25 év Festival of Speed

Az elmúlt hétvége világszerte vélhetően nagyon sokak számára a foci vb jegyében telt, azonban az autós világban is lezajlott egy legalább annyira érdekes, sőt számomra százszorta érdekesebb esemény, amelyre a legtöbb benzinvérű kortól és nemtől függetlenül minden évben odafigyel egy kicsit. Ez nem más volt mint az év legnagyobb autós kerti partija, a Goodwood Festival of Speed, amely idén is számtalan ünneplésnek és évfordulónak volt a helyszíne. A hétvége legjobb és legérdekesebb momentumaiból válogattunk.

fos_sunday_best_goodwood_15071809.jpg

Maga az esemény is az ezüst jubileumát ünnepelte az idén, ugyanis 25 évvel ezelőtt rendezte meg Lord March  a West Sussex-ben található birtokán az első Festival of Speedet, amely akkor még csak egynapos volt. Azóta minden évben megtartják egyre gazdagabb programokkal színesítve és egyre több látogatót vonzva a mára már hosszú hétvégésre bővülő rendezvényt. Nyugodtan mondhatom, hogy ma már ez Anglia legnagyobb benzingőzzel átitatott eseménye, ahol autók, motorok és repülőgépek sora szórakoztatja a közönséget.

Az évfordulókat ünneplőkből idén két autómárka emelkedett ki a sorból, az egyik a 70 éves Land Rover volt, amely az elmúlt hét évtized különféle típusaival vonult fel a híres Hill Climben, illetve Terry Grant, akit a híres kétkerekezéseiről ismerhetünk, az idén egy Range Roverrel tette meg a távot a “hegyi felfutón”, és újból rekordot döntött.

A másik ünnepelt az idén 70 éves Porsche autómárka volt, amelynek tiszteletére épült az idei központi szobor is, amely hat ágán a márka történelmének egy-egy neves autója kapott helyet, nevezetesen az első típus, egy 356, a 959 Dakar versenygép, egy 917-es és egy 918-as sportgép, egy 911R és a 919 Hybrid Le Mans-i versenyautó. Mindezt óriási show elemekkel és tűzijátékkal ünnepelték meg a rendezvény nyitó ünnepségén. A FOS négy napja során pedig számos más híres-neves Porsche modell feltűnt a paddockban, illetve a felfutó aszfaltcsíkján is.

>>> A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK <<<

Az autós világ újdonságaiból is akadt szép számmal az ezüst évfordulós rendezvényre, többek között itt mutatkozott be a Noble új sportautója is. Az M550 egy igazán feltűnő autó, főleg ebben a vibráló sárga színben. A forma talán nem különösebben egyedi, hiszen az oldalsó ív leginkább a Bugatti Chironra emlékeztet, az első fényszórók pedig a Jaguar F-type-ot idézik, de mégis összességében nincs vele különösebb gond. A középmotor sportautóban az erőt a Ford GT-ből származó 3,5 literes V6-os EcoBoost motor adja, amelynek teljesítményét 500 és 550 lóerő közé kívánják beállítani. 

noble_m500_goodwood_fos_15071814.jpg

Egy régi patinás név, a Brabham az F1-ből lehet sokak számára ismerős, a kis cég most saját szupersportautóval jelentkezik, amely a BT62 nevet kapta. A fesztiválra az autó pályaverzióját hozták el, amely a könnyűszerkezetes építésmódnak köszönhetően csak 972 kg-ot nyom, ezt pedig egy középre helyezett 700 lóerős V8-as motor hajtja. A piros és kék színekben pompázó példány a BT46B F1-es versenyautó előtt tisztelgett. Az ausztrál cég tervei szerint kezdetben 35 db Celebration Series változatot készítenek, amelyek festése a korábbi Formula 1-es versenyautóikat fogja idézni, illetve ugyanennyi Signature Series példányt is készítenek, amelyet a vevők teljesen az igényeikre szabhatnak. Azt hozzá kell tenni, hogy ezek egyelőre csak a pályaautókra vonatkoznak, az utcai kiadásra még várni kell.

