Van a Bakony alján egy kis garázs, amiben egy nagy álom lakik. Az én gyerekkori nagy álmom, egy 1986-os Lancia Delta. A felújítását egy cikksorozatban mutatom be, ami számomra egyfajta napló, és abban bízom, hogy a Tisztelt Olvasónak pedig egyfajta motivációként szolgál, ha még nem mert belevágni a négykerekű álma valóra váltásába. Mi történt idén az öreg Deltával? – szegezték már nekem számtalanszor a kérdést, így most összefoglalom a történteket.
Egy autó újjászületése során vannak olyan időszakok, amikor ugyan magán az autón nem történnek konkrét munkálatok, de mégis rengeteget halad előre a projekt. Így voltam ezzel idén én is. A kis Lanciának már eleve úgy vágtam neki, hogy élt egy elképzelés a lelkemben arról, hogy miként kell majd kinéznie, mit kell tudnia, mire kell alkalmasnak lennie, egyáltalán mi vele a célom. Erről eddig nem beszéltem, de a fő cél vele a túlnyomórészt Nyugat-Európában történő kirándulás, szóval semmiképpen sem szobrot, hanem használható, üzembiztos autót fogok belőle építeni.
A műszaki részletek rendberakása nem olyan nehéz feladat, mint a külső megjelenést illető dolgok. Itthon gyakorlatilag SEMMIT nem lehet találni hozzá, a hazai Lancia „közösség” pedig korántsem a segítőkész fajtából való – egy-két üdítő kivételtől eltekintve. Tehát idén eddig az utóbbi, azaz a csemegék beszerzése kapott főszerepet, hiszen voltak konkrét dolgok, amikre már évek óta vadásztam. Szerencsére beérett a kitartás gyümölcse. Az egyik ilyen alkatrész a gyári MOMO kormány volt, amit olvasói segítséggel szereztem be, örök hála neki! Nem volt könnyű találni, az ismert aukciós oldalon meg a felújítandó darabok 120 ezer Ft-os árról indultak, annyit nem akartam érte adni. A lepusztult, szivacshiányos kormány még decemberi beszerzés, de a Hunyadi Járműkárpithoz már januárban vittem el egy alapos renoválásra. A végeredmény csodaszép lett!
Akik követnek bennünket a közösségi médiában, természetesen erről hamarabb értesülhettek, hiszen ha történik valami, szoktam róla posztolni. Akárcsak arról, hogy a hűtőrácsba való piros díszkeretet is meghozta a posta Olaszországból. Ez utóbbi egy 3D nyomtatott alkatrész – eredetit nagyon nehéz találni, de kihagyhatatlan az összkép miatt. Szerintem nagyon király(nő)!
Az év folyamán Csikó barátom is meglepett egy hűtőventilátorral (köszönöm). Sajnos az autóban lévő keretét csúnyán javították – nyilván alkatrész hiányában, így szükséges volt a komplett egység cseréje. Alább látható a régi és az új-régi.
Aztán volt még egy apróbb beszerzés, egy segítő szándékú márkatárs segítségével. A hátsó lámpák színes fejű csavarjait sikerült pótolni, ezúton is köszönöm! Később, egy alföldi autós boltban felvásároltam a készletet, mert mindenki rágta érte a fülem. Jelentem, a füleim megmaradtak, viszont mindenkinek jutott a csavarokból.
Közben egy kedves ismerősöm is meglepett egy ajándék indexkar és világítás kapcsolóval, ami a saját egykori Deltájából maradt meg. Mondanom sem kell, hogy repestem az örömtől, amikor a kezembe nyomta az alkatrészt! Köszönöm, Spindler Úr!
Ezt követően, március első napjaiban leszereltem, majd hazavittem a karburátort. Az iszonyúan kevés szabadidő ellenére azért pár hónap alatt (röhej, de így volt, nem szépítek) szétszedtem, lepucoltam, majd a két éve megvásárolt felújítókészlet segítségével össze is szereltem. Még van pár hiányossága, de a tél folyamán azokat is meg fogom oldani. Éjszakába hajló lopott órákban készült, és könnyebb lett volna elvinni Dáloki úrhoz, a karburátorok szakértőjéhez, de mindenképpen magam akartam elkészíteni. Az összerakásnál nemcsak a szétszedés során készült fotóimnak, hanem a Haynes magyar nyelvű, Weber karburátorokról szóló könyvének is hasznát vettem, amit a Maróti Könyvkereskedésnél vásároltam meg. Ajánlott irodalom, ahogy mondani szokták.
