50 éves a Magnum Ferrari

A csodás hawaii táj, a pálmafák között kanyargó utak, színes ingek és egy luxus birtok. Egy mosoly a jellegzetes bajusz alól és a nagy gázzal elinduló, a füvet feltépő vörös Ferrari. Igen, ezek a Magnum, p.i. sorozat nyitójelenetei a főszerepet játszó Tom Selleck és az olasz márka 308 GTS szereplésével, amely a nyitó képsorokon nem a jellegzetes ROBIN-1 rendszámot viseli. Higgins (John Hillerman), a brit arisztokrata származású veterán és a két idomított dobermannja (Apollo és Zeusz), T.C, a helikopterpilóta (Roger E. Mosley), Rick (Larry Manetti), a klubmenedzser, és csak az utolsó részben felbukkanó rejtélyes író, Robin Masters, akinek a hangját Orson Welles adta. Gondolom már mindenkiben felvillantak a sorozat egyes jelenetei, talán még a Kamehameha Király Klubra is emlékeztek, ahol sokszor feltűntek a szereplők, és ha kellett, akkor innen hívták a helyi nagymenő, ‘Jégcsákányt’. Ám mielőtt belevágnánk a sorozat autófőszereplőjének történetébe, íme a híres nyitójelent, aminek a zenéje már bizonyára mindenki fülében megszólalt.

Az első középmotoros V8-as Ferrari

A Ferrari 308-as típusa a Dino, egészen pontosan annak 246 GT és GTS változatainak az utóda volt. 1975-ben a Párizsi Autószalonon mutatták be a Pininfarina stúdiója által Leonardo Fioravanti keze munkáját dícséről V8-as sportautót. A csővázas szerkezetre épített karosszéria az előd gömbölyű formáihoz képest markánsan élesebb és szögletesebb vonalakból állt össze, holott azt is Fioravanti jegyezte, mint ahogyan a Daytonát és a Berlinetta Boxert is. A Ferrari 308 volt a márka első középmotoros V8-as sportautója, amely a legendás lovacskás logót viselte. (A Dino 308 GT4 nem viselte a legendás logót, még mielőtt valaki ezzel jönne.)

A GTS targa kialakítású volt, az egységesen fekete színű tetőt az ülések mögötti rekeszben lehet elhelyezni.

Az autók karosszériáját Scaglietti készítette. Érdekesség, hogy kezdetben üvegszálerősítéses műanyagból (vetroresina, ugye milyen szépen hangzik olaszul?), amelynek köszönhetően mindössze 1050 kg volt a járgány saját tömege. Ilyen karosszériáva csak berlinetta készült, mindössze 808 példányban. 1977-ben átálltak az acélra, ami 150 kg-os többletet jelentett. A 2,9 literes, középen keresztben beépített V8-as motor 255 lóereje azonban könnyedén mozgatta még a nehezebb GTB-ket is. Az ötfokozatú ‘dogleg’ váltóval pedig ügyesen lehetett játszani.

1980-ban történt egy jelentősebb fejlesztés a típuson. A Weber 40DCNF karburátorokat a Bosch K-Jetronic befecskendező váltotta fel. Ezért kapta a berlinetta és a spider is a GTBi és GTSi jelzéseket. A befecskendező ugyan jótékony hatással volt a károsanyagkibocsátásra, azonban mindez a teljesítmény rovására ment. 214 lóerőre esett vissza az európai, és 205 lóerőre az USA változatok ereje. De nem csak az üzemanyagellátást, hanem a gyújtást is megváltoztatták, a Marelli Digiplex elektronikus megoldása adta a szikrát hengersoronként egy-egy trafó és elosztó által a gyújtógyertyáknak.

1981-ig az európai GTB modellek szárazkarteresek voltak.

