Megérkezett az új CLS

Tizenhárom évvel ezelőtt gördült le a gyártószalagról a legelső Mercedes-Benz CLS, amellyel a stuttgarti márka egy új kategóriát teremtett a luxusautók világában. A recept nagyon egyszerű volt; akinek túl konzervatív volt egy E-Klasse és valami látványosabbra vágyott, de nem akart S-Klasset, annak ajánlották a négyajtós kupét. Üzletileg annyira nagy sikernek számított a CLS, hogy a konkurencia csak jóval később reagált a Mercedes akkori újdonságára. A második generáció már a nyolcadik évébe lépett, így nem volt meglepő, hogy a csillagosok hamarosan bemutatják az utódot, amelynek nem is találhattak volna jobb színteret, mint a jelenleg is zajló Los Angeles Auto Show-t. 

A négyajtós kupéformát azóta más márkák is átvették, valamint kisebb méretben is megjelentek hasonló autók, gondoljunk csak a Mercedes-Benz CLA-ra, amelyet Kecskeméten gyártanak. “A CLS volt a trendteremtő autó, ezért nevezhetjük az eredetinek” – mondta Gordon Wagener, a márka formatervezésért felelős vezetője. Az új Mercedes nem csak formailag mutat merőben újat, hanem a lemezek alatt is számos újdonság debütált benne, többek között ebben az autóban lesz elérhető elsőként a márka új soros hathengeres motorja, valamint az új 48 Voltos mild-hibrid rendszer is.

Az új CLS-Klasse a Mercedes MRA platformjára épül, mint ahogyan az E és az S-Klasse is, a gyártása Sindelfingenben fog zajlani az E-osztállyal azonos gyártósoron. A beltérbe pillantva ismerős lehet sok részlet, ez ugyanis főleg az S-Klasse elemeiből építkezik, ugyanakkor a legnagyobb Mercedesből érkezik az elektronika és a vezetői asszisztensek garmadája is. 

Az új kupé a márka Sensual Purity formatervezési irányvonalának a harmadik generációját képviseli, a jövőben érkező új Mercedes típusok is ennek a jegyében fognak megszületni, többek között a hamarosan érkező legújabb A-Klasse is ilyesmi orrkiképzést fog kapni. Ez a tervezési megközelítés Wagenger szerint a szépséget és a racionalitást ötvözi, valami olyasmi ami egyrészt nagyon érzelmes és csodálatos, másrészt nagyon tiszta és időtlen, vagy másként mint a szív és az ész, érzelmek és az intelligencia kombinációja. Szemből egy rendkívül agresszív megjelenésű autónak tűnik az új CLS, az AMG GT-ről átörökített hűtőmaszk, valamint a keskeny első fényszórók egyfajta ék alakot képeznek, a tervezők egyszerűen csak predátor arcnak nevezik. Azonban az orr markáns megjelenése egy jóval szelídebb vonalvezetésben fut tovább az autó oldal- és tetővonalán keresztül egészen a farrészig. 

A kupészerű tetőkialakítás ismételten nyúlánkká és harmonikussá teszik az egész karosszériát, amely az elődjéhez képest 5 cm-rel lett hosszabb, ugyanakkor 1,25 cm-re alacsonyabb. Mindez alumíniumból készül, leszámítva az ajtókat, amelyeknél az acélra esett a mérnökök választása. Erre azért volt szükség, hogy az ajtók, amelyek továbbra is keret nélküliek, a Mercedestől megszokott hanggal és határozott érzettel csukódjanak, talán nem véletlenül vannak a prémium autógyártás élén. 

A beltérben ismerős lehet az óriási 12,3 colos központi kijelző, amelyen az óracsoportot is megjelenítik. Továbbá a szellőzőrostélyok is az E-Klasseból érkeznek, amelyek kaptak egy kis optikai tuningot, attól függően, hogy hideg vagy meleg levegő érkezik be rajtuk, úgy a megvilágításuk kék vagy piros között változik. Ugyanakkor a kormánykerék a frissített S-Klasseból érkezik, rajta az ott megismert érintésérzékeny gombokkal. Újdonság a beltérben, hogy hátul most már akár öten is utazhatnak, az eddigi két generáció ugyanis csak 2+2 üléses volt. Az utasokat masszázsülések, ionizáló klíma, amely képes parfümillattal is beborítani az utasteret, valamint csúcs Burmester hifi kényezteti, valamint NFC képes okostelefonról akár nyitható és indítható is az autó. A jövőbeli tulajdonosok a legfinomabb Nappa bőrök és valódi faburkolatok közül választhatnak.

A géptető alatt újdonság a már említett sorhatos motor, amelyhez 48 voltos hibridrendszer is kapcsolódik. Az 1 kWh teljesítményű akkucsomag is a motortérben kapott helyet, a villanymotort közvetlenül a kilencfokozatú automatikus váltóműhöz kapcsolódik. Így a háromliteres turbós motor 362 lóerejéhez további 21 adódik hozzá. Ez a változat az észak-amerikai piacon CLS450 EQ Boost néven kerül forgalomba, amelyhez akár 4Matic összkerékhajtási rendszer is választható lesz. 

2019-mercedes-benz-cls-class_9.jpg

A Mercedes szokásához híven az új típusból is készít Edition 1 kivitelt, a korlátozott példányszámban elérhető első széria AMG body kitet kap, 19 colos AMG felniket, kőrisfa betéteket a beltérben, valamint egy IWC analóg órát a középkonzolra. A harmadik generációs CLS-ből azonban nem készül majd shooting brake, azaz kombi változat, ami szerintem nagy kár, hiszen a kifutó típusból készített puttonyos változat talán minden idők egyik legszebb kombija volt. A szalonokba a jövő év második felében érkezik a Mercedes-Benz CLS.

Képek, infók: Mercedes-Benz

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share