A De Tomaso Pantera, amely nem véletlenül kapta a gyors és halálos nagymacska után a nevét, egy villámgyors sportautó volt, egyben a márka legnépszerűbb modellje is, amelyet 20 évig gyártottak. Tom Tjaarda 1970-ben nagyszerű formát álmodott meg a Ghia stúdiónál a kis olasz sportautómanufaktúra legújabb modelljének, amely az olasz design és az amerikai technika keresztezésének szellemében született.
1970 márciusában Modenában mutatták be a Panterát, amelyet pár héttel később követett a New York-i Autószalonon tartott világpremier, majd egy évvel később már el is indult a gyártása. Az acél monocoque vázba, amelyet első ízben használtak a márkánál, a Ford 5,8 literes (351 köbhüvelyk) Cleveland V8-as motorja került, amely 330 lóereje a ZF transzaxiális váltóművén keresztül 5,5 másodperc alatt érte el a 100 km/h-t. A váltó egyébként az elődmodellből, a Mangustából jött, illetve ezt használta akkoriban a Maserati Bora is.
De Tomaso az új sportautójával főként az észak-amerikai piacot célozta meg, már az első évtől kezdődően meg lehetett rendelni az autót a Fordhoz tartozó Lincoln Mercury kereskedőknél. Mivel a fő piac az USA volt, ezért az autót alapból ellátták elektromos ablakokkal, légkondival, a lassításról pedig négy tárcsás szervófék gondoskodott, ezek Európában akkoriban még egzotikus extrának számítottak, de ehhez autóhoz alapból jártak.
Az első 75 amerikai példányt a Carrozzeria Vignale stúdiónál kézzel készült karosszériával látták el, ezeken még a nyomógombos kilincsek voltak. Csak az első évben több, mint ezer példányt értékesítettek az USA-ban és egészen 1975-ig forgalmazta a Ford, akiknek sikerült bő 5 500 példányt eladni. Időközben a Ford egyre jobban be is vonta magát az autó gyártásába, ugyanis az első széria eléggé olaszos minőségűre sikeredett, ezt sikerült az amerikaiaknak orvosolnia és az összeszerelés minősége sokat javult.
1972-ben volt egy kisebb ráncfelvarrás a típus életében, augusztusban mutatták be Pantera L, azaz a Lusso változatot, ez kapott egy nagy fekete első lökhárítót, amely az amerikai változatok sajátja volt, valamint számos típushibát is javítottak rajta. Azonban az amerikai emissziós szabályozások miatt a motor kompresszióját csökkentették, így ez már csak kb. 266 lóerőt tudott, igaz ezt ellensúlyozták azzal, hogy a Cobra Jet vezérműtengelyt építették be.
Nem olyan régen egy 1972-es, de még a modellfrissítés előtti példány került elő Észak-Karolinában. Ahogy a képeken is látszik, a valaha vörös színben pompázó középmotoros sportautó már hosszú évtizedek óta állhat a szabad ég alatt. A fényezését megette a nap és az időjárás egyéb viszontagságai, illetve a belterére is ráfér egy alapos felújítás, holott mindösszesen csak alig több, mint 28 ezer mérföldet futott. Szerencsére megmenekült az enyészettől, hiszen valaki az ebayen 8,2 millió Ft-nak megfelelő amerikai dollárt fizetett érte, így talán ez a remek olasz sportautó újból ragyoghat a régi fényében.