Ezt is megértük, közel 30 évnyi pályafutást követően búcsúzik a csúcs Mercedes-AMG motor, a V12-es szörnyeteg az évtizedek alatt a legdrágább Mercedesek orrában dübörgött, S-Klasse, G-Klasse, SL és CL csillagosok, csak hogy a paletta felsőbb osztályaiból említsünk. A stuttgarti luxusmárka és az affalterbachi gyári tuningközpont természetesen méltó módon köszön el a hatliteres duplaturbós motortól. A jelenleg is zajló 89. Genfi Autószalonon mutatták be a Mercedes-AMG S65 Final Edition szériát.
A jelenleg futó S-Klasse bár nem mai darab, de még mindig bőven jó kiállású csúcsszedán a Mercedes-Benz kínálatában. Az AMG-nél készülő csúcsváltozat búcsúszériáját meglehetősen limitált példányszámban fogják kínálni, mindösszesen 130 példány készül majd. Az összes autót obszidián fekete metál fényezéssel látják el, kívülről pedig a bronz színű díszítőelemek és felnik fogják megkülönböztetni a többi társától.
Ezen kívül a motortérben is lesz egy minimális eltérés, a „One Man – One Engine” plakett ezekben a változatokban fekete színű lesz a megszokott ezüst helyett. Továbbá a négy kipufogóvég is fekete színben tündököl, amelyeken keresztül a világba üvölt a 621 lóerő. A jelentős számú ménes és a kereken 1000 Nm-nyi forgatónyomaték bőven elegendő, hogy a bő 2,2 tonnás német trezort 4,1 másodperc alatt lökje százra, a vége pedig az AMG Driver’s csomagnak köszönhetően 300 km/h-ban került maximalizálásra.
Az utolsó példányok belterében is a fekete szín dominál, amelyet a külsőhöz hasonlóan itt is a bronz díszítések törnek meg. A középkonzolon egy plaketten virít a limitált kiadás sorszáma. Azt persze mondanom sem kell, hogy az összes létező extrát belepakolják, amely jelenleg elérhető a típushoz. Az S65 AMG egy igazi mamutnak számított a luxusautók világában, amelyet a legfinomabb bőrbe és más egyéb nemes anyagokba csomagoltak. Ezzel egy korszak lezárult, de nem csak a csúcs példány búcsúzik, hanem hamarosan a típus is, hiszen már javában tesztelik az utódot, amely akár még az idén is bemutatkozhat a nagyközönségnek.
Képek, infók: Mercedes