Ikonikus restomod – Lotus Esprit

Encor Series 1

A Lotus legtovább gyártott típusát vélhetően mindenki ismeri, ha más nem, akkor a legendás James Bond filmből, „A kém, aki szeretett engem” című 1977-es alkotásból, amelyben Roger Moore még a víz alatt is vezette az S1 Espiritet. Később a „Szigorúan bizalmas” filmben is feltűnik a típus. Az Encor neve vélhetően már ettől jóval kevesebbeknek fog mondani valamit. Ez egy kicsi, újonnan alapított brit manufaktúra, amely azt tűzte a zászlajára, hogy újragondolja a Lotus egykori V8-as sportautóját.

A csapatot olyan szakemberek alkotják, akik legalább 30 éves autóipari tapasztalattal rendelkeznek. Olyan ismert és jelentős márkáknál dolgoztak, mint a Koenigsegg, a Porsche, az Aston Martin, vagy a Pagani, de egykori Lotus vezetők is a csapat tagjai. A ’70-es években a Lotus brillírozott az F1-ben, egyetlen igazi kihívója a Ferrari volt. Az utcán azonban fordított volt a helyzet, a könnyű és fürge Elan, illetve Europa nem igazán volt komoly kihívója a Daytona és Dino típusoknak. Ezen a helyzeten 1975-ben változtattak a britek, Giugario mester bevonásával megalkották az Esprit típust, amely az első angol szupersportautónak tekinthető.

Ezt a klasszikust most újraalkotja az Encor. Küllemében az első szériás, tehát az S1 típus modernizált változata lesz, azonban az Esprit V8 a donor. A forma néhány momentumában változott, vagy modernizálódott. A lökhárítókat teljesen újrarajzolták, elöl egy állítható splitter is arról árulkodik, hogy ez nem egy szimpla AMTS autó. A bukólámpákban LED-ek, mint ahogyan a hátsó lámpatestek is. A karbonszálas monocoqueba és a karosszériaelemek alá a legjobb beszállítóktól kerülnek be a legkülönfélébb alkatrészek, úgy mint az AP Racing, a Skyships, a Bilstein, az Eibach és a Quaife.

Az Encor Series 1 szíve a 3,5 literes V8-as motor, amelyet a szakemberek teljesen újjáépítettek. Kovácsolt dugattyúk, nagyobb befecskendezők, piszkált turbók és mindezt megfejelték egy rozsdamentes acélből készült kipufogórendszerrel. Az eredmény 400 lóerő, szemben az eredeti 350-nel. Ezzel a teljesítményszinttel 4 másodperc alatt ugrik 0-ról 100 km/h-ra, a végsebessége pedig eléri a 282 km/h.

A beltérben megmaradt a nemes egyszerűség, a legtöbb felületet nemes valódi bőr, Alcantara és alumínium burkolja. A modern hullámot egyedül a műszerfal és egyben infotainment kijelző jelenti, amelyet ugyanaz a csapat készít, akik a Pagani és GMA beszállítói is. Talán kicsit fura egy ilyen remekül kinéző újragondolt klasszikusban ez a digitális kijelző, de szerintem ez még elnézhető neki. Ami kifejezetten tetszik, az a fából faragott váltógomb, nagyon finom részlet.

Az Encor mindösszesen 50 példányt fog készíteni a Series 1 restomodból. Egy-egy példány ára 575 ezer dollár, az első darabokat a jövő év áprilisában vehetik át a szerencsés tulaja.

Forrás, képek: Encor

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share