Víziók Japánból

Az elmúlt hétvégén zárta kapuit a 45. Tokyo Motor Show, amely egyben az év utolsó jelentős autós seregszemléje is. Az idei kiállításra bő 770 ezer látogató volt kíváncsi, és bár az elmúlt években a rendezvény jelentősen veszített a nemzetközi súlyából, a kétévente megrendezendő shown idén is inkább a hazai autómárkák kerültek előtérbe. A kiállítás idei mottója az volt, hogy „Beyond the motor”, azaz túl a motoron. Gondolom itt már mindenki kitalálta, hogy az idei TMS is az elektromos és hibridautókról szólt. Válogatásunkban a legérdekesebb autókat gyűjtöttük össze.

_o2a1018.JPG

Daihatsu

A leginkább kisautókat gyártó Daihatsu mutatta be a show talán legegységesebb formatervű autóját, a DN Compagno a retro jegyében született újra. A ’60-as években még a Vignale tervezte az eredeti Compagno szériát a márkának, amely 1970-es pályafutásáig a Daihatsu igen népszerű típusa volt, 120 ezer példány készült belőle különféle kivitelekben. A modernkori reinkarnáció ugyan kissé becsapós, hiszen ránézésre egy négyszemélyes kupénak tűnik a karosszéria, azonban az újdonság egy négyajtós kisméretű szedán. A kupészerű tetővonalnak köszönhetően a hátsó fejtér nem sok lehet, azonban mindezért kárpótol a stílusos megjelenés. A kis Daihatsu nyomokban még tartalmaz benzines motort is, ugyanis egyliteres turbós motorral, vagy hibrid hajtáslánccal, amelyben 1,2-es turbómotor található, lehet majd megvenni a végleges változatot.

Bizonyos szögekből olyan, mintha egy modern Skoda 100 kupé lenne

Honda

Régebben a Honda nevét meghallva a sportosság jutott eszébe a legtöbb autórajongónak, mostanság ez már kevésbé jellemzi a márkát, azonban úgy tűnik, hogy próbálnak a gyökereikhez visszatérni és a sportosságot elektromos autókba beoltva visszacsempészni a márka arculatába. Frankfurtban már láthattuk az Urban EV városi koncepciót, ennek stílusában készítették a Sports EV koncepciót, amely egy kétüléses kompakt méretű kupé vízióját mutatja be. Bár a technikai részletek nem ismertek, azonban a Honda mérnökei elmondták, hogy az autó a mai kor elvárásainak megfelelően a legfejlettebb technológiát tartalmazza, így nem hiányozhat belőle az önvezetési funkció sem, valamint a hagyományos visszapillantó tükröket is kamerára cserélték. Már csak a formai megoldások miatt is ígéretesek a Honda koncepciói, remélhetőleg a jövőben ezeket az elemeket a szériaautók arculatán is tetten lehet majd érni. 

Lexus

A Toyota prémium márkája felvillantotta az általa gyártott luxusautók jövőjét, az LS+ Concept egyrészt hatalmas csatahajó, másrészt igazi precíziós fegyver is, hiszen mindenféle high-tech megoldást felvonultat, amit csak el lehet képzelni. A Lexusok megjelenésére leginkább a furcsa jelzőt tudom használni, főleg, ami az autóik elejét illeti. Ha az Audinál a single frame az, ami meghatározza az autók megjelenését, és amelyet már szinte alig tudnak növelni, akkor a Lexusnál ez a Predator szerű orr az, ami nagy hangsúlyt kap.

Ilyen a japánok single frameje

A japánok is beszállnak a fényháborúba, az első lámpák már lézer technológiát használnak, és gondolom az sem lep meg senkit, hogy a legújabb önvezető rendszerrel is ellátták az autót, amelyet a Lexusnál Highway Teammate-nek neveznek, ezt a rendszert 2020-tól már szériában is kínálni fogják. Az okosautó ráadásul képes új dolgokat is tanulni, ehhez pedig nem kell elvinni a márkaszervizbe, hanem internetes kapcsolaton keresztül a Lexus adatcenteréből letölti a legújabb frissítéseket. A japánok ebben a formájában nem tervezik gyártani az autót, leginkább csak technológiai demonstrációnak szánják. 

