Rohan az idő. Legutóbb 2020 májusában írtam az álomautóm felújításának történéseiről, e sorok írásakor pedig már 2022. március 25-e van. Aki ebből arra következtet, hogy mindjárt tálalom a kész gépet, annak csalódnia kell. A vancelloHU új projektjei és a hétköznapi munka mellett igen kevés időm van a szeretett autóra. Mondjuk úgy, hogy lassan, de biztosan haladok vele. Amikor már hetek óta nem nyúltam hozzá, azzal ostorozom magam, hogy ott porlad el a garázsban. Éppen az én autóm, amivel példát kell mutassak, hogy igenis megveheted az álmod és megépítheted.
Az elmúlt egy évben azért viszonylag sokszor jutottam ki a garázshoz, van, hogy munkaszünetben csak egy fél órára, de már csak azért is igyekszem haladni vele, hiszen majdnem egy évig semmi nem történt Simonával.
Az előző részben még arról írtam, hogy apránként átnéztük, majd beüzemeltük az autót és egy két kilométeres próbakört is sikerült vele megtenni. Az arról készült videót viszonylag gyakran megnézem lefekvés előtt, hiszen az a pár perc örömteli vezetés rettentően motivál, hogy elkészüljek vele. Nagyon hiányzik a vezetés öröme, mióta szürke hétköznapi öregautóval járok.
2020-ban sok minden nem történt. Szép csendben nekiláttam az alkatrészek és szerszámok megvásárlásának, így lett új dugókulcs-készlet, csavarhúzók, csillag-villás kulcsok, vezérlés, vízpumpa, termosztát és egyéb nyalánkságok a motor rendberakásához. Közben igyekeztem kárpitanyagot szerezni, a vezetőülés megjavításához, meg próbáltam itthon segítőkész típustársakat találni. Ismerve a hazai Lancia közösséget (inkább az őket lefelé húzó pár alakot) ebben persze nem sok bizalmam volt. Azért ért kellemes meglepetés.
Végül 2020 év végére sikerült külföldi hozzáértő segítséget találnom, aki készséggel válaszolt a kérdéseimre és alkatrész tekintetében is ígért segítséget.
2021 márciusában aztán egy ajánlott harmadik vonalon, a picclick.it nevű hirdetési portálon ráakadtam a hiányzó hátsó beltéri lámpára, gyári csomagolásban. Originali ricambi – olaszautósnak a legszebb szavak. Amikor március 27-én meghozta egyik jó cimborám (köszönöm Tornado!), majdnem azzal az alkatrésszel aludtam. Végül másnap beraktam a helyére, hogy szétszerelés előtt legalább egyszer lássam egyben a hátsó traktust is.
Aztán csak lett egy kis szabadidő, amikor éppen nem esküvő, kirándulás, saját találkozó, vagy egyéb dolog jött közbe, hanem végre nekiálltam szétszedni az autót.
Ha olyan amatőr vagy, mint én és szeretnéd még össze is rakni azt, amit szétszedsz, akkor alaposan fel kell készülni. Azt a módszert követtem, hogy az ajtóktól haladok befelé, és hátulról előre.
Minden szekciónak összeragasztottam egy saját dobozt, amit a környékbeli dohányboltos lányoktól kértem (köszi), majd ráírtam, hogy pl. balos ajtó, vagy utastér eleje.
Vettem egy tekercs zacskót is, meg két tekercs zsugorfóliát, hogy minden meglegyen és semmit se lepjen be a por, míg újra a helyére kerülhet. Még az egyértelmű alkatrészeket is feliratoztam, ehhez címkéket vettem, mert a maszkoló szalag túl egyszerű lett volna. Mindezek mellett pedig néha jegyzeteltem, legtöbbször viszont fényképeztem, főleg a vezetékek, vagy spéci dolgok esetében.
A szétszerelést a fentebb említett szigorú sorrendben hajtottam végre, természetesen nem egyedül, mindig hívtam valakit bűntársnak, Laci, Ricsi és Gyula barátaim is rengeteget segítettek.
Lacival konkrétan a műszerfalig jutottunk igen gyorsan, ahol aztán egy szétnyalt fejű, érzékeny helyen lévő csavar miatt elidőztünk egy fél délelőttöt. Turbómaróval próbáltuk megoldani a csavar kiszedését, de a műszerfal párna (konkrétan horror ára van egy ilyen hibátlannak) melegedni kezdett, így felhagytunk vele. Nőgyógyászokat megszégyenítő mozdulatokkal, az óracsoporttal a helyén vettük ki a műszerfalat, amire belülről rá van rögzítve a vezetékköteg is, szóval rettenetes szívás volt, de sikerrel jártunk. Azóta kettővel több helyen csuklik a kezünk.
A műszerfal kivételével az autó szétszedése egy Ladához hasonlítható, jóval több gumi és papundekli körítéssel. A gumi és műanyag alkatrészek egyébként olyan hibátlanok és puhák, hogy néha magam sem akarom elhinni. Talán az akkori környezetvédelmi szabályozás (hiánya), talán a csak garázsban tartott gép miatt, de minden olyan újszerű, egyszerűen lenyűgöző ez egy 36 éves autótól!
Ezekbenméganyagvót.
