Számtalan garázs- és pajtaleletről tudunk szerte a világban, egyik történet hihetetlenebb, mint a másik. A laikusok és bizony a hozzáértők is kapkodják a fejüket egy-egy lelet kapcsán, hogy honnan és milyen körülmények között kerülnek elő sokszor rég elveszettnek hitt autócsodák. A Reggeli rozsda rovatunkban is már bemutattunk pár igazán izgalmas és érdekes autót, amelyek itthon, vagy valahol külföldön kerültek elő befalazott apartmanokból, elhagyatott pajtákból, vagy éppen a csatornák mélyéről. Nemrégiben is egy ilyen elképesztő ritkaság, ráadásul egy versenyautó került elő, méghozzá az amerikai Iowa államból. A történetnek több érdekessége is van, de abban előzetesen azt hiszem mindenki egyet ért, hogy háború előtti autóra bukkanni, pláne versenyautóra nem hogy itt Európában megy csodaszámba, de a tengerentúlon is, főleg mivel egy német autóról van szó.
A történet főszereplője egy 1937-es évjáratú BMW 328-as típus, méghozzá egy versenycélokra épített, gyárilag könnyített karosszériával készült példány, amellyel megjárták a II. világháború előtt Le Mans-t, és a Mille Miglia-t is. Ez már önmagában is figyelemreméltó, és sokat hozzáad az autó értékéhez, valamint autótörténetileg is igazi aranybánya. Másrészt ebből a típusból a bajorok 1936 és 1940 között csak 464 példányt készítettek, amelyből mára nem sok maradt fenn, így egyébként is egy ritka autóról van szó, amely ma már kincset ér.
A BMW 328-ast Peter Szymanowski tervezte, aki a második világégést követően a márka formatervért felelős vezetője lett, habár a típus terveit valójában javarészt Fritz Fiedler készítette, aki a világháború után a New Class programban is részt vett. A roadster kivitelű 328-asban egy kétliteres, sorhatos motort alkalmaztak, amely a három darab Solex karburátor által 80 lóerőnyi teljesítményre volt képes. Mindez az acél létraalvázra épített, ám alumínium karosszériát viselő alig 830 kg-t nyomó autót 150 km/h-ig volt képes repíteni, ami annak idején kiemelkedőnek számított. Kétség sem fért hozzá, hogy a könnyű és gyors autóval versenyezzenek is, így még a bemutatása évében a Nürbugringen rendezett Eifelrennen futamon Erns Henne állt vele rajthoz, ahol győzni is tudott a kétliteres géposztályban. 1937-ben már több mint 100 díjat zsebeltek be ezzel az autóval, ’38-ban többek között a híres-neves Mille Miglia versenyen is kategóriagyőzelmet szereztek. 1939-ben győztek vele a saját kategóriájában Le Mans-ban, ahol az összesített ötödik helyet is megszerezte a BMW. A típus pályafutásának utolsó évében egy Touring Coupé változattal ismét elindultak a Mille Miglia-n, amelyet meg is nyertek vele. Majd jött az orosz megszállás és az Eisenachban található BMW üzem is szovjet fennhatóság alá került, a többi pedig innen már történelem.
A rövidke típustörténeti kitérő után kanyarodjunk vissza Iowaba, egészen pontosan az alig 1 200 főnyi lakost számláló Villisca településre, ahol a történet másik két főhőse, Dereck Freshour és Heath Rodney éli mindennapi életét. Ők itt nőttek fel, itt lettek cimborák és egy jó ideje már üzlettársak is, ugyanis itt van egy műhelyük, amelyben régi autók felújításával és tuningolásával foglalkoznak. Mindketten foglalkoztak már pár dologgal az életük során, de végső soron mindig is az autók és olykor a motorok körül forgolódtak. Valamikor 2016 végén egy farmer a szomszédos megyéből besétált hozzájuk, meséli Freshour, az öreg jól emlékezett rá, hiszen évekkel ezelőtt egy árverésen vett egy Model A-t, amelyen Freshour is részt vett. Elmondta, hogy van egy nagyon szokatlan autója, amelyet még évtizedekkel ezelőtt vett, és ha esetleg érdekli, akkor nézze meg a farmján. Freshour egyből hívta a társát, Rodney-t, hogy nézzenek utána a dolognak.
