benz és az AMG közötti együttműködés első gyümölcse a ’80-as  évek végén közösen beindított DTM program volt. Az AMG fejlesztette a versenymotorokat és készítette fel az autókat, amelyek a 190 E típusból készültek. A legkisebb csillagból épített versenygép kellő borsot tört az M3-as BMW és az Audi orra alá, 1988 és 1993 között összesen 50 futamgyőzelmet és 1992-ben Klaus Ludwig a  190 Evo 2 volánja mögött egyéni bajnoki címet is szerzett. 

mercedes-benz_190e-evolution-ii_dtm.jpg

A legkisebb Mercedes is sokakra a frászt hozta a pályán, az AMG-nek pedig számos díjat

Az 1994-es szezonban mutatták be az első C-Klasse V6 versenyautót, amellyel Klaus Ludwig ismét bajnok lett, majd a következő évben Bernd Schneider hozta el a trófeát az AMG-Mercedes színeiben. A DTM 2000-es újraindulásakor a Mercedes ismételten rajthoz állt és a mai napig aktívan részt vesz a szériában, azóta hét egyéni és kilenc konstruktőri címet hoztak el. 

A Mercedes házi tuningműhelye

Az AMG és a stuttgartiak közötti kooperáció természetesen nem merült ki a közös motorsport fejlesztésekben, az utcai autókhoz kínált optikai és teljesítménynövelő kiegészítőket 1990-től kezdve a hivatalos Mercedes-Benz szalonokon keresztül értékesítették. A házon belüli első közös autó 1993-ban született meg, ez volt a C36 AMG, a 276 lóerő manapság már nem hangzik soknak egy AMG esetében, hiszen a legújabb C-Klasse AMG is bő 500 lóerős, de anno az E36 M3 ellen éppen elégnek bizonyult.

A legelső gyári AMG volt a C36

 A következő évben hivatalosan is bejegyezték az AMG márkanevet, és az ekkor már bő 400 főt foglalkoztató AMG csillagművek újabb és újabb Mercedes típusok gyári tuningolásába kezdtek bele. 1999-ben az akkor még DaimlerChrysler AG többségi tulajdonrészt szerzett az affalterbachi cégben, természetesen az alapítók továbbra is vitték tovább a hajót, az időközben létrejövő HWA AG pedig a DTM-re készítette fel a versenyautókat, mint ahogyan teszi azt a mai napig is. 

Az SLS AMG-ből az Electric Drive volt a legerősebb változat, 740 lóerőt szabadított az aszfaltra

A 2000-es években jelentek meg a kínálatban a kompresszoros V8-as és V6-os motorok, többek között egy ilyen V8-ast építettek a 2001-ben piacra került E55 AMG-be is, illetve az SLR McLaren koncepcióautóba is. Később a kompresszoros motorokat felváltotta az M156 kódjelű 6.2 literes V8-as szívó motor, amelyet a 63 típusjelű AMG-k kaptak meg, mint az egyik legszebb és teljes mértékben saját fejlesztésű típusuk, az SLS AMG is. A csúcsot természetesen a mai napig a V12-es Bi-Turbo 65 AMG típusok jelentik, amelyet napjainkban a legújabb SL és az S-Klasse különféle kiviteleiben lehet elérni súlyos összegekért. 

Napjaink luxusautója AMG köntösben, S65

Különlegességek

Minden Mercedes-AMG modell önmagában is egyfajta különlegességnek tekinthető, azonban a márka 50 éves története során még a legkiválóbb autók között is akadtak igazi kuriózumok. A vörös disznóról és a The Hammerről már szót ejtettünk, a 90-es évek elején azonban voltak a Mercedes-Benz kínálatában olyan kis szériában gyártott típusok is, amelyek neve hallatán sokan felkapják a fejüket. Ilyenekre gondoljunk csak, mint például az S70, vagy az R129-ből készült SL70 és SL73 autókra, amelyekben a V12-es motor bizony 7.0 és 7.3 literes volt, ez utóbbi motor volt a szíve a Pagani Zondának is, illetve a legújabb V12-es motor hajtja a Huayra szupersportautót..

Száguldó trezorok, kincset érő ritkaságok

Bizonyára sokakat csodálatra méltat a CLK GTR versenyautó, amely 1997-ben debütált az FIA GT bajnokságban és két évadon keresztül bizonyult verhetetlennek. ’97-ben Bernd Schneider, ’98-ban Klaus Ludwig hozták el az aranytrófeát, ugyanezen évben Ricardo Zonta/Jean Marc Gounon/ Christophe Bouchut trió pedig az LM változattal győzedelmeskedtek Le Mans-ban is. Nagy szerencsénkre az akkori FIA homologizációs szabályok miatt a Mercedesnek minimum 25 utcai példányt is le kellett gyártania, így a 6.9 literes V12-es motorral szerelt szörnyeteg 604 lóereje 344 km/h-ig röpítette az utcai versenyautót, amelyek egyenként bő 1,5 millió dollárért keltek el. Összesen 20 kupé és kuriózumként 7 darab roadster is készült, a név adó CLK-ból pedig csak a lámpák, a hűtőrács és némi műszer származott.

