Az Opel Ascona története

Ha a mai Opel kínálatot nézem, akkor a középkategóriát az egykor szebb napokat is megélt márkánál az Insignia jelenti. Szép nagy autó az jó drágán másfél literes turbómotorra. Azt hiszem, hogy a mai Opelek nyom nélkül fognak eltűnni a történelem útvesztőiben, senki nem fog róluk 30-40-50 év múlva megemlékezni. Nem úgy az egykori elődeikről, a Vectra valószínűleg még sokak emlékében él, de annak az elődje szerintem már csak az autókat, és különösen a régi Opel típusokat kedvelők körében ismert. Számomra leginkább az utolsó generáció kockaformája villan be, ha az Asconáról van szó. Azoknak is a legfiatalabb példányai bő harmincon túliak. Mára már kikoptak az utakról, pedig egykoron népszerű típus volt a hazai autósok körében is. Cikkünkben az idén 50 éves típus történetét tekintjük át.

Az név eredete

Az Ascona nevet az Opel már az ’50-es években is használta, Az egykori Rekord P1 egy speciális kiadását árulták ezen a néven Svájcban. A név is egyébként innen ered, a svájci Ticino nevű kantonban található az a kis tóparti település, amelyet Asconának hívnak. A nevet később 1968-ban ismét bedobták, szintén egy kizárólag Svájcban árusított kiadáshoz, amelyet a Kadett B-ből készítettek. Végül az 1970-ben megjelent új típust keresztelték erre a névre.

Majdnem Kadett lett

Az első generáció fejlesztése még úgy indult a ’60-as évek második felében, hogy a Kadett utódját fogják elkészíteni. Aztán úgy döntöttek, hogy a C Kadett által folytatják a kompakt kategóriában, így az Ascona a Kadett és a Rekord közötti űrt tölthette ki a németek kínálatában. 1970. október 28-án mutatták be az első generációt. A hátsókerékhajtásos típust két- és négyajtós szedán, valamint háromajtós kombi karosszériával kínálták. A motorkínálat 1,2-es, 1,6-os és 1,9-es benzines szívekből állt, amelyekhez alapból négyfokozatú manuális váltóművet társítottak. Opcióként lehetett választani a háromfokozatú automatikus váltót is.

Ritkaság ma már egy szép kombi Ascona A.

Az 1,9-es változatot még az USA-ba is exportálták, ott Opel 1900 néven került a Buick-Opel kereskedésekbe. Az amerikai változatok 1975-ben ráadásul már Bosch L-Jetronic befecskendezőt kaptak a karburátor helyett. Erre az akkori szigorodó környezetvédelmi szabályok miatt volt szükség.

Ascona B, a rally legenda

1975-ben a Frankfurti Autószalonon mutatták be az utódot, amely elődjéhez képest szögletesebb formában öltött testet. A második generációt már csak két és négyajtós szedánként forgalmazták, de ugyanúgy megmaradt hátsókerekesnek, mint az elődje. A motorokat is az elődből örökölte, de azért az évek során mindig megkapta a legújabb fejlesztéseket. 1977 szeptemberében a korábbi 1,9 S motort a kétliteres váltotta fel, először S (100 lóerő), majd ’78 januárjában a gyengébb N (90 lóerő) jelent meg a kínálatban.

1979-ben ismét változott a motorpaletta, ekkor jelent meg az Ascona 400, amely a híres rallyautó alapjául is szolgált, az orrában a 2,4 literes befecskendezős 144 lóerős motorral. A kínálat másik végén a szerényebb, ámde új konstrukciót képviselő 1,3-as OHC motor váltotta fel a régi nyomórudas 1,2-est. Szeptemberben egy kicsit hozzányúltak a külsőhöz is, ekkor jelent meg a műanyag burkolatú lökhárító.

A második generáció csak szedán kivitelben volt elérhető.

1980-ban az Ascona is megkapta a Rekordból és a Mantából ismerős kétliteres Bosch L-Jetronic befecskendezős motort, amely már 110 lóerővel repítette az autót. Ebbe a változatba továbbá beépítették a Manta GT/E erősebb váltóját, difijét és nagyobb hűtőjét is.

