A MERKUR 2018-as kínálata

Játsszunk el azzal az ijesztő gondolattal, hogy megmaradt a Szovjetunió, a vasfüggöny, a KGST, meg a többi szörnyűség. Milyen lenne egy 2018-as MERKUR katalógus? Megpróbáltam választ adni a kérdésre.

merkur.jpg
Üdvözli Önt a MERKUR Személygépkocsi Értékesítő Vállalat, Autós Mindentudójának 2018-as kiadása! Kiadványunk segítséget kíván nyújtani a leendő gépkocsi tulajdonosoknak, bemutatva a kínálatot. A gépkocsi manapság nagy érték, a várólisták egyes típusok esetén a 16 évet is elérhetik, ezért a döntés alapos megfontolást kíván. Az elmúlt években mind a szovjet, mind a Német Demokratikus Köztársaság autóipara nagyarányú fejlesztésen ment keresztül, hogy lépést tudjanak tartani az idők szavával. A kapitalista gyártókkal történő kooperációnak köszönhetően szinte valamennyi gyár új típust mutatott be a Moszkvai Autókiállításon, néhányat pedig már a BNV-n is megcsodálhatott a nagyérdemű publikum. A KGST ipara – csökkentvén a tervezéssel járó kockázatokat és költségeket – a már jól bevált, megbízható, +40 és -40 C fok közötti hőmérsékleten is üzembiztos típusok ún. licencét választotta, amelyért a nyugati, nyersanyag-hiánnyal küszködő gyártóknak gyártási alapanyaggal (szovjet és magyar acéllal, nyersolajjal, valamint földgázzal) fizetett. Természetesen az egyes típusok átestek néhány változtatáson, a hazai és baráti országok igényeit figyelembe véve.

Lada Aurora

A Volgai Autógyár és a Fiat közötti, több évtizedes kapcsolat újabb gyümölcse az olasz Brava típus áttervezett és megerősített változata. A kedvező légellenállású, tágas belsővel és nagy csomagtérrel rendelkező gépkocsi a Samara ismert és megbízható, ám továbbfejlesztett, 1400 köbcentiméter lökettérfogatú, befecskendezéssel ellátott motorjait kapta meg, sebességváltója 5 fokozattal rendelkezik. Fogyasztása 6 liter 95-ös benzin 100 km-en, végsebessége 155 km/ó. A Lada személygépkocsik hazai termékeket is tartalmaznak, ezért különösen kedves a szívünknek. Futóműve a Rába győri üzemében készül, míg elektromos kapcsolói, ablaktörlő motorja és gyújtáselosztója Miskolcon. A Veglia licenc műszereket a budapesti MMG gyártja. A típus szállítási ideje 12 év.

merkur_2018_2.jpg 

Wartburg 393 Limousin

Az NDK autóiparának legnagyobb újdonsága a nyugatnémet Volkswagen jól bevált típusára, a Jetta nevű modellre épült. Divatos lámpáival, tágas karosszériájával nemcsak nálunk, de a fejlődő országokban, sőt, még akár Párizs belvárosában is megállja a helyét. Csendes üzemű, 1300 köbcentiméteres, központi injektoros motor hajtja a Standard kivitelt, míg a Wartburg 393 DeLuxe modell 1600 cm3-es motort kapott. Utóbbiban széria felszereltség a Blaupunkt licenc alapján gyártott Videoton CD-s rádió, ülését plüss borítja, valamint a külső is több díszítőelemet tartalmaz. A gyártó ígéretet tett a nyugati exportmodellekben elérhető elektromos emelésű első ablakok beszerelésére is a 2020-as évtől. A Standard kivitel várakozási ideje 8 év, a DeLuxe modellé 14 év.

merkur_218_4.jpg

Polski Fiat 500

Napjainkban rendkívül fontos a járművek takarékos üzeme és kis helyigénye, erre kínál megoldást a lengyel Polski Fiat. A négy férőhelyes utascella, valamint a 900 cm3-es motorok garantálják, hogy a kis mérethez képest kényelmesen, ám takarékosan jussunk el a uticélunkhoz. Városi fogyasztása is kedvező, ezért kifejezetten nagyvárosi használatra ajánljuk. A várakozási idő is csekély, mindössze 4 év.

