Köszönet az Audi mérnökeinek!

Az a helyzet, hogy itt egy Audi A6 Quattro tesztnek kéne most következnie, de pár napja máshogyan alakult. Pedig a háttérben követtem a V6-os vas újjászületését, amibe Gyula cimborám vágott bele néhány hete. Ha nem olaszautós lennék, hanem német szakos, akkor valószínűleg Audim lenne, szóval érdeklődve figyeltem az általam csak tanknak becézett A6-oson folyó munkálatokat.

Múlt hét csütörtökön a műszaki vizsgát is sikerrel vette a gép, már vártam, hogy mehessek vele egy próbakört. Végülis forgalomban 4-én este láttam, amikor a buszomat megelőzve haladt vele este a boldog tulajdonos, egészen egy jobbos kanyarig.

Ahol nem adta ki.

Az eltúlzott tempó és egy beton híd szempillantás alatt romhalmazt csinált az öreg germán félistenből. Én értem másodikként a balesethez, az autó fejjel lefelé pihent meg egy árokban…
Szerencsére Gyulának még a haja szála sem görbült, az autónak viszont alig maradt ép porcikája.

Szóval teszt helyett most szeretnénk köszönetet mondani az Audi mérnökeinek (és Gyula őrangyalának is), mert az A6 tényleg egy tank, ahogy az elején is írtam. A régiek és az újabbak is, volt szerencsém mindegyikhez. Akinek ilyen szépség áll épségben a garázsában, az nagyon kérem, hogy vigyázzon rá, mert most eggyel megint kevesebb lett.

Total
0
Megosztások
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share