Mach-E

A címben szereplő elnevezés véletlenül sem a Gilette borotva termékeire utal. Nem, nem hülyültünk meg, nem mentünk át életstílus vagy hasonló tanácsadó blog szerepbe. Továbbra is autókról lesz szó. A Mach-E jelen esetben egy nagyon ismert modelljelzésnek a modernizációját jelenti. Ha azt mondom, hogy Mach-1, akkor az autóőrültek mindegyike tudja, hogy a világ legférfiasabb sportautójáról, ráadásul annak igazán teljesítményorientált verziójáról van szó. A Mustang 55 éves története során eddig csak az első a harmadik és a negyedik generációjából készült ilyen változat. Most azonban színre lép a legújabb Mustang, a Mach-E, amely egy elektromos crossover.

2020-ford-mustang-mach-e.jpg

Ezer és millió pletyka és kiszivárgott fotó volt már arról, hogy a Ford egy teljesen új elektromos autót szeretne piacra dobni, méghozzá úgy, hogy a Mustang márkanevet használja fel. A találgatásoknak vége, valóban a Mustang mostantól modellcsalád, bő félévszázados története során ez az első elektromos változat, illetve az első négyajtós, vagyis valójában ötajtós vad ló. Vegyesek bennem az érzések az autót látva és olvasgatva a róla publikált sajtóközleményt. Járjuk kicsit körbe a Mustang Mach-E típust, és majd közben véleményt alkotunk róla.

A legelső Detroiti Autószalon Henry Ford elmondta, hogy olyasmin dolgozik, ami villámcsapásként hat majd a piacra. Ez volt a T-Modell. Valami hasonló a tervük most is a Mach-E modellel, persze nem könnyű a helyzet, hiszen azért már a legtöbb gyártó kezdi egyre jobban odatenni magát az elektromos autók piacán, de talán mintha ez az autó egy kicsit másabb, mint amiket eddig láttunk. 

2020-ford-mustang-mach-e_1.jpg

A Ford mérnökei úgy keltették életre ezt az autót, hogy a fejlesztés során mindvégig a vásárlók vágyait és igényeit tartották szem előtt. Mit ne mondjak, eléggé furcsa igényei és vágyai vannak a mai autóvásárlóknak. A tervezők azért nem teljesen rugaszkodtak el a Mustang imázsától és stílusától. Elég sok elemet próbáltak átvenni a legendás modellről és azt adoptálni a crossover formába. Ilyen például a hátsó lámpák optikája, amely jellegzetes Mustang elem. Az orrán persze ennek is ott díszeleg a vágtató ló, igaz már csak egy darab lemezen, nem pedig valódi hűtőrácson. A tető vonalvezetését kissé lejtősre vették, amolyan kupés jelleget adva az egésznek, de szerencsére nem úgy, mint mondjuk az X6-os BMW. Van egyébként olyan szög, amiből nekem elsőre úgy tűnt, mintha a második generációs Focus lejtős hátát kombinálták volna össze a mai Mustang designnal. Érdekes, viszont nem hátborzongató, nem fintorogtam rá egyből. Az a véleményem, hogy a szopott gombóc agyon aerodinamizált elektromos autók formatervéhez képest ez meglehetősen karakteres forma. Nem az a rusnya Tesla formavilág, és nem is az a szokatlan VW I.D., vagy társaik. 

Nézzük a műszaki tartalmat. A vásárlóknak kezdetben kétféle akkucsomagot és kétféle hajtásmódot fognak kínálni. A standard pakk 75,7 kWh kapacitású, a nagyobb 98,9 kWh teljesítményt produkál. Az akkuk a padlólemezben foglalnak helyet, a hűtésüket folyadékkal oldják meg, amely hidegben a fűtésüket is megoldja, fő az optimális teljesítmény. Hátsókerék és összkerék meghajtások közül lehet majd választani, igen ez az első 4WD Mustang a világon. A hajtásképlettől függően egy vagy két elektromotor gyötri a kerekeket. Illetve a variációktól függ a hatótáv is, a legkevesebbet a standard akku csomaggal és öszkerékhajtással megáldott verzió tudja, kb. 340 km-t, Csak hátsókerék meghajtással ez némileg több, 370 km-t jelent. A legtöbbet a növelt akkukapacitású hátsókerekes Premium felszereltségi szintű változat tudja, ez akár bő 480 km-t is elmegy egy töltéssel, ugyanerre képes a California Route 1, de már összkerekes változat is. Vannak még ezen kívül köztes értékek, a Premium változat 4X összkerékhajtási rendszerrel némileg több, mint 430 km-t képes megtenni, a kizárólag összkerekes GT Performance változat, ami csak a nagy akkucsomaggal lesz elérhető, 400 km távolságra jut el egy teljes töltéssel. A sajtóközleményben egyébként 600 km-t emlegetnek, mint maximális hatótáv, én a mérföldben megadott adatokat váltottam át km-re, és sehogy nem akar ez kijönni, de biztos úgy van. Teljesítményben egyébként ezen a skálán mozog a Mustang Mach-E: 255, 282, 332 és 459 lóerő.

