Rallylegend? 10 gyerekkori Karácsony egyszerre!

Október 14-e, 4:40.

Felpakolva sétálunk a Lybra SW felé, hosszú út vár ránk. Egy olyan rallye-szentélybe indulunk, ami után már vagy 10 éve sóvárogtam, de mindig akadt valami, amiért nem jött össze. Most viszont már júliusban leszerveztünk mindent. Van szabadság, foglaltunk szállást, a szervezőknek is jeleztük, hogy érkezünk.

Utazásunknak három fő célja van. Egyrészt Vancelloné még nem látta a tengert, másrészt Alinak és nekem is szükségünk van egy igazi átütő benzingőzös élményre a mindennapos mókuskerékből kiszabadulva. Talán ezért is vágta rá a kérdésemre a nyár közepén Ali, hogy naná, hogy jönni akar.

Harmadrészt pedig az egész onnan indult, hogy tudtam, Miki Biasion is ott lesz a 20. Rallylegenden.  Én meg úgy gondoltam, érdemes lenne vele aláíratni a fájdalmasan lassan készülő ’86-os Lancia Deltám kesztyűtartófedelét. Minden más már csak ráadás, de még milyen ráadás!

Azt mondják, ha oda akarsz valahova érni, akkor el kell indulni. Hát mi elindultunk. Székesfehérvár még félálomban van hajnalban, a lámpafények sápadtan pislognak a munkába ballagók felett. Pár perc múlva már az M7-es-en vagyunk. Majdnem ezer kilométer vár ránk. – fut át a fejemen, amikor gázt adok, és ráállok a pálya-tempóra.

Valahol Szlovéniában

Az utolsó magyar kútig meg sem állunk, ott is csak szlovén útdíjat fizetünk, 15 Euro. A következő, immár kávészünet már világosban esik meg, Ljubljana közelében. Ahol a ködfoltok engedik, gyönyörködünk a hegyekben. Goriziánál aztán belépünk Olaszországba. Innentől fizetőkapus a rendszer, Velencéig pályán hasítunk, ott kalandvágyból megszívatjuk magunkat és Riminiig kisvárosról-kisvárosra araszolgatunk. Legalább sikerül akklimatizálódnom, a harmincadik körforgónál már én sem jelzem a kikanyarodást. Vancelloné és Ali jót kuncog rajtam. Itt így szokás, hát legyen.

Szűk utcák, csodás utak, erkélyről lekiabáló asszonyok. Ez már Olaszország.

Délután 3-ra érkezünk meg San Marino-ba. Elsőként a sajtóirodába megyünk. Csak szerdán derült ki, hogy a sajtóigazolványom egyszerűen ott felejtettem az asztalon, de a rendezők nagyon jófejek, és postázzák nekem.

Óriási volt a tömeg, de jól kezelték a szervezők

Utána irány a Rally Village, azaz a szervizpark. A többieknek megvesszük a belépőket. Három nap autós mennyországért bőven megéri a fejenként 40 Euro. Legszívesebben azonnal fejest ugranék a szervizparkba, míg egy Fulviát fotózok sebtében az út szélén, elgurul mellettem a komplett egykori B csoport. Sokkot kapok az Audi és a 037 láttán, a 205 T16-nál meg már hiperventillálok.

Vargagixxxer felvételei többet mondanak miden szónál!

A szállást viszont el kell foglalni a misano-i MotoGP pálya közelében, hiszen este már ezeket a csodás gépeket láthatjuk versenytempóban, ha igyekszünk.

Este Alival jót veretünk a keskeny hegyi utakon. A 12%-os emelkedőkön azért megdolgozik a 23 éves Lancia, de végig vigyorgunk. Itt bármelyik utat le lehetne zárni rallye-pályának, rohadt jó.

Egy körforgónál táborozunk le. Későn érkeztünk, úgy a harmadik sorból láthatjuk, ahogy fénycsóvát vetve, trombitálva, ordítva, lángcsóvát köpve beleugrik a semmibe a házak között egy Stratos. Örökre a lelkembe égett a képe és az a hang! Jól szórakozunk, a Fabia R5 kupán kívül szinte csak a legjobb csemegét kapjuk. A háttérben közben nyekereg a zene: Úristen! Ki ez a lány? – szól a hangszóróból. A magyar kultúra belepiszkít az élménybe. Rengeteg magyar van a pályák szélén és páran a mezőnyben is.

Valahol Vargagixxxer is ott lehet az útszélen, mert ígért nekünk videót. A betűkkel jobban bánunk, mint a kamerával, de telefonnal azért mi is próbálkozunk. Késő este érünk a szállásra. Szeretnék hamar elaludni, de még a látottak hatása alatt vagyok. És ez még csak a bemelegítés volt!