A szalonon ünnepelte a márka AMG-je, az F széria a 10. születésnapját. Ennek alkalmából a Lexus bemutatta a GS F és az RC F  Special Editions változatokat, amelyekből csak limitált példányszám készül, habár azt nem árulták el, hogy mennyi. A két típus titán kipufogórendszert, valamint megerősített sportfutóművet kap, a motort azonban érintetlenül hagyják, így az ötliteres V8-as továbbra is 467 lóerőt teljesít mindkét autóban. A külsőt a matt szürke fényezés és a karbon díszítőelemek, a belteret a fekete és „Heat Blue” színkombináció különbözteti meg a többi F változattól. 

10 éves a Lexus AMG-je

Mazda

A szalon talán legszebb koncepcióit a Mazda vonultatta fel, kapásból ott van a Vision Coupe, amely egy nagyon elegáns és letisztult formavilágú autó. A design leginkább a két évvel ezelőtt ugyanitt bemutatott RX-Vision koncepció stílusjegyeit hordozza magán. A Mazda formatervezői az aranymetszés alapelveit felhasználva ültették át a Kodo design elemeit erre a négyajtós szedánra, mert csak a nevében kupé az autó, valójában egy négyajtós autóról van szó. Az egyszerű vonalvezetésen a fény-árnyék hatásokkal játszottak a tervezők, hangsúlyozva a „negatív tereket”, jelentsen ez bármit is. Ami viszont külön pozitívum, hogy az autó hátsó részére pillantva négy kipufogóvéggel találjuk magunkat szembe, habár semmilyen részletet nem közöltek arról, hogy pontosan milyen motor is hajtaná a koncepciót. Egy mondat erejéig érdemes kitérni a beltérre is; végtelenül letisztult, minőségi anyagokból felépített az egész, ma már kuriózumnak számít, de hagyományos analóg műszeregység és manuális váltóműhöz csatlakozó váltókar fogadja a sofőrt. Nem tudni, hogy mennyi fog mindebből megvalósulni, de talán a jövő Mazda 6-os szériája építkezhet ebből a koncepcióból. 

Talán ilyen lesz a következő Mazda6

A Mazdánál volt egy másik igen mutatós koncepcióautó is, ez pedig a Kai, amely az alsó középkategóriában jelenleg is futó 3-as széria jövőjét volt hívatott prezentálni. A Kodo designnyelv továbbvitelére épít ez az autó is, letisztult, de mégis látványos formavilág jellemzi ezt a kompaktot is. A beltérben szintén az egyszerűségre törekedtek a tervezők, nem akartak túltolni semmit sem, ami azt hiszem manapság dicséretesnek mondható.  A Kai egyébként már a legújabb Skyactiv-X motorral van felszerelve, ez a motor a dízel és benzinmotorok előnyeit igyekszik ötvözni, magas kompresszión történő öngyulladás, a jelenlegi motorokhoz képest 20-30%-kal kedvezőbb fogyasztás, és akár 30%-kal több nyomaték. 

Van stílusa és igen mutatós a jövő Mazda3-asa 

Mitsubishi

A gyémántos márkánál az elmúlt időszakban volt pár jelentős változás, többek között ma már a Renault-Nissan szövetség részévé váltak. Pár éve még el sem tudtok volna képzelni, hogy a két japán konkurens egy cégcsoportban fog összebútorozni. A cég tavaly nyírta ki a kultikus EVO típusát, azonban a nevet nem hagyják veszni, hanem az Eclipsehez hasonlóan felhasználják azt ismételten egy SUV-n, amely ráadásul teljesen elektromos. A látványosan radikális formavilágú e-Evolution meghajtásáról három elektromotor gondoskodik, amelyek teljesítménye, valamint az autó hatótávolsága sem ismert jelenleg. A beltérben négy fő kaphat helyet, mindenhol digitális kijelzők és érintőképernyők. Az autó talán igazi újítása, hogy a fékek elektromos működtetésűek, sokkal gyorsabban jön a fékhatás, mint a hagyományos hidraulikus megoldások esetében. Azt még nem tudni, hogy a koncepcióból lesz-e valaha széria, annyi bizonyos, hogy az elkövetkezendő három évben a Mitsubishi hat új típust fog piacra dobni, talán ez lehet az egyik.

