A Chevrolet Corvette az egyik olyan legendás amerikai sportautó, amely nyolc generáción keresztül számos különlegességgel örvendeztette meg az autórajongókat. Legutóbb az Instagram oldalunkon olvashattatok a nyolcadik generáció legújabb változatáról, az E-Ray-ről. Most azonban visszaugrunk az időben és egy olyan ‘Vette következik, ami könnyedén a hét számjegyű klasszikusok közé kerülhet, lássuk be, ez nem sok USA vasra jellemző.
Első blikkre ez a C3-as típus egy szimpla Corvette ZL-1 kabió, de ettől jóval többről van szó. Ez az 1969-es autó egyike annak a két Corvettenek, amely az RPO ZL-1 opcióval készült, ami miatt kétszer annyiba került, mint egy mezei példány. Gondolom ez még talán így sem mond sokat, ezért rátérek a lényegre. A géptető alatt a 427 köbhüvelyk hengerűrtartalmú L88-as V8-as motor található. A teljesen alumínium konstrukció egy CanAM versenymotor, amely 560 lóerő teljesítménnyel rendelkezik.
Egy kupé és egy kabrió készült ezzel a specifikációval, a GM célja az volt, hogy az FIA/NHRA homologizációnak megfeleljenek, soha nem akarták ezeket a járgányokat értékesíteni. Ez egy igazi különlegesség, ráadásul ez a kabrió készült el elsőként. Szerencsére egy nagyon jól dokumentált járgányról van szó, így a múltja is teljesen visszakövethető.
1968 nyarán John W. Maher autóversenyző közeli barátja, Don Yenko mesélt neki arról, hogy a ’69-es Corvettehez egy kísérleti, teljesen alumínium konstrukciójú versenymotort fejlesztenek. A motort az M40 kódjelű automatikus váltóművel kívánták összepárosítani. Maher-nek megtetszett az elképzelés és mindenképpen szeretett volna magának egy ilyen autót. Mivel a GM nem akarta egyik autót sem eladni, ezért Maher barátainak, többek között Grady Davis-nek a közbenjárásával sikerült hozzájutni ehhez az autóhoz. Grady kétszeres SCCA bajnok, és a Gulf alelnöke volt. Akkoriban a Gulf a General Motors titkos partnere volt bizonyos versenyfejlesztésekben.
Az archívum alapján 1968.november 21-én engedélyezték a ZL-1/M40 hajtáslánc gyártását. Másnap elfogadták Maher rendelését egy Monaco Orange színű Corvette kabrióra ezzel a konfigurációval, amelyet az AVM236 számon rögzítettek. A színválasztás egyfajta tisztelgés is Davis segítsége, és a Gulf előtt. Az autó a #194679S710209 alvázszámot kapta.
Ritkaságszámba megy, ha egy autónak a születése szinten napról napra dokumentálva van. Az RPO ZL-1 kabrió fő komponenseinek elkészítéséhez és a St. Louis-ban található üzemben történő összeszerelés minden fő mozzanatához tartoznak feljegyzések, jóváhagyások, műszaki változtatások leírása, amelyek szükségesek voltak a prototípus megszületéséhez. A motort 1968. október 22-én szerelték össze és november 29-én illesztették össze a váltóművel. Az autót december 9-én szerelték össze, majd egy nappal később már készen állt a szállításra, a célállomás a Pennsylvania-ban található West Penn Garage volt.
Mahrer ott vette át az autót 1968. december 30-án. A vételár 4718 dollár volt, ez akkoriban nagyjából a duplája volt egy alap Corvette kabriónak. Gyárilag kihagytak belőle sok felesleges dolgot: rádió, fűtés, klíma, elektromos ablakok, szervókormány. Viszont erősített futóművel, hátsó tengellyel és erősebb fékekkel látták el, a motor tranzisztoros gyújtással készült.
Az átvételt követően a versenyző tulajdonos felkészítette az autót a küzdelmekre. 1969 februárjától egészen 1972 novemberéig ezzel az extrém Corvette változattal tartotta rettegésben Nyugat-Pennsylvania szerte a hegyi felfutó és gyorsulási versenyeket. Mivel automatikus váltóművel szerelték az autót, ezért egy olyan matricát ragasztott rá, amelyen a következő szöveg virított: „Winning Automatically”. 1969 szeptemberében a motorblokk szétrobbant benne, de ezt a Chevrolet garanciában cserélte is.
1972 után egy jelentős időre félre rakta az autót, majd csak 1989-ben ébresztette fel az álmából. Akkor a a Bill Andrejko restauráló műhelyében, a McKeesport-nál újult meg. A felújított ZL-1-et az 1991-es National Corvette Homecoming rendezvényen mutatták be Kentucky-ban. Ezután Mahrer különféle versenyeken és kiállításokon vett részt az autóval, amelyeken számos díjat bezsebelt.
Az első tulajdonos végül 39 év után, 2007-ben eladta ezt a különleges és igazán vadállat kabriót. 2012-ben ismét egy alapos megújuláson esett át. A világhírű Corvette restaurátor, Kevin Mckay műhelyében, a Corvette Repair Inc-ben vették alapos kezelésbe. Azóta számtalan Concour résztvevője és díjazottja volt ez a versenypedigrével rendelkező egyedi Corvette.
2018-ban kölcsönadták a a philadelphia-i Simeone Alapítvány Autóipari Múzeumnak, ahol egészen mostanáig volt kiállítva. Hamarosan az RM Sotheby’s aukciós ház fogja kalapács alá helyezni a január végén tartandó arizonai aukciójukon. A kikiáltási árát 2,6-3 millió dollárra taksálják. Egy biztos, ez a Corvette az amerikai autógyártás egy megismételhetetlen ékköve, amelynek tényleg helye van a milliódolláros elitben.
Forrás, képek: RM Sotheby”s
A cikk elkészítése kb. 5 órát vett igénybe.