Reggel ismét San Marino a cél. Egy Lidl-ben bevásárolunk, majd megcélozzuk az aznapi pálya rajtját. Persze helyismeret még nulla, a GPS meg a lezárt pályán vinne minket, így pont a célhoz közel állunk meg 11 órakor. Még alig van valaki, hiszen a verseny csak délután kettőkor zajlik itt. A cél felé sétálva egy viadukthoz érünk. Rajta egy régi motorvonat kéklik, háttérben a Monte Titano magasodik. Felkapaszkodunk a viaduktra és tábort verünk. Innen talán még pár érdekes képet is sikerül majd készíteni! – mondja Ali. Lassan szállingóznak az emberek, mi pedig közben jót beszélgetünk. Egy traktor érkezik, helyére teszi a szalmabálákat. Megjönnek a pályabírók is és a nézők is folyamatosan érkeznek.

Attenzione! Attenzione! Libererá de Strada! – halljuk a távolból. Nem, nem a rendőrség, hanem egy vidám társaság közeledik. Egyikük egy motoros fűrész bőget, másikuk pedig egy rendőrségi megafont gyömöszölt a táskájába, azzal szirénázik, meg szekálja a comissario-t. Igen jót szórakozik rajtuk a nagyérdemű. Közben a viadukt alatt szól a zene. A nagyobb olasz slágereket együtt énekli a környék, az ismert Queen-dal tapsolásába pedig a külföldiek is bekapcsolódnak. Óriási a hangulat. Utoljára a 2008-as Eger Rallye-n éltem át hasonlót, amikor az estében több száz ember énekelte Egerbaktánál, hogy lakodalom van a mi utcánkban. Lassan megérkeznek az ellenőrök, mindenki szófogadóan feljebb vándorol a székeivel. Nincs visszabeszélés, minden rendben zajlik.

Aztán végre érkezik a mezőny. Előbb pár átlagtartó autó, akik a célnál araszolva várják az ideális idejüket, majd a hegyek már Paolo Diana kék-sárga 131- esének hangját visszhangozzák. Meg is érkezik őrületes tempóban és kikerüli a várakozókat. Eszméletlen látvány felülről. A fejünk felett helikopter és drón kering, jönnek sorjában a többiek. Ford Escortok, Mitsubishik, Lanciák üvöltenek alattunk, némelyik szépen, keresztben fordul be, éppen alánk a viadukt boltívén át, aztán a másikon ki, majd egy jobb kanyar és cél.

Hogy lehetne betűkkel leírni, amit még a kamerák sem adnak vissza? Ott kell lenni, át kell élni! Neked is kell ez, legalább egyszer az életben, hidd el! A szél sorra hozza felénk a kipufogók illatát, meg néha a gumiszagot is. A földkerekség legcsodásabb motorjai alakítják itt a benzint boldogsággá.

Akad autó, amire vigyáznak. Van, aki pontosan és szépen vezet , de vannak jópáran, akik még a cél előtt is úgy nyomják a sokmilliós gèpnek, mintha nem lenne holnap. A közönség pedig hangos ovációval ünnepli őket. A magyar Ladákat ugyanúgy, mint az Audi Quattro-kat, vagy a brutális Lanciákat, Fordokat. A felhozatalról annyit, hogy csak mellékesen volt a mezőnyben Focus WRC, a McRae család Subarukkal, de egy 206 WRC is akadt. Ami egykor itthon is csúcstechnika volt, az szinte elkallódott a nívós mezőnyben. Méltatlanul keveset írunk Fordokról! -mondom Alinak, egy-egy szebb FORDuló után, majd ugyanezt megismétlem a BMW-k és a Skodák után is.

A legszebben egy fekete körlámpás Lada, és egy Skoda 130 LR fordult nálunk, utóbbi egy másik 130 LR-t került ki. Én meg ott álltam a viadukt tetején, sokkot kapva. Kéne venni egy Ladát még, elfér az a Lanciák mellett! -súgta a fülembe a vállamon ülő kisördög… Aztán ugyanezt elismételte Skodával, de a végén még Fiat 126-ossal (futottak utána a nézők), aztán Trabanttal is, merthogy volt egy német rendszámos a mezőnyben. Hazafelé még a kettes Golfot (gyönyörű, gyári dekorral futott, de műszaki gondja volt) is próbálta rám melegíteni a kis szarvas rohadék, de aztán kiraktam a kocsiból. Ezt az első legendet afféle terepfelmérésnek is szántuk. Már tudjuk, hogy jövőre közelebb kell szállás, mert a 25 km az itt hegyre fel, hegyről le, 50 perc kemény autózás a szűk utakon. 650 m sétában simán van két Mont Blanc szintemelkedés, kompletten.

Szóval este, a lilára kivilágított vár alól kicsit fárasztó volt az út a szállásig. Az átélt élmények erősségére jellemző, hogy még egy órát kint ültünk a teraszon sört szürcsölve Alival, pedig hajnal 4-kor kelni kellett vasárnap, mert várt ránk a hab a tortán: a szervizpark! De mi még hümmögni akartunk kicsit. Ezután hova menjünk versenyre? Mi übereli ezt? Semmi! -mondogattuk, aztán csendben bámultunk magunk elé.

