1965-ben jelent meg az első Porsche 911 Targa, amely akkoriban mondhatni kategóriateremtő volt. A kupék biztonságát és védettségét ötvözték a kabriók nyújtotta szabadsággal. Ahogy akkoriban reklámozták, “egy biztonságos kabrió bukókerettel.” Ezt a mai napig sem tudta egyetlen más karosszériaforma sem így prezentálni, ráadásul akkoriban az eltávolítható vászontetőnek köszönhetően a jellegzetes formából valódi designikon vált. Úgy vélem, hogy ez a mai napig így van, ha a Porsche ikonikus sportautójára gondolok.
A 911 formája örök és megismételhetetlen, igazából nem is nagyon kell rajta változtatni, mert csak elrontani lehetne. Szép a kupé, csodás a kabrió, de valahogy ezek a Targa változatok számomra az igazán ütősek. Na jó, persze a Speedsterek is vagányak, de azok túlontúl drága ritkaságok. Jól keverik a Porsche boszorkánykonyhájában a fűszereket, az új 911-ből is remek Targát alkottak. Így, hogy ez a járgány létezik, könnyebben bocsátom meg nekik az SUV förmedvényeket és a Panamera szerű furcsaságokat.
A világ ugyan mostanában eléggé lelassult, sőt mondhatni megállt, az olyan nagynevű rendezvények elmaradásáról nem is beszélve, mint mondjuk a Genfi Autószalon. Ennek ellenére azért az autógyártók próbálják az érdeklődést fenntartani és olykor-olykor előhúzni valami újat. A tavaly előtt bemutatott új 911-es kupé és kabrió változatai után most megérkezett a harmadik kaszniváltozat, a Targa.
Műszaki tartalom a kasznit leszámítva nem változott. A géptető alatt a háromliteres boxermotor 379 lóerőt teljesít a Targa S, és 443 tagú a ménes a 4S változat esetében. A motorhoz a nyolcfokozatú PDK váltót társították, de a 4S-hez választható a hétfokozatú manuális váltómű is. Akit a további műszaki részletek érdekelnek, azoknak ajánlom a korábbi bemutatónkat,ebben minden le van írva.
Én a szárazanyag helyett inkább az autóban gyönyörködöm tovább. A tető szerkezete egyébként az elődből érkezik, némileg fejlesztettek rajta. Alapkivitelben ezüst színű, de kérhető lesz fekete fényezéssel is. A szerkezet része két magnézium elem is, ezek tartják a helyén a falatnyi vászontetőt. Azt hiszem ez a legelegánsabb forma ennek a járgánynak, kár hogy bő 40 millió Ft-ba fog kerülni még az alapkivitel is.
Képek, infók: Porsche
Gyonyoru.