KGST autók, olasz fomatervvel

A szép forma a hanyatló nyugat ópiuma – gondolhatták egykor az elvtársak. Néha azonban az élet – és főleg a tervezéssel járó magas költség – közbeszólt, így előfordult, hogy a Vasfüggöny túlsó oldaláról vásároltak formatervet. A licencmodelleket és a koppintásokat most felejtsük el egy kicsit és nézzük meg, melyik KGST jármű öltött olasz öltönyt úgy, hogy direkt rá szabták a jó taljánok. Az olaszok által rajzolt vonalak persze sokban eltértek a kész modelltől, hiszen a technológiai elmaradottság miatt a szocialista ipar nem tudott például olyan ajtókédert, vagy lámpát előállítani, mint amit a tervezők elképzeltek a leendő modellhez. Hogy mire jutottak? Vágjunk bele és kiderül!

FSO Polonez – Italdesign

A Polski Fiat 125p alapjaira tervezte Giorgetto Giugiaro és Walter de Silva, a lengyelek megbízásából. A formát a Fiat biztonsági tanulmányautója, az ESV ihlette.

fsopolonez1.jpgFSO Polonez

Érdekessége, hogy ez az egyetlen KGST modell, ami megfelelt az Amerikai Egyesült Államok biztonsági előírásainak, nyilván a Fiat-tanulmány egyes megoldásai is átkerültek a Polonezbe.

fiat-esv.jpgA Fiat ESV tanulmányautó.

A tervei 1975-ben készültek, a gyártás pedig 1978-ban indult be. Sajnálatos módon itthon nem forgalmazták, pedig nekem nagyon tetszik ez a forma. Ha egy kicsit többet gyártottak volna belőle a Lampredi-féle DOHC motorokkal, bizony Isten, felhajtanék egyet.

Tatra 613 – Vignale

3,5 literes, V8-as léghűtéses motor, hatalmas méretek. A Tatra új modelljét reprezentatív célokra tervezték, és a fejlesztési idő szűke miatt tárcsázták fel az olaszokat (fiatalabbaknak: ez nem azt jelenti, hogy feldarabolták őket egy mezőgazdasági munkaeszközzel, hanem felhívták őket telefonon) egy kis segítségért.

613-1.jpgAzzal a sapival gyerekeket lehetne ijesztgetni, de az autó tulajdonképpen egyszerű és szép.

1969-ben meg is kapták a Vignale stúdiótól a kész terveket, így 1973-ban már be is indult a Tatra 613 gyártása. Gyorsan haladtak, nemde? Végül alig hatezer példány készült belőle. A Vignale név talán többeknek ismerős, ma már csak egy felszereltségi szint a Fordnál. Úgy végezte, mint a Ghia…

Škoda Favorit – Bertone

Ez az a típus, amire mindenki emlékszik, hiszen néhány darab még most is fut az utakon. Piaci értéke szinte nulla, sajnos nem egy különösebben megbecsült darab, pedig csak az ötajtósból közel 800 ezer darabot gyártottak 1995-ig, érdemes volna néhányat megmenteni az utókornak.

favorit_1.jpgHázunk előtt fa virít, alatta egy Favorit. Komoly sorbanállás volt az új cseh gépért. Az alufelniket is a Bertone tervezte.

Ki hinné, hogy abban a stúdióban tervezték a nyolcvanas évek első felében, ahol olyan csodák születtek, mint a Lancia Stratos, vagy a Lamborghini Athon? Utóbbit nem hiába írtam, hiszen ugyanaz a kéz rajzolta a Favoritot is, mint a Lambo-tanulmányt. Az a bizonyos kéz pedig Marc Deschamps-é.

favorit_2.jpg

Korai vázlatok Deschamps-tól.

A Favorit egy újságban meghirdetett szavazás eredményeképpen eredetileg a Laura nevet kapta volna, de mire 1987 decemberében legördültek az első példányok a gyártósorról, már a Favorit felirat virított rajta. Ki érti ezt?

Moszkvics 408 – Pininfarina

Meggyőződésem, hogy a formáját eredetileg az Alfa Romeo-nak, vagy a Fiatnak szánták, aztán egyszer csak a hatvanas évek elején ott álltak az irodában a szovjetek, és előhúzták nekik az alsó fiókból a vázlatokat.

-Ez megfelel, elvtársak? Akkor igazítunk rajta és kidolgozzuk!

moszkvics_408.jpgDolce Vita, csak cirill betűkkel.

1964-től gyártották, és annak ellenére, hogy a Zsiguli-korszak kezdete után igazi mostohagyerekként bántunk itthon a Moszkvicsokkal, azért csúnyának nem nevezném. Azért a Pininfarina nem nagyon mutogatta, mint referenciát.

Természetesen a fentieken kívül voltak még egyéb próbálkozások is, de valódi sorozatgyártásig csak ezek a modellek jutottak el. Kihagytunk valamit?  Volt a fentiek közül egy a garázsodban? Várunk a kommentablakban! 

