A mongúz megöli a kobrát

De Tomaso Mangusta Shelby MkV

Alejandro De Tomaso és Carroll Shelby, két nagyszerű fickó az autóipar múltjából. Mindketten valami olyat alkottak, amelyre ma is emlékszik a világ. Álomgyárosok, akik nem csak álmodtak, hanem meg is élték az álmaikat. Azokat az álmokat, amelyek autók formájában valósultak meg, méghozzá nem is akármilyen járgányokról van szó. Legendákat alkottak, amelyektől tátva marad mindenki szája. Sőt, talán ők maguk is legendák, vagy már azokká váltak éltükben. Talán sokan nem tudják, de De Tomaso és Shelby életútja, ha csak egy rövid ideig is, de keresztezte egymást. Erről a rövid időszakról és egy különleges autóról szól ez a cikkünk.

A ’60-as években már mindkét nagymenő javában sportautókat épített, csak éppen egymástól jó távol. Az argentin származású De Tomaso az olasz motorvölgyben tevékenykedett, míg Shelby az újvilág Amerikájában élte a nagybetűs amerikai álmot. Mindketten autóversenyzőből lettek autóépítők, ráadásul a filozófiájuk is ugyanaz volt: könnyű és stílusos európai karosszériákba bivalyerős amerikai V8-as szívet építeni. 1964 vége felé az argentin tudomására jutott, hogy Shelby a Can-Am szériában szeretne egy új versenyautóval elindulni, azonban gondjai akadtak. A Cobra bár kiváló utcai gép volt, abban a szériában nem állta volna meg a helyét. Így De Tomaso felajánlotta Shelby-nek, hogy segít neki a fejlesztésben. Ekkor már javában dolgozott egy új hétliteres V8-as motoron, amelyet kifejezetten versenyzési célokra szánt.

Shelby belement a dologba és hajlandó volt finanszírozni a fejlesztést. Továbbá Peter Brock vezetésével egy tervezőcsapatot is küldött Olaszországba, hogy segítsék De Tomaso munkáját. Így indult el a P70 projekt. Minden szép és is jó is volt addig, amíg konfliktusba nem keveredtek az autó tervezése során. Végül elkészült két darab P70 prototípus úgy, ahogy azt Peter Brock és csapata szerette volna. Itt érdemes megjegyezni, hogy az autót eredetileg Sport 5000-nek nevezték, és tudni kell róla, hogy a hétliteres tuningolt motor sem valósult meg. Ennek nagyon egyszerű oka volt, a 4,7 literes Ford V8-ból nem lehetett volna ezt kihozni. E helyett egy ötliteres Gurney-Weslake V8 került bele, amely tulajdonképpen a Ford 289-es motorjának az átépítése volt. Azonban ez a motor is csak a második prototípusban lelhető fel. Az eredeti elsőben még a normál 4,7 literes Ford motor van.

A kész autót Peter Brock el is küldte Kaliforniába, de Shelby nem ájult el tőle, ezért visszatapsolta, hogy tervezzék át. Végül megbízták Medardo Fantuzzi műhelyét, ahol átdolgozták az autó karosszériáját. Többek között új ajtókat és egy leszerelhető hátsó szárnyat varázsoltak rá. Az egésznek az lett a vége, hogy az 1965-ös szezonra nem készült el az öt darab beígért versenyautó. Shelby ekkor kiszállt a fejlesztésből és inkább összehozta a Fordnak a GT40-et, de az egy másik történet.


Herpestidae

Avagy a mongúzfélék. Kisméretű emlős állatok, amelyeknek 32 alfaja ismert. A többségük ragadozó életmódot folytat. A sivatagoktól a trópusi vidékekig nagyon sokféle élőhelye benépesítenek. A mongúz az egyetlen olyan emlős állat, amely levadássza a kobrát. Nem véletlenül választhatta De Tomaso sem a Mangusta (olaszul így nevezik a mongúzt) nevet a legújabb sportautójának. Hiszen akkoriban Shelby gépét Cobrának hívták.

