Kőkemény V8-as Ferrari

Ferrari 360 Challenge Stradale, 430 Scuderia, 458 Speciale, hogy csak néhányat említsek az elmúlt húsz év speciális V8-as Ferrari típusai közül. Pár nappal Enzo Ferrari 120. születési évfordulója után a patinás olasz sportautógyártó bemutatta a különleges V8-as motorral szerelt autóinak legújabb változatát, a Ferrari 488 Pista kőkemény utcai versenyautó, amely nem csak a konkurenciának, de házon beül is az összes többi modellnek feladja a leckét.

ferrari-488-pista.jpg

A nevében is hordozza a pálya szót (a Pista olaszul pályát jelent) a maranellóiak legújabb autócsodája, amelynek a fejlesztésébe bevonták a gyári versenycsapat azon részlegét is, akik az FIA World Endurance Championship és a Ferrari Challenge szériákra készíti fel a 488-as versenyautókat. A normál utcai változatokhoz képest több módosítást is eszközöltek a 488 Pista-n. Többek között a 488 GTB-hez képest 90 kg-mal csökkentették az autó tömegét, így szárazon csak 1280 kg-ot nyom a mérlegen.

ferrari-488-pista_1.jpg

A fogyókúra önmagában azonban még nem volt elég, hiszen az autó szívét sem hagyták érintetlenül, azt a turbós V8-as motort, amely 2016-ban és 2017-ben is az Év motorja címmel díjaztak. 50 lóerővel és 10 Nm-nyi forgatónyomatékkal lett több minden idők legerősebb V8-as Ferrari motorja; 720 lóerő és 770 Nm gyötri a gumikat a hátsó kerekeken. Mindez 2,85 másodperces 0-ról 100 km/h-ra történő gyorsulást és 340 km/h végsebességet jelent.

ferrari-488-pista_4.jpg

Persze önmagában az erő nem jelent semmit, hiszen valahogy az úton is kell tartani a fenevadat, ennek érdekében új aerodinamikai csomagot kapott az autó, amelynek köszönhetően a GTB-hez képest 20%-kal növelték a leszorítóerőt. Mindezt kiegészítették a Side-Slip Angle Control rendszer legújabb 6.0-ás változatával, amely tartalmazza E-Diff3 és F1-Trac megoldásokat is, valamint a mágneses felfüggesztéseket is. Világújdonság a Ferrari Dynamic Enhancer, amelyet először alkalmaznak ebben az autóban, ennek az a lényege, hogy a fékerőt az egyes fékeken külön-külön is tudják szabályozni teljesen elektronikusan.

A Ferrari 488 Pista hivatalos bemutatóját a márka a március 6-án kezdődő 88. Genfi Autószalonon fogja megtartani. A pontos ára, illetve hogy mennyit is fognak belőle gyártani, az egyenlőre még nem ismert.

Total
0
Shares
4 hozzászolás
  1. “a patinás olasz sportautógyártó bemutatta a különleges V8-as motorral szerelt autóinak , a Ferrari 488 Pista kőkemény utcai versenyautó, amely nem csak a konkurenciának, de házon beül is az összes többi modellnek feladja a leckét.”
    He?????

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share