Azért inkább vadásznék elmállott ajtókéderre, mint hogy lakatoshoz vigyem a gépet, hiszen a szélvédőkoszorú egyik alsó sarka, a hátsó tornyok környéke, a csomagtér fedelének egyik sarka és a hátsó sárvédőívek is igénylik a lakatos szakembert. Egyszer már valaki rendberakta, de inkább funkcionális, mint szép lett a végeredmény, szóval noch einmal, ahogy a tanult angol mondja.
Talán egy hete jutottunk el odáig, hogy Jampy barátommal levettük a csomagtartó ajtaját, és elvittem a lakatosműhelybe. Ugyanis szeretném azért belátható időn belül összerakni a gépet, és azt a tanácsot kaptam, hogy ami leszedhető az autóról, azt vigyem el külön. Aztán amikor körbeértünk, akkor vigyem csak oda helyet foglalni az egész autót. Így most ezt a módszert követve készül a lakatosmunka, ugyanis Gyula barátomnak a karosszéria-gyógyász mesternek is nagyon tetszett az ötlet.
Időközben a tetőkárpit is a megfelelő szakemberhez került. Nem gyári kék lesz, hanem sötétszürke, vagy fekete, ezt a kárpitosra bíztam. Jelenleg ott tartok, hogy az ajtókból szedem ki a dolgokat, miután Gyula segített levenni a vízvetőket sérülésmentesen. A díszléceket már én csinálom, az alább látható célszerszámmal kocogtatva tökéletesen, karcolás nélkül lejönnek. Ha ezzel elkészültem, több teendőm nincs, így majd az önindítót és a generátort viszem el felújítani, meg patentokat, egyéb apróságokat szerzek be. Kimosom a szőnyeget is, meg az ülések is elmennek egy alapos takarításra, szóval unatkozni nem fogok.
Sokan kérdezték, hogy milyen autót akarok belőle készíteni. Az az igazság, hogy eredeti-mániás vagyok, de ezt a típust Martini-csíkos HF 4WD Turbo-ként ismertem meg a nagyszüleim fekete-fehér tévéjén, így a véleményem kéthetente változik erről. Azért párhuzamosan fut egy ikerlámpa projekt is, nemsokára annak is a végére érünk, eredeti lámpák kellettek hozzá, de nem volt kedvem 800 Eurót leszurkolni értük, hogy kopp eredeti hatásúra lemásoljuk. Felvettem a kapcsolatot az eredeti gyári dekoráció készítőjével is. Kiderült, hogy a gyári versenyautókon a Martini-csíkok festve voltak, minden más pedig matricaként került az autókra, de mivel a kezdetektől ők készítették a dekort, matrica formátumban is tudnak értékesíteni, csak a versenyt és a versenyző páros nevét kell megírnod nekik. Minden eredeti és méretpontos.
Az az igazság, hogy most éppen az eredetibb megjelenés felé hajlok.
Persze nem a velejéig romlott és korrupt OT-vizsgára készül a gép, hanem saját örömömre, kirándulni, versenyekre járni, szóval lesz pár változás. Nem szeretem az „ez lesz-az lesz” típusú autós beszélgetéseket, de tényleg mindig szóba kerül, így leírom.
Szóval a Speedline Montecarlo felnikből nem engedek, pedig nem olcsók. Nagyon nem. Egyszerűen imádom őket, a legszebb felnik számomra a világon. Ugyanígy a nyugger gyári kormányt is váltja majd egy Momo minőségben bőrözött háromküllős. Mivel az autó színe alumínium metál, így azon is történik némi változás. A Ferrari 550 Maranello hasonló színe kerül majd a gépre. A különbség csak minimális, de szerintem éppen annyival jobb is. Amúgy a kék a kedvenc színem, de ennek az autónak jól áll ez az alu-szürke, a világoskék belső meg a kék-éhségemet is csillapítja.
Ha mégis Martini csíkos lenne, azt meg úgyis tudjátok, hogy milyen. Ráérek rágódni rajta még, egészen a festék megvásárlásáig. Mondjuk Csikó barátom és MHV Tomi is a Martini-csíkosra szavazott, Festő Laci azt mondta, még rá is festi a csíkokat, ha kell. Karosszériás Gyula barátomék pedig a gyárias megjelenés mellett tették le a voksukat. Szavazzatok, Ti is, hátha rátesztek egy lapáttal a rágódásomra! Végülis a cél az, hogy megmeneküljön az enyészet elől, az pedig mindenképpen megtörténik.
El kell mondanom még valamit. Abban a kevés időben, amit a garázsban tölthetek, mindig sikerül teljesen kikapcsolnom, ami a betáblázott, hajtós napok között valódi felüdülés. Igazi nyugalom-sziget ez számomra, mintha szanatóriumban pihennék valahol az Alpokban. Tennivaló pedig mindig akad a szétszerelés óta szűkössé vált garázsban én is hamar belefeledkezem egy csavarral való bíbelődésbe is. Ha túlhajszolt vagy, vásárolj öreg járgányt, és amit tudsz, csináld meg magad! Szerintem nagyon jó kikapcsolódási forma.
Nem sietünk sehova, de azért vannak minimum szintek, amiket muszáj tartani. A cél az, hogy jövő tavasszal az autó kilakatolva beköltözhessen Laci barátom fényező műhelyébe. Szóval, ha lesz fejlemény, majd ismét jelentkezem. Meg azt hiszem, készítek egy élő bejelentkezést is a garázsból, hadd lássátok a romokat, ha már a videós rögzítésből csak a time lapse jött össze.
