Sportmódban az új Golf

A tavalyi év októberében számoltunk be egy eléggé kimerítő cikkben az új Golfról, amely a típus történelme során már a nyolcadik generációt képviseli. Azóta eltelt pár hónap, lassan itt a 90. Genfi Autószalon is, a VW pedig nem tétlenkedett, bemutatta az új kompakt típusának legújabb, immáron sportos változatait. Változatok, többes számban, ugyanis nem csak a GTI változat debütált, hanem a dízel GTD és az immáron második generációs hibrid GTE is. A három autó megjelenésében hasonló, másként próbálják átadni a sportos vezetési élményt.

2021-vw-golf-gti-gte-gtd.jpg

A legszembetűnőbb változások talán a külső designban keresendők, különösen az orr rész tekintetében. Az összes változat teljesen új lökhárítóburkolatot kapott, amelyek sarkába öt-öt LED elem került, mint ködlámpa. Ez a megoldás talán annyira nem nagy újdonság, hiszen láttunk már ilyet koreai autókon és a Renault sportosabb modelljein is. Ugyanakkor a két fényszóró felső vonalát immáron összeköti egy hosszú LED csík, amelyet csak a méretes VW embléma tör meg. Ezek felső része típusváltozattól függően egy színes betétet tartalmaz, a GTI esetében piros, a GTE-nek kék, a GTD-nek pedig ezüst. 

Hátul már könnyebb lesz ezeket a modelleket is megkülönböztetni egymástól, hiszen a szintén méretes embléma alatt egyértelműen lerí róluk a hatalmas típusjel, illetve a sportos kipufogóvégek és azok elrendezése is, mármint ami a GTI és GTD változatot illeti, a GTE nem kapott ilyet. Ami a külső ismertetőjegyeket illeti, talán még az alapáron járó 17″-os felnik lehetnek azok, amelyek megkülönböztetik a sportos Golfokat a hétköznapi változatoktól, illetve opcióként ezek lehetnek egy, illetve két számmal is nagyobbak. Ezek mögött pedig feltűnően pirosak a féknyergek.

2020-volkswagen-golf-gti.jpg

Ami a belteret illeti, ami leginkább feltűnő az a sportosra szabott kormány, amelyben helyett kapott az adott típust jelző három betű. Klasszikus visszatérő elem a kockás üléshuzat, amely a GTI esetében piros, a GTD esetében szürke, a GTE esetében pedig kék csíkokkal kombinált. A varrásvonala ezzel megegyező színű cérnával van öltve. Némileg módosítottak a középkonzol váltó körüli elrendezésén. Egy szép nagy pirosan villogó Start/Stop gomb került ide. A dupla kijelző már talán nem meglepő, az infotainment képernyőjének mérete alapból 10″-os, de kérhető a nagyobb méretű is.

Következzen a lényeg, amelyek miatt ezek a modellváltozatok a sportos Golfok, a géptető alatt kell keresni a hot hatch-ség lényegét. A GTI szíve a kétliteres turbós benzines motor, amelynek négy hengeréből összesen 245 lóerőt és 370 Nm-nyi forgatónyomatékot húztak ki a wolfsburgi mérnökök. Ehhez alapból hatfokozatú manuális kapcsolású váltóművet illesztettek, de kérhető a hétfokozatú DSG is. 

2020-volkswagen-golf-gti_1.jpg

A GTE változat plug-in hybrid hajtáslánca egy 1,4 literes, szintén turbós benzines motorból, amely 150 lóerőt teljesít, valamint egy 95 lóerős elektromos motorból áll, amelyet lítium-ion akkucsomag lát el árammal. Így összesen 245 lóerő és 400 Nm a rendszerteljesítmény. Ehhez a változathoz kizárólag a hatfokozatú DSG váltómű elérhető. A GTE egy rövid hatótávon (60 km) és maximum 130 km/h tempóig képes kizárólag elektromos üzemben is működni.

A GTD változat kétliteres TDI motorja kereken 200 lóerőt és 400 Nm-t teljesít. A dízel sportos Golf lehet az a változat, amellyel a legtovább lehet elmenni egy tank gázolajjal. A VW tanult a dieselgate botrányból, ennél a motornál már dupla SCR katalizátor és dupla AdBlue befecskendezés szolgálja a minél tisztább kipufogógázt, hogy az megfeleljen Brüsszelnek is. A GTD változat kizárólag a hétfokozatú DSG váltóművel lesz kapható.

A hivatalos premiert a jövő héten nyitó Genfi Autószalonon tartják, az új típusváltozatok forgalmazása vélhetően az idei év második felében indul. Illetve a későbbiek során valamikor érkezik a csúcs, R változat, amely alatt minden bizonnyal összkerékhajtás lesz.

Total
0
Megosztások
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share