merkur_218_3.jpg

Dacia 19

Bevált csapaton ne változtass – tartja a mondás. A román autóipari vállalat és a francia Renault között megújított partneri kapcsolatoknak köszönhető a 2000 óta, változatlan formában gyártott Dacia 19. A francia kényelemmel rendelkező Dacia gépkocsik sajnos közismerten ingadozó minőségére az utóbbi években több panasz is érkezett, amit a gyártó egy speciális szakértő gárdával igyekezett kiküszöbölni. A csendes üzemű, lágy futóművű Dacia 19-et azoknak ajánljuk, akik nagyrészt szilárd burkolatú úttesten járnak. A Dacia gépkocsit megvásárlás után érdemes valamelyik AFIT üzemben külön alvázvédelemmel ellátni, hogy sokáig hű társunk lehessen. A Dacia 19 immár kifutó modell, a közeljövőben váltja majd a Dacia Mégane típus, így kedvezményes áron lehet előjegyezni, valamint a várakozási idő is mindössze 8 év, színválasztás nélkül pedig csupán 6 év.

merkur_218_1.jpg

Skoda Favorit Nova

A csehszlovák gyártó évről évre ígéri a 30 éves modell leváltását, addig viszont a kiforrott konstrukciós megoldásokkal rendelkező Favorit Nova modellt tudjuk ajánlani kedves vásárlóink számára. A Volkswagen által áttervezett Skoda motor 1400 és időszakonként 1600 cm3-es változatokban is elérhető. Az elmúlt években a típus korróziójára való tekintettel, az egykori Trabant gyár Duroplastból gyártja csomagtér fedelét, valamint az első sárvédőket. Ezáltal nemcsak a rozsdásodás lett orvosolva, de a Skoda Favorit Nova könnyebb is lett, amit alacsonyabb fogyasztással hálál meg tulajdonosának.

merkur_218_6.jpg 

Reméljük, segítségére lehettünk e nagy súlyú döntés meghozatalában. Kérdéseivel bizalommal fordulhat értékesítő munkatársainkhoz, a MERKUR bemutatótermeiben pedig megtekintheti a rendelhető gépjárműveket. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy Székesfehérvár, Vöröshadsereg útja 3. szám, valamint a Szolnok, Lenin út 112. szám alatt új bemutatótermet nyitottunk 2018 januárjában, így már ezeken a helyszíneken is várjuk a tisztelt érdeklődőket.

 

Nem kérdés, hogy autós szempontból is jobb a világ a vasfüggöny nélkül, és örülök, hogy csak a fantáziám bizarr szülötte a fenti bemutató. Biztos vagyok benne, hogy nem állna olyan távol a valóságtól. 
A képek valójában a következő autókról készültek:
Lada Aurora – Fiat Brava Sentiero a Coggiolától, 1996-ból
Wartburg 393 – VW Jetta, kínai változat
Polski Fiat 500 – Fiat Cinquecento prototípus
Dacia 19 – Renault 19
Skoda Favorit Nova – Skoda Felicia prototípus

 

Total
0
Shares
7 hozzászolás
  1. Köszönet a posztért. A maga módján igazán hátborzongató volt, de mindenképpen élmény… 🙂

  2. De miért lenne 4-8-14 év a várakozási idő ha a nyugati partnerek átadnák a gyártósorokat,padlólemezeket,motorokat stb.,valszeg 3 műszakban dolgoznának a gyárak,oda is elérne a XXI.századi technológia még ha nem is a legújabb.Azért a 80-90-es évek nyugati gyárainak termelékenységét elérnék úgyhogy 1 év bőven elég lenne.

  3. @lutria: Már a 80-as években is 6-8 éves várólisták voltak, pedig pl. a VAZ is az olaszoktól vásárolt mindent, kompletten. Ezt próbáltam tovább “színezni”. A tervgazdálkodás nem a fejlődésről szólt.

