Quattro az akolból

A kedvenc német autóm az Audi. No persze nem a koromokádó, ezredforduló utáni halálfeketék és unalom-szürkék, hanem a 80-as, 90-es évek négykarikás csodái. Itthon viszonylag ritkán látok ebből a korszakból még mezei 80-ast is (legnagyobb kedvencem), nemhogy kupét. Ezért aztán némi álmodozásért képzeletben a Nagy Vízen túlra kellett utaznom, ott találták meg mai cikkem tárgyát: egy Audi Quattro-t, természetesen Coupét.

Tárgy. Milyen ízléstelen kifejezés egy ilyen, formáját és a benne rejlő technikát tekintve is minden ízében remekműre – elnézést kérek érte! Szóval ezt a szépséget 1983-ban alkották meg, majd Kaliforniában értékesítették. Onnan került rövid időre Idaho államba, végül Washington államban, Seattle mellett telepedett meg. Szó szerint, hiszen itt pihent egy juhhodályban 22 évig (vajon egy cigája juhnyáj súlyosan lyukas pihenőhelye?), mire nemrég felfedezték.

Az USA-piacra készített gép ekkorra már vastag porleplet gyűjtött magára, aminek mi, a régi gépek szerelmesei külön örülünk, hiszen jelzi, hogy érintetlenül, száraz helyen töltötte kényszerű pihenőjét. A 160 lóerős motor (odaát gyengébb volt az emissziós normák miatt) kiváló állapotban volt, a karosszérián viszont akad néhány apróbb rozsdafolt és sérülés. Bevallom őszintén, még a rozsdás bal első sárvédőre sem húznám a számat, ha megvehetném.

A szó szerinti pajtalelet egy műhelybe került, ahol az alig 130 ezer mérföldet futott gépen a szokásos motorikus szervizen felül az üzemanyag-ellátó rendszert – beleértve a tank teljes felújítását, a fékeket, valamint a vákuum csöveit és a kipufogót is rendbetették.

Ami fehérben szép, az valóban szép – szoktam mondogatni. A már említett vasKOS (juhok mindenütt) porlepel alatt Alpinweisárfeszesz (Muskatnuss, Herr Müller!) – khm – szóval alpesi fehér színben pompázott a 39 éves német vas. A tulajdonos szerint a jobb hátulját már javították, bár ennek a biztosítóknál nem volt nyoma, csak a karosszérián. A külsőt szerencsére meghagyták patinás állapotában, így sokkal hitelesebb, mintha újra fújták volna.

A beltérben egy alapos takarítás után a szakadt bal első ülés, utólagos hangszórók az ajtókárpitban, valamint a repedezett műszerfal került hibalistára. Enyhítő körülményként egy utólagos ABT óracsoportot említhetnék, amihez az eredeti brosúra is előkerült. Ki ne fogadná el itthon ennyi hibával ezt a csodát?

Végül a patinás Audi a fenti gatyába rázást követően egy aukció keretein belül 22.500 dollárért kelt el. Remélem, az új tulajdonos méltóbb körülmények között tartja majd a rallye-legendák eme távolba szakadt képviselőjét.

Forrás, képek: barnfinds.com; bringatrailer.com

A cikk elkészítése kb. egy órát vett igénybe.

Total
0
Megosztások
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share