Az öreg farmer még 1971 decemberében vette meg az autót a szintén Iowa államban található Council Bluffs városából. Soha nem látott még azelőtt ilyen autót, érdekesnek találta, kifizette és hazavontatta a traktorjával, majd egy pajtába állította be egy bálázógép mellé. Innen 45 évig nem is mozdult ez a különleges BMW, így szépen lassan belepte a por és a rozsda. Rodney és Freshour alaposan körbejárták az autót, látszott, hogy már régóta állhat a pajtában, körülötte találtak pár mosómedve csontvázat is. Szinte el sem hitték, hogy ez az autó már azelőtt itt állt, hogy ők megszülettek volna, és hosszú évtizedeken keresztül várt rájuk, hogy felfedezzék. Bő egy éve, egészen pontosan 2017. január 7-én az öreg gazdával együtt húzták ki a fényre az autót, akkor még ők sem tudták egyáltalán, hogy pontosan mi is ez. Nagyon egyedinek tűnt a kupé karosszéria, ja igen, mert hogy ám egy kupéról van szó, ami a típus történetében ritkaság, hiszen alapból roadsterként látott napvilágot. Igazi rejtély volt számukra az egész, egyedül egy 1966-ban kiállított forgalmi engedély adott nekik némi támpontot, amelyben ez szerepelt: 1950 BMW Veritas…hoppá, újabb csavar a történetben.
Veritas
A második világháborút követően Nyugat-Németországban a Hausen am Andelsbach nevű faluban alapította meg ezt az autóépítő manufaktúrát Erns Loof, Georg Meier, és Lorenz Dietriech. A kis cég elsősorban arra specializálódott, hogy a háború előttről megmaradt BMW 328-as típusokat építse át az egyedi megrendelői igények szerint. Az első autó 1947-ben készült el, amellyel a tulajdonosa, Karl Kling már nyerni tudott Hockenheimben, illetve ugyanezen évben a német bajnokság kétliteres kategóriájában is megszerezte az elsőséget. Az autók egészen 1949-ig BMW-Veritas néven készültek, ekkor a BMW nyomására elhagyták a bajor márka nevét és már csak Veritas néven készültek a további típusok. ’49-ben a cég Muggensturmba tette át a székhelyét, innentől kezdve már a Eric Zipprich által tervezett kétliteres motort használták, amelyet a Heinkelnél gyártottak. Időközben azonban a cég rossz anyagi helyzetbe került, a megrendelőket csak nehezen tudták kiszolgálni, 1950-ben le is állították az autók összeszerelését. Ezt követően ’52-ben álltak ismét talpra, ekkor már a Panhard részére készítettek felépítményeket az új nürburgringi műhelyükben. Erns Loof ekkor már új céget is alapított; Automobilwerke Ernst Loof GmbH. A Veritas autók egy új szériáját szerette volna elkészíteni kezdetben a Heinkel-féle motorokkal, illetve a Spohn-féle szedán és kabrió karosszériák felhasználásával. A pénz azonban ismételten elfogyott, az utolsó autókba már Ford és Opel motorok is kerültek, majd bezárták az üzletet.
