Képzelt riport egy 100-as Audival

Ön meglehetősen régi évjárat. Rendben van a világgal?

-Kérem, teljesen rendben vagyok. Nap, mint nap teszem a dolgom, ahogy azt mindenkinek kellene. Ellenségeim nincsenek már, mindegyiket túléltem. Talán ezt a négy körből álló ékszert is azért viselem, mert már négy generációt leköröztem az élettartamommal.

Adtak a biztonságra, nem volt feltétlenül szükséges Szűz Máriához fohászkodni a túlélésért.

Munkás évek vannak Ön mögött. Sokat utazott?

– Rengeteget, de ennyi idő után ki számolja már a kilométereket? (nevet)

A nyolcvanas években kezdte a pályafutását. Nehéz dolga volt?

-Nézze, az elődeim nagy terhet róttak rám. Kifogástalanul kellett végeznem a feladatomat. Amellett, hogy tágas helyet kínáltam a velem utazóknak, adnom kellett a biztonságra is. A felszereltségem a takarékos, öthengeres motorral, a hatalmas poggyásztérrel mind erre hivatottak szolgálni. A mai ifjúság talán megmosolyogja az elektromos ablakemelőimet, de akkoriban ez nem volt általános a kortársaimnál.

Fel tudja még venni a ritmust?

-Lassan járj, tovább érsz, tartja a mondás. Nem rohanok sehová, soha nem voltam az a sietős típus. Néha csak nézek értetlenül, ahogyan egymást tapodják körülöttem az ifjak. Aki magára csukja a vezetőoldali ajtómat, először talán kicsit lomhának gondol. Aztán néhány kilométer után már rájön, hogy felesleges loholni. Kényelembe helyezi magát a későbbi modellből való üléseimben, és nem lelassul, hanem emberi tempóra vált. Eddig mindenhova odaértem.

Arany a színe, mégis örökzöld. Végtelen sok kilométert kibírtak a C3-as 100-asok.

Hogy szolgál az egészsége?

 – Nyugodtan mondhatom, remekül. Kopó alkatrészeimet cserélgetik csak időnként. Meg vagyok becsülve, ígéretet kaptam egy új fényezésre is. Számítanak a szolgálatomra a következő években is.

Az Önnel együtt töltött út alatt remekül éreztem magam. Hatalmába kerített a 80-as évek iránti nosztalgia.

-Szokták mondani, hogy bennem megállt az idő. Elég csak az egyszerű, ám jól szabott műszerfalamra nézni, vagy elidőzni egy-egy részletemen, megnyomni valamelyik gombomat. Még a rádióm is korombéli, ráadásul a motoros antennám is működik.

A retro hangulatot a rádió is fokozza, alatta bújnak meg az ablakemelő kapcsolói.

A C3-as 100-asokból Ön a legkorábbi darabok közül való, az ajtókárpitjai belsején 1982. szeptemberi dátum szerepel. Ajánlaná magát hétvégi szabadidőpartnerként?

-Aki nem akar együtt rohanni a nagyvilággal, annak feltétlenül. A külsőm, az utasterem és a megbízhatóságom garantálja, hogy sok örömöt nyújtok majd, és a szervizben sem kell csillagászati költségekkel számolni. Aki nagyobb dinamikára vágyik, annak benzines társaimat ajánlom, vagy a korosztályom végéből való, legendás TDI-ket.

Könnyű dolog hozzájutni egy kortársához?

-Ezt Önnek kell tudnia, elvégre Ön az autós újságíró. Annyit azért a magam részéről mondhatok, hogy aki keres, még talál a kései testvéreimből megfelelő példányt. Sajnálatos módon Európa ezen részén sokan kihasználták a strapabíró konstrukciónkat, így mára már ritkaságszámba megyünk. Engem is kihasználtak egy időben, de szerencsém volt és jó otthonra leltem.

Mint veterán korú, napi használatú jármű, mit gondol az autózás jövőjéről?

-Úgy vélem, hogy nemcsak az irány rossz, hanem a tempó is túl gyors. Egy beláthatatlan zsákutcában száguld a világ, a vége pedig mindenképpen hangos csattanás lesz.

Tehetünk ez ellen valamit?

-Talán egy hosszabb próbaút velem, segítene a döntéshozóknak visszatérni a helyes útra. A tartósság eleve kevésbé ellensége a környezetnek, a zöld rendszámos, távolszennyező jármű pedig csak önámítás. De hadd kérdezzek én valamit! Mit gondol erről így, az ülésemben ülve?

Egyet tudok érteni Önnel, de térjünk vissza erre később.

– Nyugodtan keressen fel bármikor! Én biztosan itt leszek.

Hol voltál 39 éve? Ő már az országutakon. Régóta hazai gép, ennek ellenére csak kevés rozsda van rajta.
Total
0
Megosztások
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share