Xantia, a kifogástalan

A hazai germánimádat állóvizében üde vitorlásként tűnik fel egy-egy más nemzet által gyártott autó. A Citroën is ilyen: itthon kevésbé kedvelt márka, pedig különleges modelljeik, időtálló szépségű típusaik megdobogtatják a nem csőlátással rendelkező autós ember szívét. Ezúttal egy gyönyörű Xantiát mutatunk be Nektek. 

A forma a Bertone stúdió munkája. A Xantiát nem ültetik, csak egy mozdulattal leengedik.

A Citroën Xantia a mai harmincasok körében egy nem túl régi autó, sokan talán úgy gondolják, nem is különösebben érdekes. Viszonylag nagy, arányos, szögletes, kellemes a szemnek, de ennyi. Ha lekaparnánk róla a márka és típusjelzést, biztos vagyok benne, hogy sokan elakadnának a beazonosításában. Ha viszont egy Xantia értő kezekbe kerül, igazi különlegesség válhat belőle, amire mindenki felfigyel. Így történt ez ezzel az 1.9 TD motorral szerelt géppel is. Péter, a büszke tulajdonos 2014-ben vásárolta meg, itt kezdődött az ő közös történetük.

“2014. februárjában vásároltam meg az autót, ez egy fapadosabb modell volt. Olyan autót szerettem volna, amit hétköznap is lehet használni, de kényelmes és tágas, de az is szempont volt, hogy ne legyen túl drága. Így esett erre a választás, illetve nagyon megtetszett a hidropneumatikus futómű, amivel ez a modell rendelkezik.

A beltér kényelme és felszereltsége pazar. Nemcsak a maga korában, hanem most is színvonalasnak és kellemesnek hat.

Kicsit fiatalosabbá szerettem volna tenni, így vettem hozzá 16-os Brock felniket, aztán elkezdtek jönni az ötletek, hogy mit lehetne még szépíteni rajta. Egy érdekes autót akartam csinálni belőle, ami kitűnik a tömegből. Az autó Ausztriából származik, így a sózásnak köszönhetően előjött rajta a rozsda, ami nagyon zavart, így lakatolásra volt szükség. Teljesen szét lett szedve, a legrosszabb állapotban a jobb hátsó rész volt, mindenhová új lemezeket kapott, minden tökéletesen ki lett javítva. A nyúlványok, merevítők, küszöbök is cserélve, restaurálva lettek, úgy voltam vele, hogy ha már ekkora munkába belevágtunk, akkor legyen mindenhol rendesen megcsinálva.”

Igazán jót csak jó alapokra építve lehet készíteni, Péter aprólékossága és igényessége már a kezdetektől meghatározta az autó építésének irányvonalát. A lakatolás után egy igényes fényezés következett, majd következett az összeszerelés.

Az ablakokból a régi lakók szellemei néztek irigykedve. Nekik csak hintó jutott.

“A külsőt illetően kerültek új díszlécek az autóra, elöl sötétített Xenon fényszórók, hátul piros lámpák ékesítették a megújult Citroënt. A lökhárítót a V6-os modell szebb lökhárítójára cseréltük, hátulra pedig felkerült a sportosabb gyári hátsó szárny. A hátsó ablaktörlőt eltüntettük, illetve lekerültek a feliratok is az autóról.”

Cash és én több típust is felismerni véltünk a hátsó lámpákban.

A beltér sem maradt a gyári, szerény felszereltségű állapotban. Olyan apróságok is cserélve lettek, mint a kopott ablakemelő-kapcsolók, de került rá fűthető, elektromos visszapillantó tükör, elektromos ablakemelők hátra is, vadonatúj klímakompresszor hűti a megújult utasteret, újra lett bőrözve a kormány, valamint mindent megkoronázva egy elektromos, fűthető félbőr-Alcantara ülésgarnitúra került a régiek helyére, ami nemcsak otthonossá, hanem fejedelmi időgéppé is változtatta a Xantiát.

A nemesen egyszerű kezelőszervek. A kevesebb néha több. Minden rendeltetésének megfelelően működik.

Természetesen nemcsak a látvány, hanem a műszaki tartalom is felújításra került, többek között a típushibának számító toronycsapágyak is cserélve lettek. Ha ezek megadják magukat a jó magyar utaknak, akkor a futómű összetöri a motorháztetőt, ezért egy lánc is bekerült a motortérbe védelem gyanánt, ez biztos és elfogadott megoldásnak számít citroënes körökben. A kipufogórendszer egy 60-as, saválló rendszerre lett cserélve, ami nemcsak szép, de tartós is. A megújult Xantia végül megkapta a legfeltűnőbb ékszereit: vadonatúj, 8X17 collos Japan Racing felnik kerültek a 16-os Brock-ok helyére, elöl 10, hátul 15 mm nyomtávszélesítéssel.

A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK, REMEK KÉPEKKEL VESZHETSZ EL A RÉSZLETEKBEN, ÉRDEMES!

Egy igazi autóépítés soha nem érvéget, ebben úgy gondolom, mindannyian egyetértünk. A fotózás óta egy nagyobb koptató került előre, ezáltal sportosabb lett a megjelenése a francia szépségnek. Az eddigiekből is látszik, hogy rengeteg munka és anyagi áldozat volt szükséges az autó elkészültéhez. Hogy milyen egy ilyen autó az életben?