Elvitték magukkal a műhelybe, de úgy vonzotta őket, mint egy mágnes, addig ugyanis nem akarták eladni, amíg pontosan ki nem derítették a pontos múltját. A műhelyben elkezdték átvizsgálni az idők során eléggé meggyötört autót, találtak rajta egy táblát, amelyen már alig volt olvasható egy karosszériamanufaktúra neve: Karosseriebau Autenrieth, Darmstadt, mindez újabb kérdéseket vetett fel. A beltérben sportüléseket találtak, és minden nagyon le volt csupaszítva, ami arra utalt, hogy vélhetően ezzel az autóval valaha versenyeztek. Az orrában ott volt az eredeti sorhatos BMW motor és a bajor márka logója a csővázon is be volt ütve. Innentől fogva a két autórajongó már sejtette, hogy ez valami különleges autó lehet. BMW, Autenrieth,és Veritas, vajon hogy függhet össze ez a három név, tették fel a kérdést a srácok maguknak. Rodney elkezdett egy kicsit régészkedni és az ebay-ről szerzett egy 1981-es autós magazint, amelyben egy Jim Proffit nevű szakértő írta meg a Veritas történetét. Itt nem állt meg, mivel Proffit számos üzletet működtett Long Beach-en, ezért elkezdett körbetelefonálni, hogy tud-e hozzá valaki valamilyen elérhetőséget. Kapott is egy régi e-mail címet, amelyre gyorsan írt is egy levelet és csatolt egy fotót az autóról. Pár nappal később jött is a válasz, hogy “Bocsi Heath, de ez nem túl sok infó, hogy bármit is mondani tudjak az autóról, ettől azért több kellene.” Rodney persze már ekkor sejtette, hogy a Veritas karosszéria alatt valójában egy 328-as BMW rejtőzik, Újabb e-mail váltás és Proffit azt javasolta Rodney-nak, hogy az üzemanyagbetöltő és az óriási 100 literes tank körül keresse meg az alvázszámot, ebből könnyebb lesz beazonosítani pontosan az autót. Újból elkezdték vizsgálni az autót, meg is találták a keresett adatot: 85031.
Karosseriebau Autenrieth
Georg Autenrieth 1921-ben alapította meg a karosszériaépítő műhelyét a németországi Weinsbergben, ahonnét négy évvel később Darmstadtba költöztette át. A kis manufaktúra a háború előtti ismert német autómárkák működőképes alvázára épített különféle szedán, kupé és kabrió karosszériákat, az ő nevük fémjelezte többek között az NSU, a Horch, az Adler, az Audi, az Opel, de még számos Maybach és Mercedes-Benz típusait. A ’30-as években előszeretettel karosszáltak BMW-ket is. A világháború alatt átálltak haditermelésre, majd a béke újbóli beköszöntével számos híres kabriót és kupét építettek többek között a Citroën DS, a Borgward Isabella, valamint az Opel korabeli modelljei alapján. A kis cég végül 1964-ben hagyott fel a gyártással és zárta be végleg a kapuit.
Ezután Rodney felvette a kapcsolatot a müncheni BMW Classic-kal, akik a szokásos választ küldték neki; több infó kell. Csináltak még több fotót, elküldték az alvázszámot és megírták, hogy vélhetően egy 328-ast találtak, valamint hivatkoztak Proffitra is. Ekkor már a németek is jobban utánanéztek a dolognak; a 85031 alvázszámú autó valóban egy 328-as, amely 1937 májusában készült eredetileg fehér színben, a gyár saját használatú autójaként szállították le, de ami még érdekesebb volt, hogy könnyített kivitelben. Itt már a srácok érezték, hogy igazi kincsre leltek, világháború előtti ritka BMW, de ez még nem volt elég, tudni akarták, hogy mi történt az autóval ezután, és ami a legfontosabb, hogy miként is került Amerikába.
