A brit élvezet

A neves brit márka nevéhez egyre több különleges kis szériában készülő autó fűződik. Most éppen egy kellően extrém megjelenésű speedsterrel rukkoltak elő. Hogy megtetszett-e nekik a Ferrari Monza SP2, vagy a McLaren Elva, azt nem tudni. De az biztos, hogy ezen ritka és különleges tető és szélvédő nélküli luxusjárgányos szűk táborát bővíti a legújabb Aston Martin V12 Speedster. 

aston-martin-v12-speedster_1.jpg

Első ránézésre is ordít róla, hogy pokoli erős és gyors autóról lehet szó, amely szinte megfizethetetlen. Erre valóban nem cáfolnak rá a számok, hiszen 700 lóerős, 300 km/h a végsebessége, és darabja közel 1 millió dollárba fog kerülni.

A csúcsgép fejlesztését a házon belüli tuning részleg, a Q by Aston Martin végezte. A megalkotásában a fő inspirációt a márka gazdag versenymúltja és a repüléstechnika adta. Ez utóbbi az F/A 18 vadászgéphez köthető, amely itt-ott visszaköszön az autón. A tervezők viszonylag rövid idő alatt készültek el az autóval, kicsivel több mint 12 hónapra volt szükségük az első rajzoktól a végleges modellig. 

aston-martin-v12-speedster.jpg

A mérnökök az Aston Martin legújabb alumínium architektúráját felhasználva, a DBS Superleggera és a Vantage modellsorozat elemeit is felhasználva készítették el az új platformot. A hátsó futómű adaptív csillapítással rendelkezik, a pilóta Sport, Sport+ és Track, azaz pálya beállítások közül választhat. Miles Nurnberger, az Aston Martin Lagonda designért felelős vezetője elmondta, hogy most lehetőségük volt visszatekinteni a múltba. Olyan autók ihlették a V12 Speedstert, mint az 1959-es Le Mans győztes DBR1, vagy az ’52-as DB3S, Ugyanakkor az alapforma a 2013-ban bemutatott CC100 Speedster koncepciót idézi. A külső formaterv légiesen könnyed, nincsenek hirtelen megtörő élek, vagy túlbonyolított domborítások. Még a hátsó rész is visszafogott, mostanában sok gyártó itt éli ki magát, óriási szárnyak, hatalmas kipufogóvégek és súlyos méretű diffúzorok. A Boeing által gyártott F/A 18-as vadászgép színének megfelelően az első példány Skyfall Silver fényezésben pompázik. 

A beltérben a modern és tradícionális anyagfelhasználás keveredik. Erre a legjobb példa a szatén felületű karbon elemek kombinációja a kézzel készült Saddle bőrrel. Némi króm és alumínium keveredik a külső burkolat által kettéosztott utastérben, amelyhez a műanyag alkatrészek 3D nyomtatással készültek. A beltér feketeségét némi piros töri meg. Nincs hagyományos értelemben vett kesztyűtartó, e helyett az utas előtt egy lecsatolható bőrtáskát helyeztek el.

aston-martin-v12-speedster_5.jpg

A lényeg természetesen az erő és a száguldás, hiszen miért is lenne speedster. Az orrában lévő 5,2 literes duplaturbós V12-es motor 700 lóereje és 735 Nm-nyi foragónyomatéka a nyolcfokozatú ZF váltóművön keresztül gyötri a hátsó féltengelyeket, amelyek részlegesen önzáró diffibe illeszkednek. Ezzel a motorral ez a vad Aston Martin 3,5 másodperc alatt ugrik 100 km/h-ra, a vége pedig korlátozva van 300 km/h-ban. Mert ugye se tető, se szélvédő, maximum a bukósisak és a bukócső nyújt védelmet. 

A márka rajongóinak vélhetően egy igazán izgalmas autót jelent a V12 Speedster, amellyel a vezetés egy újfajta élménye élhető át. Az új modell pedig egyben a brit sportautógyár gazdag történetét is szimbilizálja. Amilyen egyedi megjelnésű ez a járgány, olyan egyedi lesz a forgalomban is. Mindösszesen 88 példányt készítenek belőle, és leghamarabb 2021 első negyedévében ülhetnek bele az első szerencsések. 

Forrás: Aston Martin

Total
0
Megosztások
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share