Egy igazán jó autóban nem a hifi a legnagyobb mutatvány, inkább csak kiegészítés. Pedig az is megérne egy misét, a tulajdonos itt sem ismert megalkuvást.

Péter autókozmetikával foglalkozik, így ez az autó nemcsak műszakilag, hanem a tisztaságát tekintve is kifogástalan állapotban jelent meg a fotózáson. 11 év alatt még senkit nem láttam, aki a fotózásra is tisztítószerekkel érkezik, hogy egyetlen elgázolt szúnyog se rondítsa el az összképet. A belső tér bármelyik elemét néztük, az újszerű és pormentes volt. Cash (ő készítette a fantasztikus képeket a gépről), és én is tátott szájjal bámultunk, legszívesebben cseremamuszt hoztunk volna, hogy beüljünk.

„Zan-ti-a”

1992 decemberében mutatta be a Citroën a BX utódját, a Xantiát, amelynek a gyártását is ekkor kezdték meg, és egészen 2002-ig készült francia földön, azon kívül pedig 2010-ig. Az autó formaterve még a ’80-as évek szögletességéből merít, amelyet Daniel Abramson vetett papírra a Bertone stúdiónál.
 
A francia márka fő célja az volt, hogy még erősebb konkurenciát jelentsenek a középkategóriában az olyan népszerű modelleknek, mint a Ford Mondeo, vagy az Opel Vectra (Vauxhall Cavalier). Természetesen ebből az autóból sem maradt ki a legendás hidropneumatikus futómű, amelyet kezdetben csak a Berline változathoz lehetett rendelni, a Break, azaz a kombi karosszériához, amelyet egyébként a Heuliez gyártott, csak 1995-ben vált elérhetővé.

Az félbőr-Alcantara ülések már-már olyan kényelmesek, mint egykori Lancia Themámban voltak, 190 cm-es magassággal is el lehet férni kényelmesen hátul, és a szélességre sem lehetett panaszunk. Elöl természetesen sokkal több tér áll rendelkezésre. A vezetőülést tökéletesen magamra tudtam állítani, a pedálok kezelése, vagyis lábalása sem okozott gondot. Ritkán fordul velem elő, de ebben az autóban minden kapcsolót, kart, gombot azonnal megtaláltam, pedig nincsenek francia őseim.

Ha akarom magas, ha akarom, alacsony, csak egy mozdulat. Tisztaság az apró recékben is, ami mindenkit lenyűgözött. 

A Xantia legnagyobb műszaki csemegéje a hidropneumatikus felfüggesztés. Egyrészt a kiállításokon történő vagány megjelenéshez itt nem kellett rugókat fűrészelni, másrészt a találkozóra igyekezve sem kell szerencsétlenül hánykolódva, aknafedeleket kerülgetve pattogni, ahogy azt mondjuk a VW-s gyerekek csinálják. Az autó leparkolva szinte a talajig engedhető le, míg szervizállásban egy Land Rover Defendert is már-már megszégyenítő hasmagasságot érhetünk el, mindezt egyetlen karral vezérelve, a legnagyobb kényelemben ülve. A franciák szent őrültek.

A Japan Racing felnik ékszerei az autónak, a fekete burák alatt xenon világít.

A menetpróba során két dolog ragadott meg leginkább. Az egyik, hogy a dízelmotor hangja egyáltalán nem zavaró, nem kerreg, csak jár, ahogy kell, nem tolakodva az utastér nyugodt atmoszférájába. Hozzáteszem, az ablakokat leengedtük, és még így is kellemes hangokat hallottam én, a megrögzött dízel-ellenes.

Gondtalan suhanás, feltűnő jelenség.

A másik az, hogy a 811-es út felújítatlan részén egycsapásra eltüntetett minden keresztbordát, recét és ficét. Úgy siklottunk, mintha csak lebegnénk a szomorú, útnak nevezett magyar valóság felett, a kátyúkat is csak a méregdrága felnik miatt igyekeztem kikerülni. A Xantia nem pattog, nem billeg, kanyarban sem dől az ívkülső kerekekre, nagyszerűen siklik át minden felett, és teszi ezt olyan könnyeden, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. Talán nehéz elhinni egy autós újságíróról, de nem szívesen vezetem más autóját, mindig rajtam van a frász, hogy valami kárt teszek bennük. Ebben az autóban viszont olyan nyugodtan suhantam, hogy legszívesebben a világ végéig gurultam volna vele.

Harmonikus hátsó, nagy csomagtérrel és hátul is kényelmes ülésekkel.

Összegzésül annyit mondhatok, hogy ha valaki nem a folyton múló divatot akarja követni, hanem szereti a saját útját járni, akkor vásároljon magának a Xantiához hasonló, kevésbé elterjedt autót, aztán fogjon bele azzal az igényességgel, ahogy Péter is tette. Amerre jártunk, mindenütt nézték ezt a francia csodát, hiszen lehetetlen nem észrevenni. Különlegessége, és az igényesség, amivel készült, már tucatnyi, szépségversenyen szerzett kupával gazdagította jogosan büszke, ám kellően szerény tulajdonosát.