e-Evolution, a jövőben már így kell gondolni a patinás névre 

Nissan

A Nissan nagyon ügyesen meglovagolja a Leaf sikerét, hiszen mindmáig ez a legnagyobb példányszámban eladott elektromos autó, ráadásul már a második generációnál tartanak. A típus alapjaira építve mutatták be a legújabb koncepciójukat, az IMx egy öngyilkos ajtókkal felszerelt kompakt SUV, amely meglehetősen egyedi kinézetet kapott. A kupé szerű tető, valamint a lebegő első sárvédők meghökkentővé és egyben érdekessé is teszik az egész formát.

Az öngyilkos ajtó nagy divat lett az elektromos SUV koncepcióknál

A beltérben négy személynek kínálnak nappali szintű kényelmet, kapcsolók sehol, mindent az OLED kijelzők vettek át, valamint magas szintű önvezető képességek jellemzik a IMx koncepciót. ProPILOT vezetési módban a kormánykerék teljesen eltűnik a műszerfalban és semmiféle emberi beavatkozást nem igényel a jármű. Az autó mozgatásáról két elektromos motor gondoskodik, amelyek összteljesítménye 430 lóerő és 700 Nm-nyi forgatónyomaték. A padlóba épített akkumulátoroknak köszönhetően egyrészt teljesen sík az autó padlólemeze, másrészt az akkucsomag 600 km-re elegendő „üzemanyag” tárolására képes. 

Ha már Leaf, akkor pár mondat erejéig érdemes kitérni ennek a típusnak a legsportosabb verziójára, amelyet a Nismo készített el. Az elektromos kompakt autó kapott egy új body kitet, amely jelentősen feldobja a megjelenését, főleg a hátsó diffúzor. Némileg le is ültették az autót, valamint pattintottak rá négy Nismo felnit is, a beltérben pedig némileg a márkára jellemző piros színt hangsúlyozták.  

A Leaf is lehet sportos

Subaru

A tokiói szalon legsportosabb autóját mindenképpen a rally pályák királya állította ki, a Viziv Performance Concept talán a WRX jövőbeli víziója is lehet. Első és második pillantásra is egy agresszív szedánt sikerült összehozni a Subaru tervezőinek, akik nem spóroltak a karbonnal sem. A géptetőn lévő légbeömlő arra enged következtetni, hogy a motortérben benzin ég el gyaníthatóan egy boxermotorban, ugyan a technikai specifikációkról semmit sem árultak el. Csak remélhetjük, hogy gyártásba kerül.

Van egy olyan gyanúm, hogy ez lesz az utolsó morgós és izgága Subaru

Suzuki

A hazánkban is töretlen népszerűségnek örvendő márka felhozatalából leginkább az e-Survivor koncepció az igazán kiemelkedő. A tető nélküli kétszemélyes elektromos négykerekes holdjáró igen mókás látvány. Az orra a Jimnyre emlékeztet, minden más pedig olyan, mintha a jövőből küldték volna ide. A felnik képesek más színben világítani, mint ahogyan a beltérben lévő kijelzők garmadája is. Óriási head-up display trónol az egész műszerfalon, de kijelző még jutott az ülésekbe és a kormány közepébe is. Valamelyik tengerparton éjszaka egy ilyennel megjelenni tuti a legvadabb UFO észlelésnek számítana.

Nem igazán tudom hová tenni, de mókás a megjelenése

Toyota

Érdekességek voltak a világ legnagyobb autógyártójánál is, többek között egy kis hibrid sportautó, a GR HV SPORTS koncepció, amely a Gazoo Racing nevéből ered. A kis kétüléses targatetős autó a GT86 alapjaira épül, a 205 lóerős kétliteres motor is ebből a típusból jön, amelyet egy elektromotorral egészítettek ki. A kis GR-t leginkább az LMP1-es versenyautó ihlette, teljesen LED első fényszórók, egyedi felnik és hátsó spoiler. A matt fényezésű és kissé agresszív megjelenésű sportautó legérdekesebb részlete azonban az utastérben található, az indítás a váltógombot felpattintva lehetséges. Jót tenne egy ilyen modell a Toyota arculatának, mint anno az MR2.

