Itt az új M5

Hogy repül az idő, még tavaly októberben írtunk az új 5-ös BMW premierjéről, teltek-múltak a hónapok és már itt is van a legerősebb változat, az eddigi legerősebb M5, ami az autópályák réme lesz. A bajorok természetesen ismét kitettek magukért, igaz ugyan, hogy erőben éppen csak túlszárnyalták az elődöt, de annyi biztos, hogy méltó utód érkezett. 

2018-bmw-m5_3.jpg

Ebben a színben nem sok lesz

A motorja a már jól ismert 4,4 literes V8-as biturbó, amely ebben az autóban kerek 600 lóerőt ad le és 750 Nm-nyi nyomatékkal forgatja mind a négy kereket, mert manapság már a BMW sem bízza a drága vevőit szimpla hátsókerekes meghajtásra. Persze a rendszer trükkös, ha akarjuk, akkor egy gombnyomásra hátulkaparós lesz a legújabb német szörnyeteg, amely 3,4 másodperc alatt lövi ki magát 100 km/h-ra, a száguldás pedig limitálva 250-nél ér véget, de ezt kiiktatva 305 km/h a fenevad legvége, amely adatok a közel két tonnás tömeg (1930 kg) mellett igencsak figyelemre méltóak. 

Alaphelyzetben 4WD, de el lehet küldeni keresztbe kizárólag a hátsó kerekein is

Mindezen mozdonnyi erőt a ZF nyolcfokozatú automatikus váltóművén keresztül terelik a kerekekhez három választható vezetési mód mellett: Efficient (vicces egy ilyen autóban), Sport és Sport Plus, hogy aztán legyen meg az ereszd el a hajam érzés. 

2018-bmw-m5_10.jpg

600 lóerő, mindenre elég

Külső megjelenésében a sötét vesék, az agresszív kialakítású első és hátsó lökhárító, a hátsó diffúzor, valamint a négy kipufogóvég teszi egyből felismerhetővé az új M5-öt, na és persze a morgó hangja, ami azért elég jól sikerült. Alapból 19″-os felniken hasíthatnak a szerencsés tulajok, de rendelhető egy mérettel nagyobb is, a felniken Michelin Pilot Sport abroncsok feszítenek a legjobb tapadás érdekében, opcióként karbon-kerámia féktárcsákat is lehet kérni a bestia megzabolázásához.

Visszafogottan lett látványos

A beltérben is próbálták a sportos hangulatot megteremteni, új a sportkormány, a rendelhető bőrfelületek, a középkonzolt pedig megszórták karbonnal és piros díszítőelemekkel, mint ahogyan a kormányon elhelyezett váltókapcsolók is piros színben virítanak. 

A sportosítás sokat dobott a beltéren, manuális váltó már nem lesz

A bajorok legerősebb nehézfegyvere a szeptemberi Frankfurti Autószalonon már ott lesz, az első példányokat a jövő év tavaszán vehetik át a vevők. A képeken is látható matt bordó színű autó egyike azon 400 példánynak, amelyet First Edition néven dobnak piacra és amelyhez feláras extraként lesz rendelhető BMW Individual Frozen Dark Red Metallic fényezés.

Total
0
Megosztások
6 hozzászolás
  1. azért van ennek még sokkal komolyabb tuningja is: G5 V10 HURRICANE RR például

  2. Remek!
    Akkor a Cadillacnak és a Mercedesnek még nem kell félnie…
    Ebben az osztályban (ahol négy “versenyző” van, Mercedes E-AMG, BMW M5, Lexus és Cadillac) a Cadillac évek óta a 640 lóerőver veri a Mercit (pályán, profikkal, mért körülmények között…)
    A BMW 600 lóereje Európában lesz jó, ahol a német “prémiummmodelekre” élvez a nép.
    Várom a méréseket a Cadillac CTS-V és eme BMW modellje között…

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share