  4. Nagyon szórakoztató! Gratulálok! A Wartburg és a Lada telitalálat, de a Dacia se rossz.
    Talán érdemes lenne rendszeresen beszámolni a Merkur kínálatáról, és esetleg egy-egy cikkben részletesen bemutatni az egyes modelleket.
    Hiszen amúgy is rengeteg újdonság várható a közeljövőben. A román autóipari kapacitás gigászi fejlesztése következtében több modell is megjelenik hamarosan mindkét gyár kínálatában. A Dacia befejezte saját fejlesztésű kisautója, a hazánkban kevésbé ismert Dacia Lastun gyártását és az egyre szorosabb Renault kapcsolat következtében hamarosan indul a hangzatos nevű Dacia Latingo gyártása. Nevét a Lastun és a Twingo modellek nevének összekapcsolása révén kapta. Megjelenésével újabb taggal bővül a tábor viszonylag szűkös kisautó kínálata. De az igazi szenzáció hogy a családokra gondolva elkezdődik a Dacia Familiare (Renault Scenic) gyártása is hamarosan, amint megszárad a pecsét a szerződésen. És rögtön kap is egy társat az Oltcit Grand Picasso személyében. Egyes értesülések szerint mindkét modell egyedülálló módon elérhető lesz 7 üléses változatban is! A Dacia gyár átadta a Dacia Sport 3 ajtós modell fejlesztését az Oltcit gyárnak, ahol hamarosan megjelenik a 3 ajtós Oltcit XSAR Sport modell. De lesz belőle kis családoknak ideális Oltcit XSAR Basic néven szintén 3 ajtós modell. Természetesen tovább folytatódok az Oltcit gyárban a jól bevált és kiforrott Oltcit 3 ajtós 205 gyártása, de bizalmas információk szerint hamarosan megjelenik az utódmodell is ami szintén a Peugeot-Citroen konszern Peugeot részétől származik és Oltcit 206 néven kerül forgalomba. sajnos szintén csak 3 ajtós változatban. Mind az előd, mind az utód modell megőrzi a az első Oltcit-ból szármszó megszeretett futurisztikus műszerfalat.
    És a szovjet autóipar is bővíti kiasutó kínálatát, nem is akármivel. Az Oka (VAZ 1111) utódjaként megjelenik az Oka (VAZ 2) (oroszul VAZ DVÁ) a Fiattól vásárolt jól bevált Panda modell helyi útviszonyokra adaptált testvéreként. Hírek szerint Okanda 4x néven négykerék meghajtással is kapható lesz.
    És akkor még nem is beszéltünk a Polski Fiat, a Trabant újdonságairól. Valamint a szocialista autógyártás megindulásának évfordulóira megjelenő jubileumi modellekről sem……..

  5. Helyesbítés: Most kaptam az információt, hogy az Oka kisautó nevét helytelenül írtam le: Helyesen:
    Oka 2 (oroszul DVÁ) (VAZ 2222) (oroszul VAZ DVÁDVÁDVÁDVÁ)

  6. @lutria: Látszik nem éltél a szocializmusban :), szerencsére.
    A szocializmusban mivel semminek se a piac “állította” be az árát hanem valamilyen felsőbb utasításra lett behúzva, hogy “a nép számára elérhető legyen” ezért szinte mindenből hiány volt. Ehhez jött még az, hogy soha semminek nem volt gazdája ezért senkinek sem volt érdeke az optimális méret vagy akár az optimális termelés elérése. Simán volt olyan, hogy a fákon ott rohadt meg a termés miközben a boltokban nem lehetett gyümölcsöt venni.
    Erre talán a legjobb példa maga a Szovjetunió volt (ott születtem). Apám mérnökként kb. 2-3e rubelt keresett évente és egy Lada papíron ezer rubel volt, de nem lehetett kapni. Beálltál sorba és 10-15 évet vártál. Simán azt csinálták egyesek, hogy 25 évesen beállt a sorba és akkor valamikorra kapott autót. A pénz emiatt értéktelen volt mert hiába kerestél sokat azon semmit nem tudtál venni. Konkrétan a 80-as évek végén még kenyérért is sorba kellett állni órákat. Mivel semmit se lehetett kapni húst főleg nem az emberek nagy része disznót tartott otthon. Viszont a kényér olcsó volt ezért kenyérrel etették a malacokat.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share