De Tomaso nem csüggedt sokáig, még 1965-ben megkereste a Carrozzeria Ghia stúdiót, hogy formálják tovább az autót. Szeptember 3-án elkészültek az átalakításokkal, így az autó megkapta a Ghia De Tomaso nevet és még a novemberi Torinói Autószalonon ki is állították a már piros színben pompázó versenyautót. 1966-ban néhány versenyen is szerencsét próbáltak vele, mint a 12 órás Sebringben rendezett futam, vagy a Mugello Grand Prix. Még a 24 órás Le Mans-i versenyen is szerettek volna indulni, de ezt a verseny szervezői nem hagyták jóvá. 1967-ben ismét feltűnt Sebringben és az 1000 km-es Monzában tartott versenyen, de ezután 40 évig csak állt és porosodott De Tomaso műhelyében.

A félrement közös program ellenére a két fenegyerek folytatta az autóipari törekvéseit. Ahogy már említettem Shelby a GT40 fejlesztésén munkálkodott, De Tomaso pedig belefogott az új sportautója, a Mangusta kifejlesztésébe. Ehhez kapóra jött neki a P70 gerincváza, amelyre felépítették az új járgányt. A terveket a Ghia készítette, a stúdiót 1967-ben De Tomaso meg is vásárolta.



A gerincváz eredetileg a Vellalunga módosított váza, amelyet a P70 projektben is használtak, erre építették a Mangustát is. Érdekesség, hogy független kerékfelfüggesztést alkalmaztak, amely jobb vezethetőséget eredményezett.

Majdnem Iso Rivolta lett

Sokan valószínűleg nem tudják, de a Ghia terveit eredetileg az Iso Rivoltának szánták. Valamilyen oknál fogva Renzo Rivoltának nem tetszett a Giorgetto Giugiaro által megálmodott design és így az Iso nem lett egy dögös sportautó. Ekkor jött Alejandro De Tomaso, aki gondolkodás nélkül megvette a Ghia terveit a Mangusta sportautóhoz. Majd nem sokkal később magát a Carozzeria Ghia stúdiót is felvásárolta.

1966 novemberében a Torinói Autószalonon nem csak a Ghia De Tomaso versenyautót, hanem a Mangusta sportjárgányt is bemutatták. A bemutató után három évvel azonban elkészült egy egyedi prototípus is, amelyet egyenesen az USA-ba küldtek a Fordhoz, hogy értékeljék az autót. Ez volt a De Tomaso Mangusta Shelby MkV, amely pár igen észrevehető dologban eltért a többi utcai példánytól. A dupla fehér versenycsík és a hűtőmaszkon szereplő Shelby felirat eléggé beszédesek. Ugyanakkor ez az egyetlen gyári példány, amelyet hátsó szárnnyal is felszereltek. Az MkV elnevezés sem véletlen, az autót a Ford GT40 MkIV utódjának szánták. Ezt a példányt egyébként – meglepetés – Shelby megbízásából készítették.

A sirályszárnyas géptető a Mangusta különös ismertetőjegye.

A Ford vezetői alaposan megvizsgálták az autót, de végül mégsem vették be a gyártási programba. Azonban láthattak De Tomaso törekvéseiben valamit, hiszen nem sokkal ezután részesedést is szereztek a cégében. Később pedig a Pantera sportautó fejlesztését is finanszírozták, amelybe szintén Ford V8 motor került és bizonyos kijelölt autószalonokon keresztül még az értékesítését is támogatták.

Hogy miért is vettük terítékre ezt a különleges Mangustát? A Mecum aukciósház jelenleg is zajló árverésének ez az egyik tárgya. A leütési árát 300-350 ezer dollár közé teszik. Akárki is szerzi meg, az autózás aranykorának egy megismételhetetlen példányával lesz gazdagabb.

Forrás, képek: Mecum, Classic Driver

Total
4
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
4
Share