Szépen lassan összeállt az autó múltja, az új tulajdonosok kíváncsiak voltak mindenre. Mint kiderült a 85031 alvázszámú példány házon belül először Rudolf Schlechterhez került, aki akkoriban a BMW fejlesztési részlegét vezette. Ez a divízió a Nemzet Szocialista Motor Testület (NSKK) nyomására a bajor márka versenyrészlegévé vált, amelynek a vezetésével Ernst Loofot bízták meg (később ő alapította meg a Veritast). Akkoriban keményen ki kellett szolgálni a propagandát, az autógyáraknak az volt a legfőbb feladata, hogy megmutassák az akkori német birodalom elsőségét a motorsportokban is. Alig tíz hónappal a BMW 328 első utcai változatának a leszállítása előtt már elkészült az első versenyváltozat, amely 1936 június 14-én rajthoz állt a Nürburgringen és meg is nyerte a versenyt. Freshour és Rodney a BMW archív anyagaiból megtudta, hogy az általuk megtalált példány egy hónappal a legyártása után szintén a versenypályákra került, az 1937-es Le Mans-i futamon ezzel az autóval állt rajthoz a Fritz Roth, Uli Richter és Ernst Henne trió, azonban csak nyolc kört tudtak megtenni az NSKK színeiben. A brit Pat Fairchild, aki szintén egy BMW 328-ast vezetett, valamint a francia René Kippeaurt (Bugatti Type 44) életét vesztette a pályán, ezért a másik BMW-t visszahívták a versenyből. Három hónappal később az autót Angliába szállították, ahol H.J. Aldington, a brit BMW disztribútor benevezte az autót Frazer Nash-BMW néven a Royal Automobile Club TT-re (RAC TT), amelyet a Donnington Parkban rendeztek meg. Az autóval Bira herceg (teljesen angol nevén: Royal Siamese Highness Prince Birabongse Bhanudej Bhanubandh) állt rajthoz, aki összetettben harmadik lett, a kétliteres kategóriában pedig első.
Egy évvel később ugyanezen autó futott a Mille Miglia versenyen, amelyen Fritz és Richter Werneck a harmadik helyet szerezte meg a kétliteres géposztályban és a 11. helyet összetettben. Még ugyanebben az évben ismét rajthoz álltak vele a RAC TT-n, Bira viszont ekkor már csak a 22. helynek örülhetett. Ezt követően az angol versenyeken egy újabb 328-as típussal váltották fel a szóban forgó autót, majd innentől kezdve sötétségbe borul az autó története egészen az 1971-es utolsó ismert tulajdonosváltásig.
A Veritas a második világháború után főként a megmaradt 328-asokat alakította át a vevők saját igényei szerint, így születtek meg a BMW-Veritas modellek. Az információk alapján legalább három gyárilag könnyített BMW 328-as is a Veritashoz került, amelyeket ezt követően is versenyeken használtak. Nem voltak túl könnyű helyzetben a szövetségesek által megszállt autóipari cégek, sokáig nem gyárthattak új autót, sokan a megmaradt készletekből építkeztek, vagy aki tehette, az a szomszédos Ausztriában gyártatott. A háború és a megszorítások tükrében csoda, hogy ez a példány egyáltalán fennmaradt. A Veritas egészen 1949-ig BMW-Veritas néven készítette az autóit, csak ezt követően a BMW ellenvetései miatt váltottak a Veritas névre. Mivel ez a 328-as még BMW-Veritas néven jött létre, ezért feltételezhető, hogy ’49 előtt készült. Habár ennek némileg ellentmond, hogy az amerikai forgalmi engedélyében 1950 szerepel.
Tovább kutakodva a típus történetében kiderült, hogy a 464 példányból 403 készült standard roadster karosszériával, a többi 61 autó kutatási vagy versenycélokat szolgált, különféle könnyített kiviteleket készítettek belőlük, némelyiket aerodinamikailag tervezték át, némelyik kupé versenykarosszériát kapott. A versenyautókban, mint a fellelt példány is, átalakított motorokat használtak; könnyítettek a vezérlésen és a főtengelyen, növelték a kompressziót és a karburátorok méretét is. Így akár 70%-kal is képesek voltak növelni a motor eredeti teljesítményét, hozzávetőlegesen 130-136 lóerőre. A versenyautókat 100 literes tankkal, valamint kompozit acél, illetve könnyű öntvény kerekekkel látták el.
Sok kérdés tisztázatlan azonban az autó körül, elsőként azt, hogy miként is kerülhetett a Veritashoz. A háborút még vélhetően a BMW-nél vészelte át, az elképzelhető, hogy a háborút követően a BMW nehéz anyagi helyzete miatt a kulcs embereit pénzben nem tudta kifizetni, így autókat kaptak. Talán ez a 328-as így kerülhetett Loofhoz, vagy valamelyik munkatársához. Proffit szerint nem valószínű az sem, hogy az autót a Veritas saját pénzen építette, sokkal inkább elképzelhető, hogy egy tehetős vevő megrendelésére készült el, aki a vételár egy részét azonnal az asztalra tette. Elmondása szerint a ’40-es évek végén egy egyedileg karosszált Veritas legalább akkora befektetés lehetett, mint manapság két új Ferrarit vásárolni.