>>> Most pedig mindenki tekerje fel a hangerőt! <<<

Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a Mercedes kínálatát már régóta erősítő SUV-k durvítása mellett sem, itt elsősorban a G-Klasset emelnénk ki, amelyből készült már többféle AMG változat is V8-as és V12-es motorral is, illetve 6×6 meghajtással is. 

mercedes-g63-amg-6x6-sdfks-1.jpeg

 A legőrültebb kocka, amit valaha készítettek

Azt hiszem, hogy a mai fiatalok többsége, ha még tesz ki autós posztert a falra, akkor azokon vélhetően már a híres-neves fekete széria valamelyik neves tagja szerepel. A Black Series a valaha készült legexkluzívabb AMG-k szűk csoportját takarja, amelyek kizárólag kétajtós Mercedesekből készültek. Ezek az autók azok, amelyeket pályahasználatra terveztek, de még éppen kaphatnak forgalmit, kidobáltak belőlük számos felesleges dolgot, ahol lehetett, ott a fémet karbonra cserélték, kerámia fékek, sportfutómű és különféle aerodinamikai elemek tették őket az utak és a versenypályák démonaivá, sebességlimit nélkül. Különösen a 2008-2011 között gyártott SL65 változat tetszett, matt szürke fényezésben, fix keménytetősre átépítve.

Az AMG fekete serege, nem gyerekjátékok

F1 Safety Car

A csillagos márka az utóbbi években brillírozik az F1-ben, azonban a jelenléte nem csak a versenyzésre összpontosul, hanem a futamok biztonsági autóit is már 1996 óta folyamatosan a Mercedes-AMG szállítja. A C36 AMG volt az első csillagos safety car a száguldó cirkuszban, de feltűnt már ebben a szerepben a CLK, az SLK, az SL, az SLS AMG, illetve napjainkban az AMG GT tölti be ezt a megtisztelő szerepet. Ugyanakkor nem csak a biztonsági autót, hanem a medical cart is a stuttgartiak biztosítják, azonban azt az autót szerencsére csak ritkán látjuk éles helyzetben.

mercedes-amg-gt-safety-car-rear-three-quarters-in-motion.jpg

Bernd Mayländer munkahelyét talán sokan irigylik 

Napjainkban a paletta leggyorsabb és legerősebb sportautóit az AMG GT és annak különféle változatai képviselik, ebben az autóban már az új irányzatnak megfelelően a 4.0 literes V8-as dupla turbóval lélegeztetett motor dolgozik, méghozzá akár bőven 500 lóerő fölötti teljesítménnyel is. A napjainkra jelentősen kiszélesedett Mercedes-Benz kínálat szinte minden tagjából lehet választani AMG változatot is, kezdve az A-Klassetól egészen a csúcs S-Klassei típusokig. Az AMG pedig 50 év után sem áll meg, hiszen már javában dolgoznak az első hipersportautójukon, amely az F1-es versenyautó technikájára fog épülni, az egyelőre Project One kódnév alatt futó bestiát vélhetően a Frankfurti Autószalonon fogják bemutatni, amely az eddigi legerősebb Mercedes-AMG lesz. Ami pedig a márka elkötelezettségét illeti a csúcstechnológia és az exkluzivitás iránt, azt legjobban az “egy ember, egy motor” filozófia testesíti meg, amely azt hiszem, hogy nem igényel további magyarázatot.

Kedves Olvasónk, ha van egy jó AMG-d, vagy egy jó sztorid az AMG-vel, akkor azt kérlek osszátok meg velünk itt vagy a Facebook oldalunkon!

Képek és háttérinfók: Mercedes, AMG, Pappas Auto, Daimler blog

Total
0
Megosztások
4 hozzászolás
  1. A 300SEL AMG a legszebb valaha készült merdzsó, kár, hogy nem street legal 🙁
    Ezen kívül csak a G63 6×6 ami t tudnék szeretni, mondjuk én kifejezetten irtózom a német prémium márkáktól.

  2. “az akkori FIAT homologizációs szabályok miatt” 🙂

  3. nos egy tévedés
    AMG Mercedes-Benz CLK GTR
    AMG Mercedes-Benz CLK LM
    AMG Mercedes-Benz CLR
    indult a 97 a 98 és a 99es Le Manson de célba sem értek! 99ben két szaltót hozó baleset miatt kiálltak…emlékezetes kudarc volt. Azóta a Merci nem indul a hosszútávú versenyeken

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share