Reméljük gyártásba kerül, vegytiszta élményautónak ígérkezik

Egy másik koncepciót is érdemes megemlíteni, ez pedig a Fine-Comfort Vehicle, amely a jövő luxus egyterűje lehet a Toyota szerint. A több mint 4,8 méter hosszú és közel két méter széles autónak nincsenek B oszlopai, a hátsó tolóajtóknak köszönhetően nagyon egyszerű a bejutás, valamint a beltérben hat személynek kínálnak kényelmes ülőhelyet. A padlizsán színű koncepció beltere is harmonizál a külsővel, belül sötét lila bőrkárpitok, a hatból négy teljesen szabadon forgatható fotel és kék hangulatvilágítás teremti meg a megfelelő hangulatot. A műszerfal, valamint az első lábtér is egy óriási kijelző, így ezen szinte teljesen nyomon követhető, hogy mi zajlik az autó előtt. A visszapillantó tükröket itt is kamerák helyettesítik, ráadásul a kormányba is egy kijelzőt integráltak, ami a legfontosabb adatokról informálja a sofőrt. Az autó meghajtásáról tüzelőanyagcellák gondoskodnak, csakúgy, mint a Toyota szériában gyártott hidrogén üzemanyagot használó Mirai típusában. A Fince-Comfort Vehicle teljes tankkal 1 000 km megtételére képes. 

Sajátos módon értelmezi a Toyota a jövő luxusautóját

Yamaha

A Yamaha név kapcsán sokunknak nem az autók jutnak eszünkbe, hanem sokkal inkább a motorok, a művészlelkületűeknek pedig vélhetően a hangszerek. Azonban a japán gyártó alkotott már az autóiparban is maradandót olyan nagy cégekkel együttműködve, mint a Ford vagy a Toyota. A Yamaha egy igen ígéretes kompakt sportautó koncepciót mutatott be Tokióban, ez a SPORTS RIDE CONCEPT, amely megalkotásakor az iStream gyártástechnológiát is felhasználták, ez ugye Gordon Murray nagy újítása a könnyű, de erős szilárdságú járműszerkezetek megalkotására. A kis sportautó mindösszesen 750 kg tömegű, amelyet vélhetően kellő dinamizmussal mozgat az 1,5 literes turbós motor.

A Yamaha szériaváltozatot is tervez ebből a sportos koncepcióból

Az autó megjelenésében sok formai elemeit a motorkerékpárokról kölcsönöz, például az első fényszórók a márka csúcsgépére, YZF-R1-re emlékeztetnek. A hátsó kialakítás is a motorokra emlékeztet, elég csak ránézni a lámpák közé felhúzott dupla kipufogóvégekre. Az autó további érdekessége, hogy sok helyen átlátszó/áttetsző kompozit anyagokat használtak, például az ajtókon, illetve a padlón is, ezzel a tervezők célja az volt, hogy a motorozás élményét adják át négy keréken. A beltérben kizárólag magas minőségű anyagokkal és csodálatos kidolgozással találkozhatunk, bőr, fém és karbon kombinációja mindenhol, a műszeregység például valami eszméletlen szép. Talán nem meglepő módon, de a kalaptartón helyet kapott egy Yamaha trombita, valamint a hangrendszer is a neves gyártótól érkezik. 

Minőségi anyagok, extraként trombita

Amit összességében el lehet mondani a 2017-es TMS-ről: mindenki a jövőre gondol, elektromos autók garmadája, mindez főként a ma oly divatos SUV formába oltva, de azért itt-ott akadt még egy-két izgalmas sportos típus is, amelyek manapság eléggé hiányoznak a japán gyártók palettáiról.  

Total
0
Shares
1 hozzászolás
Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share