Ha egyszer kétkerekűre ülnék, akkor az biztos, hogy valami olasz gép lenne. Hogy miért? Ahogyan az olasz négykerekűekben, úgy a motorokban is megvan az a tűz és a stílus, ami miatt a benzinvérűek örömüket lelik ezekben a járművekben. Ahogyan az olasz autóipar, úgy a motorkerékpárok gyártóinak is színes-szagos és szövevényes történetük van. A Laverda neve talán annyira nem ismert, de egykoron az utcán és a versenypályákon is felvette a ritmust az olyan márkák típusaival, mint a Ducati, vagy a Moto Guzzi. Reggeli rozsdának most egy ilyen olasz kétkerekűt hoztunk az egykor dicső márka múltjából.
A márka gyökerei egészen 1873-ig nyúlnak vissza, ekkor alapította Pietro Laverda a mezőgazdasági motorgyártó vállalatát, a Laverda S.p.A.-t a Berganzében. Később a cég a kombájnjairól vált ismertté, ezekből hazánkba is került pár darab, talán pár embernek emiatt lehet ismerős a neve. Háromnegyed évszázaddal később, a világháborút követően az alapító unokája, Franesco úgy döntött, hogy belevág a motorkerékpárok gyártásába, 1949-ben megalapította a Laverda S.A.S. – Dottore Francesco Laverda e fratelli vállalkozását. Az első kis 75 köbcentis kétkerekűtől az évtizedek során eljutottak az igazán komoly utcai gépekig.
Az 1960-as évek végére a Laverda is szembesült a japánok egyre erősödő konkurenciájával. Emiatt egyre nagyobb hengerűrtartalmú motorblokkok fejlesztésébe és gyártásába kezdtek. 1969-ben a milánói és a genfi szalonokon mutatták be az 1000 köbcentis újdonságukat, amely a 750-es kéthengeresek további egy hengerrel történő kibővítésével alkottak meg. Hosszas műszaki munka és tesztelés után az 1972-es osztrák zeltwegi versenyen mutatták be a Laverda 1000 típust, amelyet még ugyanebben az évben gyártásba is helyeztek.
A háromhengeres paripa 81 lóerőt teljesített, ami a 68 lóerős 750-es csúcsváltozatához képest jóval nagyobb teljesítményt jelentett,és mindössze 26 kg-mal volt nehezebb, 246 kg-ot nyomott a mérlegen. A márka 1974-ben mutatta be az 1000 3C modellváltozatot, amely elöl már Brembo féktárcsával készült, nem sokkal később pedig dupla tárcsákkal szerelték, ráadásul hátul is tárcsa váltotta a dobféket. A Boranni drótküllős könnyűfém felnik, a dupla kerek műszerek és a hosszan elnyúló üzemanyagtank klasszikus utcai cirkálóvá varázsolták ezt a csodás paripát.
A képeken látható példány egy amerikai pajtalelet, amely 1975-ben készült. Mindössze két évig használták, ezért csak 2472 mérföld került bele, azóta pedig félreállítva tárolták. Eredetileg zöld színű volt, de a tulaj valamilyen oknál fogva átfestette feketére, illetve nem a gyári kipufogó van rajta, de szerencsére az eredeti is megvan.
A motornak annyi hiányossága van, hogy az első irányjelzőket leszerelték róla, és a fényszórónak csak a háza van meg, amiből lóg a foglalat. Itt-ott felütötte rajta a fejét a felületi rozsda, de nem tűnik vészesnek. Még az ülés bőrhuzata is épségben átvészelte az elmúlt évtizedeket. Nem olyan régen talált új gazdára az ebay-en, 6999 dollárét, azaz több mint 2,5 millióért vették meg.
Reméljük, hogy teljesen felújítják, és visszakapja az eredeti zöld színét is, mert bizony azzal lehetne húzni a fényt a napfényes szerpentineken. Neked is van egy Laverda motorod, vagy más különlegességed? Akkor ide vele, mutasd meg nekünk!
A cikk elkészítése kb. 3 órát vett igénybe.