Ennyit a teljesítményadatokról, most egy kicsit nézzünk be az utastérbe. A szemünket egyből kiszúrja, nálam meg a biztosítékot is leveri, az óriási tablet a középkonzolon. Nem gondoltam volna, hogy divatot fog teremteni ezzel az ocsmány megoldással a Tesla, és hogy a neves gyártók pont ezt az ízléstelen megoldást fogják követni. A Mustang Mach-E modellben debütál az új generációs SYNC kommunikációs és szórakoztató rendszer, ez a modern interfész immáron a negyedik generáció, ami a gépi tanulás segítségével gyorsan elsajátítja a vezető szokásait, sőt az idők során egyre tökéletesebbé válik, hiszen a rendszer ‘over-the-air’ frissítésekkel fejleszti önmagát. Az új generációs SYNC 15,5 colos képernyője és letisztult kezelőfelülete mellőzi a bonyolult menüket, könnyű hozzáférést biztosítva az egyes funkciókhoz, amelyek a minden okostelefon-használó számára jól ismert ujjmozdulatokkal kezelhetők. Mondja ez a sajtóközlemény, szóval ezen fut az infotaintment, és minden adatot, illetve funkciót itt lehet elérni/vezérelni. Ahogy néztem ketté van osztva a kijelző, az alsó sávon mintha dedikált érintőfelületet alakítottak volna ki, gyanítom innen lehet lépkedni a menükben. A nagy kerek elem egy forgókapcsoló, némileg így sikerült feldobni az eredeti Tesla designt. A rendszer és a felhő alapú személyi asszisztens – mert, hogy már ilyen is van – , például felajánlja, hogy menjünk el a fitneszterembe, ha már megtanulta, hogy hétfőnként szoktunk edzeni, vagy hogy telefonáljunk haza, ha munka után minden nap ezt tesszük. Ezek után nem csak a mobilok és a különféle internetes weboldalak követnek és hallgatóznak, hanem már az autóink is. Mi ez, ha nem a totális megfigyelés, amelybe a gyanútlan felhasználó óvatlanul is beleegyezik.

A fotók alapján a beltér egyébként szellősnek és tágasnak mondható, nem spóroltak az üvegfelületekkel sem. Mondhatni ez a praktikus Mustang, öt ajtó, öt személy, hasonló teljesítménnyel, mint az eredeti, csak a V8-as bugyborékolás fog hiányozni. Vagyis, gyanítom, hogy a hangszórókból elő lehet ezt a műhangot is csalogatni. Viszont a térrel ügyesen játszottak a tervezők, az autó orrában is kialakítottak egy 100 literes csomagteret,  A hátsó csomagtér 402 literes, amely a hátsó ülések ledöntésével 1420 literig bővíthető. Szóval, aki ezután hűtőt vagy mosógépet kíván a Mustangjában szállítani, akkor ezután könnyedén megteheti. 

2020-ford-mustang-mach-e_7.jpg

A Ford kínálatában újdonság, hogy ezt az autót akár a mobiltelefonunk használatával is nyithatjuk, vagy zárhatjuk. Valamelyik másik autóban is mutattak már be ilyesmit az elmúlt hónapokban, nem emlékszem a típusra, de azt hiszem akkor is megjegyeztem, hogy ez az autótolvajok álma lehet. Persze a telefon arra is jó lesz, hogy az autó aktuális állapotát lekérjük. Ha egyébként lemerülne a mobilunk, akkor is be tudunk jutni az autóba, a B oszlopon tudunk megadni egy kódot, ami a bejutást biztosítja, a központi kijelzőn pedig egy másik kóddal indíthatjuk a Mustangot. Azt már mondanom sem kell, hogy asszisztensek garmadája lesi a sofőr minden mozdulatát, vagy éppen tétlenségét.

Nem kell aggódni, ha lemerül, vagy épp merülőfélben van a Mach-e. Az otthoni töltéshez az amerikai autógyártó a Ford Mobile Charger megoldását kínálja, Ez ötször akkora töltőkapacitást biztosít, mintha egy szokványos háztartási konnektorra kötnénk a járgányt. A másik opció a Ford Connected Charge Station, amely 48 amperrel nyomja az áramot a Mach-E akkucsomagjába, ezzel óránként nagyjából 50 km-re való áram szuszakolható az autóba. Utazás közben a folyamatosan frissülő navigációs rendszer mindig megmutatja a nyilvános töltőállomások aktuális helyzetét, és javaslatot tesz a legkényelmesebben elérhető állomások megközelítésére, így az autósoknak sosem kell aggódniuk amiatt, hogy váratlanul lemerül az akkumulátor. Feltéve, hogy olyan helyen autózunk, ahol ki van építve a hálózat. 

2020-ford-mustang-mach-e_9.jpg

A villanyos Mustang 2020-ban érkezik meg a szalonokba, a Premium és a First Edition változatok lesznek először elérhetőek, utóbbi azért nevéből adódóan limitált darabszámban. A Select, a California Route 1, és a csúcsot jelentő GT Performance 2021-ben érkeznek. A rendeléseket azonban már most fel veszik a kereskedők. Nem gondoltam volna, hogy ez valaha megélem, elektromos Mustang. A Ford részéről valahol érhető a névben rejlő marketing érték kiaknázása, hiszen ez a gyártó első teljes egészében önálló elektromos típusa (értsd. nem egy korábbi modell átalakítása), így talán világszinten is könnyen eladható lesz.

Total
0
Shares
2 hozzászolás
  1. “Valamelyik másik autóban is mutattak már be ilyesmit az elmúlt hónapokban, nem emlékszem a típusra, “
    A Tesla ezt már évek óta tudja. Meg kb. mindent amit ez a Ford tud. Ami feltűnt az a beltér: fantáziátlan lopni a design-t egy másik cégtől.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Olvass tovább

Erős kettes

BMW 230i és 240i xDrive Emlékezzetek csak vissza az iskolás, vagy épp főiskolás/egyetemista éveitekre. Olykor a megváltó kettesért…
Total
0
Share