A brit gyártók idén is kitettek magukért, az Aston Martin például itt mutatta be az eddigi legkeményebb Vantage változatot, a V12 V600 Vantage, amely az előző generáció utolsó hajrája. Ahogy a gyártó nevezei az “ultimate analog Vantage”, és vélhetően az analóg jelzővel ez az utolsó Aston Martin is, ugyanis az 592 lóerős motorhoz hétfokozatú manuális váltót társítottak, amely könnyedén mozgatja a teljesen karbonból készült külső burkolatokkal határolt autót, amelyből kizárólag 7 roadster és 7 kupé fog készülni. 

v12-vantage-v600-2.jpg

A Nissan a GT-R márkanév fennállásának 50. évfordulóját ünnepli, méghozzá igen stílusosan az Italdesign által tervezett egyedi GT-R50 koncepcióval, amelyben a 3,8 literes V6-os motor 710 lóerőre képes, ugyanis a GT3 versenyautó turbóit használják, nagyobb hűtőket és megnövelt kapacitású befecskendezőrendszert, valamint a váltót is megerősítették a nagyobb, 780 Nm-nyi nyomaték átviteléhez. Az autó külseje és a beltér is jelentős átalakuláson ment keresztül a jelenleg futó változathoz képest, az olaszok élesebb megjelenést adtak az autónak, amelyet az arany betétekkel dobtak fel, a beltérben az Alcantara az úr, a középkonzol infotainment kijelzőjét is analóg műszerekre cserélték. Annyit lehet tudni, hogy a tervek között szerepel egy 50 darabos széria gyártása, amelyet darabonként 1,3 millió dollárért kívánnak értékesíteni.

Voltak természetesen más egyéb érdekességek is, mint például a Lanzante Engineering által tervezett és épített McLaren P1 GTR, amely hosszabb hátsó részt és méretes szárnyat kapott, a wokingiak hoztak egy másik érdekességet is Goodwoodba, ez a 600LT, amely egy utcai szörnyeteg, “longtail” hátsó kialakítás, több karbon, kevesebb tömeg, jobb gyorsulás, 2,9 másodperc alatt lövi magát százra, így elvben jobb, mint a Ferrari 488 GTB. A közönség először láthatta mozgásban a W Motors második sportautóját, a Fenyrt, amelyet 3,8 literes Porsche motor hajt 800 lóerőnyi teljesítménnyel, anno ők követték el a Lykan Hipersportot is. Mozgás közben lehetett látni az új Toyota Suprát, amelyet bár még álca borított, de azért már nagyjából kivehetőek a végső formai jegyek, nem mellesleg ezt az autót már mindenki nagyon várja.

>>> A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK <<<

Megdőlt a felfutó időrekordja is; Romain Dumas 43.86 másodperces idővel futotta a legjobb időt a VW I.D. R Pikes Peak elektromos versenyautóval. Jobb időt futott, mint a Peter Dumbreck által hajtott NIO EP9 hipersportautó (44.32), amely szintén elektromos meghajtású. A harmadik legjobb időt egy belsőégésű motorral hajtott BMW E36-tal érték el,  ebben egy Judd V8-as versenymotor szolgáltatta az erőt, ami 46.43-as időre volt elég.

Összességében egy nagyon színes és élvezetes autós kerti partit hozott össze idén is Lord March és csapata, a Goodwood Festival of Speed most is hozta a tőle elvárható szintet, sőt bőven sikerült felülmúlnia az eddigieket is, az önvezető Mustang és a Roborace versenyautó pedig csak tovább fűszerezték az egész rendezvényt. Remélhetőleg a következő 25 év is legalább ennyire érdekes lesz, mint a már mögöttük lévő.

dr_goodwood_fos_launch_porsche_12071802.jpg

Képek: Goodwood Festival of Speed

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share