Az Ascona második generációja a Vauxhall Cavalier alapjait is jelentette. A két autó műszakilag és a karosszériát tekintve is nagyban megegyezett. Az egyetlen igazán jelentős eltérést a Wayne Chery által tervezett orrész jelentette. A Cavalier volt továbbá az első Vauxhall, amely nem Nagy Britanniában, hanem Belgiumban készült. Ugyanakkor még Dél-Afrikában is gyártották a típust, ott Chevrolet Ascona néven futott. 1981-ig bezárólag 1,2 millió példányt gyártottak a második generációból, amely közel a duplája volt az elődnek.

A briteknél módosított orral, egy néven futott az Opel Ascona és a Manta, íme a Vauxhall Cavalier.
Walter Röhrl és az Ascona

A regensburgi raliversenyző neve hallatán bizonyára sokaknak valami olyasmi kép villan be, hogy Röhrl csapat egy Audi Quattro versenyautóval. Pedig pályafutásának nagy részét különféle Opelek volánja mögött töltötte. 1974-ben az első generációs Ascona 1,9 SR-ből épített versenyautóval, amelyet még a Steinmetz tuningolt (dupla Solex karbival 125 lóerő), megnyerte az Európai Rally Bajnokságot. Első WRC győzelmét is egy Opellel szerezte, méghozzá az 1975-ös Acropolils Rally-n, amelyet még szintén az Asconával nyert meg. 

1979-ben mutatta be az Opel, a Frankfurti Autószalonon a második generációból épített Ascona 400 típust, amely a rally Group 4 csoport homologizációjához volt szükséges. Az Irmscher és a Cosworth bevonásával épített versenyautó az utcai 144 lóerejéhez képest 230 lóval gazdálkodott, amelyet később 340 lóerőig emeltek. Mindezt a hátsó kerekein adta át a rallypályáknak. 

Az Opel versenygépével 1980 és 1983 között több alkalommal is győzedelmeskedtek; 1980-ban Anders Kullang és Bruno Berglund megnyerte a 30. Nemzetközi Svéd Rally-t, 1982-ben a Röhrl/Geistdörfer páros győzedelmeskedett azt 50. Monte Carlo Rally-n, illetve a 14. Rallye Côte d'Ivoire futamot, ugyanezen évben elhozták a WRC bajnoki címet is. Majd 1983-ban a 31. Marlboro Safari Rally-n  Ari Vatanen és Terry Harryman bizonyultak a leggyorsabbnak.

A kocka korszak

1981-ben, két évvel az Opel Kadett D bemutatását követően piacra került az Ascona utolsó generációja, amely már a General Motors J-body platformjára épült, így ez a típus lett a Kadett után az Opel második elsőkerekes autója. A kor szellemiségét követve a harmadik generáció szakított az elődök gömbölydedebb formáival, és a kocka vonulatba teljesen beleilleszkedett.

Mára már alig látni az utakon. A C Ascona volt egyébként az egyik első katalizátoros autó Európában.

A kocka Ascona motorjainak nagy részét a Kadett kínálatában is használt szívek adták 1,3-től egészen 1,8-ig, ez utóbbi már befecskendezős volt. A Rekordból származott a kétliteres szintén befecskendezős motor.

A kettő és négyajtós szedán, valamint 5 ajtós hatchback karosszériával kínált középkategóriás sportos vonalát kezdetben az 1,6-os motorral szerelt SR változat jelentette, amelyet 1987-ben az 1,8-as motorral szerelt GT váltott fel, amely megkapta a kétliteres motor katalizátor nélküli változatát is, így 130 lóerőre volt képes.

Egy ilyet bármikor szívesen elfogadnék.

Az utolsó generációban már számos kényelmi extra is elérhető volt, opcióként lehetett rendelni szervókormányt, elektromos ablakokat és tükröket, és még fedélzeti számítógépet is, később pedig állítható kormányoszlopot is.

Az Ascona egészen 1988-ig maradt az Opel kínálatában, ekkor váltotta fel a Vectra, amely azóta már szintén eltűnt a németek palettájáról. Azonban Európában kívül, a latin amerikai piacon egészen 1996-ig volt a piacon a jó öreg kocka Ascona, amit arrafelé Chevrolet Monza néven forgalmaztak.

Nagy kár, hogy háromajtósként felénk nem volt elérhető.

Idehaza a ’90-es években volt az utcaképek része az Ascona, főleg az utolsó generáció. Én még emlékszem pár taxira is belőle. Kényelmes és tágas autóként él az emlékeimben. Mára már alig maradt belőle, a környezetemben még egy napi használatban lévő példányról tudok.

Total
11
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
11
Share