Freshour és Rodney találtak egy régi fotót is, amelyen 99,99% bizonyossággal az általuk fellelt autó látható Németországban. Ez alapján két dolgot tudnak biztosan megállapítani, akkor helyezték forgalomba, amikor az amerikaiak megszállták Bajorországot, és az autó vélhetően 1950-ig, de legkésőbb 1953-ig még Németországban volt.
Azt sem tudni, hogy miként került az autó az Egyesült Államokba, a Villisca-ban fellelt autót az öreg farmer egy pilótától, Robert Good-tól vásárolta meg, aki az Omaha-hoz közel eső Offutt légibázison szolgált, bár róla más egyebet nem találtak. Az is elképzelhető, hogy eredetileg nem az USA-ba, hanem Kanadába hozták be az autót, talán hajón, majd innen került át az Államokba a fekete piacon keresztül. Abban a tekintetben azonban bizonyosak mindketten, hogy 1966-ban már nem futott az autó az utakon, ekkor tárolták le először, és az öreg farmer is ebből a tárolásból vásárolta meg ’71-ben. Nem olyan rég olyan információkra is bukkantak, hogy egy másik Veritas kupé sokáig a nebraskai Lincoln városában volt, ez a település Council Bluffs-től ugyanolyan távolságra van, mint Villisca, csak a másik irányba. Ez talán nem véletlen, lehet a két autó ugyanakkor kerülhetett a környékre. Erről az autóról még annyit kiderítettek, hogy a SOCCA versenyeken használták és kapott egy Chevy blokkot, de több információ nincs róla, azt sem tudják, hogy megvan-e még.
Freshour és Rodney jelenleg közösen tulajdonolják ezt a ritka kincset, az elmúlt évben számtalan kérdés felmerült részükről, azon gondolkodnak, hogy miként is lehetne restaurálni az autót, valamint az ehhez szükséges anyagi hátteret is szeretnék biztosan megteremteni. Az is felmerült, hogy a BMW Classic megvásárolja az autót és felújítja. Az is megfordult a fejükben, hogy olyan restaurátort keresnek, aki a Pebble Beach-i show-n kiállított autókra specializálódott. Ez mondjuk egy sokkal költségesebb, és hosszabb út, azonban így teljes mértékben felügyelhetik a munkálatokat, sőt akár még ők is bekapcsolódhatnak.Talán a legnagyobb eldöntendő kérdés az volt, hogy a háború előtti versenyállapotra restaurálják az autót, vagy a jelenlegi Veritas kupé karosszériát tartsák meg, annyi bizonyos, hogy mivel ez utóbbi szerves része az autó múltjának, ezért nem távolodhatnak el tőle teljesen.
Időközben teljesen szétszedték az autót, a motort Európába küldték felújításra, a vázat pedig az USA-ban fogják restaurálni. Profittal is egyeztettek, aki meggyőzte őket, hogy gyártassanak az autóhoz egy új könnyű karosszériát, szintén Európában, így nagy valószínűséggel a háború előtti állapothoz fognak visszatérni, mondván, hogy a 328-as versenymúltja óriási érték.
Annyi bizonyos, hogy nagyon értékes autó a BMW 328 típus, főleg mert alig 200 példányról tudnak, ami túlélte a világháborút és ma is megvan. Egy standard roadster értéke 1 millió dollár körül van, egy versenyváltozat akár 4 milliót is kóstálhat. Ilyen rozoga állapotában is ez a példány még így is megér bő 200 ezer dollárt. Szerencsére a Villisca-i párosnak nem a pénz a lényeg, hanem az, hogy igazi roncsvadászként megmentsék az autóipar egy igen ékes darabkáját.
Képek, háttérinfók: autoweek.com