A nagy durranást azonban a szeptember hozta. Egy nagyon kedves típustárs segítségével ugyanis sikerült vennem egy csodaszép állapotban megmaradt GT belteret. Ülésekről és ajtókárpitokról,meg még egy hibátlan kalaptartóról van szó, számomra felért egy lottóötössel, amikor a napi Lybra csomagtartójába pakolhattam a rég vágyott alkatrészeket. Vettem egy kesztyűtartó fedelet is tartaléknak, hiszen az enyémen ott van Miki Biasion aláírása, így biztosan az kerül majd be az autóba. Szintén innen, Tibor típustárs udvaráról vittem haza az új rádió-és fűtéskeretet is, ami az enyémben csúnyán eltörött. Tipikus eset a Deltáknál, a rádió berakásakor mind rendre eltörik, ha feszegetik.
Ezt követően még egy kört futottam október elején, amikor egy első és egy hátsó lökhárítóval lettem gazdagabb. Mindezt itthon, Magyarországon, nagyon baráti áron tudhattam a magaménak, miközben kettő rendes és normális márkatárssal is sikerült megismerkednem, ami külön becsülendő dolog a hazai lanciás szubkultúrában.
Végül annyira megtelt a garázs, hogy kis túlzással már egy gyufás skatulya sem fért volna be állítva. Így aztán október utolsó napját azzal töltöttem,hogy teljesen kipakoltam a garázst, becsomagoltam az újonnan szerzett dolgokat, valamint a régi üléseket és ajtókárpitokat átszállítottam Gábor barátomék tárolójába, ezúton is köszönöm nekik a lehetőséget. Így végre lett hely a téli projektek megvalósításához. Terítékre kerülnek a fékek és a futóművek, valamint a motor is kikerül egy alapos rendberakás erejéig.
Persze nem is én lennék, ha nem történne velem mindig valami lehetetlen dolog. A garázsba kéretlen albérlők költöztek, szárnyas hangya formájában. Takaros kis otthont alakítottak ki maguknak a tető és a fal találkozásánál, fészkükhöz pedig az ablakba rakott papírtörlő tekercset használtak fel, amit 1mmX1mm-es darabokra szabdaltak. Mindet. Négykézláb sepertem össze, miközben úgy éreztem magam, mint akit bezártak egy Lancia-hógömbbe. Meg kell hagyni, érdemes lenne velük egy konfettigyártó-üzemet alapítani, de én inkább eltakarítottam őket, mielőtt összetett szemet vetnek az autó rágható alkatrészeire is.
Haladni kell, hiszen jövőre a fő cél a fényezés, aztán kezdődhet az összerakás lassú munkája – főleg ilyen kevés szabadidővel. Szerencsére nincs dátum, amikorra el kell készülnie, de azért nem ártana egy emberi áron dolgozni akaró és tudó fényezőt találni. Úgy gondolom, nehezebb feladat ez, mint karosszérialakatost lelni, de azt is megoldottam tavaly, tehát bizakodó vagyok. Azt hiszem, nem is az anyagi része (az sem könnyű), hanem az idő és a szakember fellelése a legnehezebb ebben a műfajban…
Végezetül azoknak, akik kitartottak a cikk végéig, beteszek egy hevenyészett fotósoppolt képet, ami erősen hasonlít a végcélhoz, nevezhetjük egyfajta látványtervnek is. Íme:
Tehát összefoglalva a látszólagnemtörténtsemmiadeltával-évet:
-lettek lámpacsavarok
-lett hűtőrács dísz
-lett hibátlan gyári sportkormány
-lett hibátlan GT belső
-lett hűtőventilátor
-lett rádiókeret
-lett világításkapcsoló és indexkar
-lett első és hátsó lökhárító
Azt mondom, soha rosszabb „eseménytelen” évet, de azért még nem mostanában lesz, amikor a motort és a kedvenc zenéimet hallgatva nyugat felé fordítjuk Simona nóziját…
Köszönöm a sok érdeklődést, igazán lelkesítőleg hat ám rám, valamint köszönök mindennemű segítséget, amit az álomautóm készítése során kapok Tőletek! Láthatjátok, lassan, de biztosan haladunk a cél felé. Biztos vagyok benne, hogy a következő epizódban már látványosabb eredményekről fogok beszámolni!
A Lancia Delta mentésének eddigi epizódjai:
A megvásárlás története (1. rész)
A beüzemelés története (2. rész)
A szétszerelés története (3.rész)
A mélypont és a lakatolás története (4. rész)