Total
0
Megosztások
14 hozzászolás
  1. Azért a Moszkvics nagyon hatvanas évek, a megmaradt rakéta hátsóval. A Tatra meg szép és korszerű az ő idejében.

  2. A Pininfarina-tervezte Moszkvics városi legenda. Az Autó-Motor 1970. évi 1. számának 15. oldalán jelent meg először. Ugyanakkor sem olasz, sem orosz, sem angol nyelvű forrás nem említi. Az 1970-es AM cikk szerzője összekeverte a Moszkvicsot a Ladával. A 408-ast Borisz Szergejevics Ivanov tervezte.

  3. Ha nincs is akkora kultusza mint a cseheknél,azért nálunk is van megőrzött Favorit. Egy szép,gyárias példány az AMTS-en is ki volt állítva,de tudok alig több mint 11 ezres szériából származó felújított autót is…

  4. Rigor Mortis,

    a Lada, akkoriban még Zsiguli konkrétan az orosz piacnak átdolgozott Fiat 124es volt egy olyan Fiat motorral amit az olaszok nem is akartak gyártásba venni.
    Nem konkrét licenc vásárlás volt mert a gyárat Togliattiban is kooperációban építették az olaszokkal. Akkoriban még azt hitték italiában is a szocializmus lesz a nyerő és nagyon barátkoztak. Togliatti is egy olasz kommunistáról kapta a nevét….

    a 408 Moszkvicsnak nézd meg erősen a hátsó szélvédőjét, tetősildjét és hasonlítsd össze az Alfa Romeó Giuliával.

  5. Jót röhögtem a “tárcsás” megjegyzésen, elképzelem a mai fiatalokat, akik a tárcsás telefontnem ismerik, a földeken a tárcsázást igen…
    A Tátra mindig megelőzte a korát, a létező pár darab ma is érték.

  6. Nekem a Favorit kombiváltozata, a Forman volt meg 11 évig.Kiváló, megbízható és olcsón életben tartható családi autó volt, bár a motorja lehetett volna erősebb.

  7. A Polonezt forgalmazták itthon, mert gyerekoromban láttam pár példányt az utcán. Mondjuk ezért is emlékszem rá így, mert nagyon kevés volt belőle.

  8. Azért azt a Polonezt és a Skodát egy lapon említeni a Moszkviccsal… egyébként én is úgy sejtem, hogy valaki nagyon csúnyán összekeverte a dolgokat: Moszkvicsot a Ladával.
    És mi van az olyanokkal, mint az NSU “koppintás” Zaporozsec vagy a Zastava 750 vs Fiat stb.?

  9. @Quattroman: A Ladával kapcsolatos észrevételedet nem vitatom. Ugyanakkor tény, hogy a Fiat 124-est Pininfarina tervezte, ez már okot adhatott a tévedésre. Ráadásul pont abban az évben született a legenda, amikor elkezdték gyártani a Ladát. A Moszkvics állítólagos olasz formatervére ugyanakkor – mint már említettem – nincs hiteles forrás.

    Az, hogy mi mire hasonlít, nem oszt nem szoroz. A Csajka hasonlít a korabeli Packardra, a Volga M24 a Ford Falconra, a Zaporozsec 966 az NSU-ra, az Aleko pedig a Simca 1307-re. Lemásolták, ennyi.

  10. @kéki béla: A Zastava 750 Fiat-licencia alapján készült. Tito egyik terve az volt, hogy Jugoszláviában gyártsák az összes európai népautót, ehhez megvette az összes licenciát. Készült Jugoszláviában VW “Bogár”, VW Golf, NSU, Citroen 2CV, Renault 4, még D-Kadett is.

  11. @szepipiktor: Azin kívül, hogy a tárcsázást nem ismerik a gyerekek a földeken,a híváshoz tartozik a fel szócska, a tárcsázáshoz nem volt használatos. Vagy felhívtunk valakit ( szlovákiai magyarok ráhívtak, mint a kártyában, hehe ), vagy tárcsáztuk. Itt csak kicsit hozzá lett erőszakolva a fel szócska , hogy kiadja a poént, hehe

  12. “Érdekessége, hogy ez az egyetlen KGST modell, ami megfelelt az Amerikai Egyesült Államok biztonsági előírásainak”

    Átalakítás nélkül…?

    És mi van a Yugóval? Mert azt konkrétan árusították az USA-ban…

  13. Rigor Mortis

    Az Aleko azért hasonlít az 1307/1308 Chrysler Simcára, ami ugye év autója is volt. mert az oroszok megvásárolták a présszerszámsort.
    A “hasonlóság” olyan mértékű (nem véletlen) hogy a szélvédő gyakorlatilag egy az egyben ugyanaz. Ha már itt tartunk a Samara pedig a Porsche mérnökfiókáinak az egyik vizsgatanulmányaként született és mivel életrevalónak ítélték, adoptálták az oroszok igényeihez, és gyártásba került.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share