Másnap már reggel fél 7-kor a Rally Village bejáratánál parkoltunk. Még szundikáltunk egy jót, aztán a 8-as nyitásra a bejárathoz ballagtunk. Nem sokkal később beengedtek minket, addigra már rengetegen voltunk. Belépve az első autó, amit megláttam, az a Tour de Corse-győztes Fulvia volt, amiről pár napja, még otthonról posztoltam a Facebook-oldalunkra. Most meg tessék, itt van a valóságban, szabályosan virít a Pirelli kamionja előtt. Állt mellette egy Hyundai is, de azt megmondom őszintén, meg sem néztem. No nem azért, mert nem érdekelt, hanem azért, mert a Pirelli kamionja melletti lehajtón éppen egy Delta S4 dübörgött lefelé. Aztán egy Quattro. Aztán egy – figyelem, Vancello rémuncsi Porschét fog dicsérni – gyönyörű, JPS-dekoros 928-as, fantasztikus hanggal.

És itt most tényleg szégyellném magam, ha már menne a hamarosan induló Patreonunk, mert ha Ti is beszálltatok volna a költségekbe, ciki lenne, hogy nem tudom visszaadni a látottakat. Azért megpróbálom.

Aranyló napfény, párás üvegű versenyautók mindenhol. Én éppen most sétáltam át egy 1983-as VB-t nyert 037-től a mezőny egyetlen 205 T16-osához. A rendszámból tudom, hogy különleges darab. Gyári autó, ezzel törte rommá magát Ari Vatanen abban az óriási balesetben. A kocsi maradékát visszapakolták az eredeti, #8-as kasztniba, miután a #19-es megsemmisült. Most pedig itt áll előttünk, harmatosan. Előtte egy nem gyári Talbot Sunbeam, mögöttük éppen hidegindítás zajlik a 308-as Ferrarin. Azok a hangok és illatok, amik abból a csodaszép gépből áradnak, miközben legszebb álmából kelletlenül felébred! Ilyen illatú autóillatosító miért nincs még?

Amíg még időnk engedi, tébolyodva járkálunk sátorról sátorra. Előbb a McRae-féle Imprezáknál morzsolunk el pár könycseppet, aztán Latvala és a legfiatalabb világbajnok, Kalle Rovanperä autóinál tátjuk a szánkat. Sajnos nincs sok időnk, így az ötödét sem tudjuk megnézni a szervizparknak. A következő csapatnál hegyekben állnak a Stratosok, éppen egy 8 év körüli kissrác törölgeti őket, miközben leszerelik az egyikről a lámpasort és ellenőrzik a futóművét is. A háttérben ott áll Biasion Totip és Eberhard- dekoros 037-ese. Ekkor kapok észbe, hogy nekünk itt küldetésünk van, meg kell találnunk a kétszeres világbajnokot! Gyors érdeklődés után megtudjuk, hogy 10 percen belül az Eberhard standnál összefuthatunk vele.

Így aztán előkerül a táskából a Delta kesztyűtartója, mi pedig lecövekelünk a stand előtt, és várunk. Körülöttünk zajlik az élet, itt egy Gr. A Impreza, amott egy dakaros Range Rover gurgulászik. Aztán befut Miki Biasion is, az időbeosztása szoros, de a rajongókkal így is kedves és illedelmes. Odalépek hozzá és megkérem, írja alá az alkatrészt. Mosolyogva a megfelelő szögbe fordítja, és szépen odakanyarítja a nevét, én meg állok ott megilletődve, mint gyerekkoromban az óvodai Mikulás előtt. Szerencsére itt nem kellett énekelnem, jobb így mindenkinek.

A top tíz álomból újabb pont kipipálva: a kedvenc világbajnokom aláírja a saját Deltám kesztyűtartó-fedelét! Újabb „mostaztánténylegnagyonszépnekkelllennieennekakocsinak” indok. Miközben a rajtdobogón áthajtó autó a fülembe muzsikál, én a Kimera EVO037-et nézem. Mérhetetlenül gyönyörű és ízléses munka, talán Ali írt róla valamit, most meg itt áll előttem. Fantasztikus!

Lassan indulnunk kell, vár ránk a tengerparti séta és az ebéd, szörnyű kínok ezek, ha a szervizparkot kell otthagyni értük! Elsőre ez csak egy szippantás volt a Rallylegendből, de máris kialakult a függőség. Jövőre újra itt leszünk, és már nemcsak hárman és nem csak három napra. A Rallylegend olyan élményt nyújt, amit máshol nem kap meg az ember. A semmihez sem fogható hangulat, a kifogástalan rendezés, a barátságos szervezők mind-mind segítettek abban, hogy örökre a szívünkbe zárjuk A LEGENDET.

Hétfőn, hajnali 2-kor értünk haza és még napokig a látottak hatása alatt voltam. Ahogy Ali mondta hazafelé, valahol Bologna környékén: már most visszamennék!

Total
1
Shares
1 hozzászolás
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
1
Share