Álmok a múltból: SRV

Sokan úgy tekintenek a brit Vauxhall márkára, mint az átemblémázott jobbkormányos Opelre, ami ma teljesen igaz is, azonban ez régen nem volt így. A két márka teljesen külön tőről fakad, majd a GM égisze alatt vált eggyé az útjuk. Viszont, ami a modellpaletta egységesítését jelenti, az igazából a ’80-as években történt meg teljesen. Addig azért a brit Vauxhallnak voltak önálló típusai, illetve készítettek pár érdekes és izgalmas koncepcióautót is. Ezen szűk körbe tartozik a Vauxhall SRV is, amellyel 1970-ben lepték meg az autórajongókat.

Az SRV betűhármas a Styling Research Vechicle megnevezést rejti. A név is arra utal, hogy megmutassák a márkában leginkább rejlő jövőbe mutató stílus és formai lehetőségeket. A megálmodója Chris Field és Wayne Cherry volt. Utóbbi úriember a “60-as évek elején csatlakozott a General Motors formatervezői részlegéhez, majd 1965-ben Lutonba küldték, hogy irányítsa a Vauxhall formatervezési részlegét, később pedig az európai designfőnökké nőtte ki magát és számos Opel típus is neki köszönheti a formáját.

Első látásra megállapítható, hogy az SRV a korszakra jellemző ékforma egyik képviselője. Látványos és futurisztikus, leginkább a Le Mans-i prototípus versenyautókat idézi, rövid orr, hosszú farrész. Ez pedig már sejteti a hajtáslánc elrendezését is, bizony középmotor és a hátsó kerekek meghajtása jellemzi ezt a járgányt is.

Az oldalán lévő hatalmas griff azonnal elárulja a márkát. Alig magasabb,mint a Ford GT40.

Wayne Cherry egy interjúban elmondta, hogy a formatervezők imádnak kétajtós,kétüléses sportautókat megálmodni. Ő azonban valami csavart szeretett volna belevinni ebbe a hagyományos elrendezésbe és addig játszott a vonalakkal, amíg meg nem alkotta ezt a négyüléses kupét, amelynek ráadásul négy ajtaja is van. Ez a formai elrendezés is az elmúlt 15-20 évben jött “újból” divatba, gondoljunk csak a Mercedes-Benz CLS-re vagy a VW Arteonra.

Az orr közepén található lemez szögállása változtatható, így növelhető az első leszorítóerő.

A Vauxhall SRV ránézésre is egy kétajtós kupét sejtet, azonban az első ajtók kinyitását követően döbbennek rá sokan arra, hogy bizony van még itt egy ajtópár és plusz két hely. Az öt méter hosszú és alig egy méter magas gépcsodában ügyesen tudtak bánni a helykihasználással. A vezető oldali ajtóra rögzítették a műszeregységet, amely állítható. A biztonsági övek felfüggesztési pontjait a tetőn helyezték el.

Az első ajtókat nem szimpla zsanérokkal rögzítették, hanem a Morris Minor kormányösszekötőjét használták. A hátsó ajtók nyitási mechanizmusát szériában a Mazda RX-8 típuson alkalmazták.

A lemez alatt, khmmm bocsánat az üvegszálerősítésű karosszéria alatt teljesen önálló váz lapul. A központi monocoquehoz kapcsolódó első csővázhoz rögzítették a Watt rendszerű kerékfelfüggesztést. A hátsó futómű “de Dion” rudas, hosszú úton mozgó lengőkarokkal, itt egy elektromos szintező is helyet kapott. Ez utóbbira szükség is volt, ugyanis a járgány tömegelosztása nem sikerült túl jól, 65-35% a hátsó rész javára (terhére). Az SVR-nek egy további érdekessége, hogy amennyiben a hátsó részt jelentős terhelés érte és a szintező dolgozni kezdett, úgy az üzemanyagszivattyú a benzin egy részét (max. 20 liter) átpumpálta az első tartályba, hogy ezzel is segítség a tömeg kiegyensúlyozását.

Ezen kívül még volt pár érdekesség, mint például az orr részre nehezedő nyomás mérése, amelyet az űrhajózásból ismert Pitot csövekkel mértek. A nyomásváltozás függvényében változott az első aerodinamikai elem szögállása. De mérték a motorban uralkodó nyomást és a kipufogógáz hőmérsékletét is. A műszerfalon lévő digitális óra ráadásul még egy adatrögzítőt is tartalmaz.

Amiről még nem esett szó, az nem más, mint az SRV-be épített motor. Hátul középre a Vauxhall saját fejlesztésű Slant-4 motorjának turbós dupla vezérműves változata került. Illetve csak került volna, ugyanis ami a motortérben látható, az csak egy fából, üvegszálból és alumíniumból készült makett. Az SRV soha nem tudott önerejéből mozogni az egész autó gyakorlatilag a tervezők szabad fantáziájának kivetülése. De ezzel nincs is semmi baj, hiszen az alkotók egy valóban egyedi és látványos járművet alkottak.

A Slant-4 motor érdekessége, hogy 45 fokban döntötték meg a hengereket. A Vauxhall terve az volt, hogy egy gyártósoron készítsenek sornégyes és V8-as változatokat is benzines és dízel kivitelben, azonban csak a négyhengeres benzines jutott el a sorozatgyártásig, amelyet később az Opel CIH motorjai váltottak fel.

A premierre az 1970-es Earls Court Motor Show-n került sor, ahol még Margaret Thatcher is beleült. Ebben az évben az ékforma több koncepción is testet öltött; márciusban a genfi szalonon debütált a Ferrari Modulo (Pininfarina), a Vauxhall viszont két héttel a Torinói Autószalon megnyitója előtt megelőzte a Lancia Stratos Zero (Bertone) és a Porsche Tapiro (Giugiaro) koncepcióautókat. A Vauxhall SRV-t 2016-ban a Goodwood Festival of Speed rendezvényen állították ki, legutóbb 2017-ben a London Classic Car Show-n szerepelt, egyébként a Vauxhall Heritage Center gyűjteményének a része.

Forrás, képek: Vauxhall, Classic & Sports Car, carstyling.ru

Total
244
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
244
Share