Kívülről csak minimális változásokat lehet felfedezni az 1980-tól készített modelleken. A felnik designja némileg módosult, a 14″-eshez Michelin TRX, az opcióként rendelhető „16-os kerekekhez XWX gumik jártak. A beltérben annyi változás történt, hogy az óra és az olajhőfok mutatója a kardánboxra költözött. Az ülések bőrhuzatának mintázata némileg változott és egy új, fekete, háromküllős kormánykerék került be.

Semmi bonyodalom, egyszerű és funkcionális a beltér, mint amilyen egy sportautóba való.

Ebben az évben mutatták be a 308-as kisebb V8-as motorral szerelt változatát, amely mindössze kétliteres volt és 155 lóerőt produkált a négydarab Weber 34 DCNF karburátor által. A fő ok az volt, hogy ekkoriban Olaszországban a 2 liternél nagyobb motorral szerelt autókra magasabb adót kellett fizetni. Ezt a változatot értelemszerűen 208-as típusjelzéssel látták el és mindkét karosszériával lehetett rendelni. 1981-ig volt a kínálatban, 140 db GTB és 160 db GTS készült ezzel a motorral.

A Quattrovalvole és az első turbós Ferrari

A 308-as típus sokféle téren is az első a Ferrari életében. 1982-ben Párizsban mutatták be a legújabb fejlesztést, a hengerenkénti négyszelepes V8-as motort. Négyszelepes, olaszul a csodásan hangzó quattrovalvole kifejezéssel illetik. De a csoda nem csak ebben állt, hanem abban is, hogy a korábban könnyen meghibásodó nátriummal töltött szelepeket is száműzték. Ennek köszönhetően majdnem visszanyerte az eredeti erejét, 240 lóerő hajtotta a hátsó kerekeket. Az USA változat a katalizátor miatt 10 lóerővel gyengébb volt. A motor karakterisztikájához igazították a váltómű áttétteleit is.

Sokan vélhetően csak ennyit látnak belőle.

Kívülről nagyon könnyű ezeket a modelleket megkülönböztetni az elődöktől. Az első „csomagtérfedélen” elhelyeztek egy hűtőnyílást a radiátor körüli jobb levegőáramlás céljából, illetve a bukólámpák fölött is megjelent két légbeömlő. Az elektromos tükrök házán egy kis zománcozott Ferrari logó köszön vissza. A beltérben újdonság volt a szaténfekete háromküllős kormány, opcióként az ülések középső része szövet kárpitozással is rendelhető volt. De aki tovább szerette volna extrázni az autóját, az rendelhetett légkondit, válaszhatott metálfényezést, szélesebb „16-os Speedline felniket Pirelli P7 abroncsokkal és egy kis diszkrét tetóspoilert, illetve mélyebbre húzott első kötényt is.

Standard volt a „14-es felni, a ’16-os opcióként volt rendelhető.

Az 1982-es Torinói Autószalon a Ferrari egy új korszakát hozta el az utcai sportautók tekintetében. Ekkor mutatták be az első turbós modelljüket. A 208 GTB és GTS Turbo 220 lóerőt produkált. A kétliteres V8-as motort egy darab KKK turbó fújta, a rendszer kialakítása nagyon hasonlított a korabeli Ferrari 126C2 F1-es versenyautó megoldásához. A turbófeltöltőn kívül innentől ezt a motort is a Bosch befecskendezőjével és a Marelli gyújtásával látták el. Ezek az autók külsőleg a Quattrovalvole változathoz álltak legközelebb. A legkülönösebb ismertetőjegyük a hátsó kerekek előtti NACA beömlő, a géptetőn lévő további beömlők és a hátul diszkréten elhelyezett turbo felirat. 1985-ig 437 berlinetta és 250 GTS készült turbómotorral.

Avatott szemek tudják, hogy ez a turbó változat.

A Magnum sorozat 8 évadában össezsen négy Ferrari 308-at használtak. Az 1980-ban debütáló első évadban egy 1979-es 308 GTS látható, ezután a 2-6. évadban már egy 1981-es 308 GTSi-t vezetett Magnum, végül az utolsó két évadban egy 308 GTSi QV-t tekergetett az ismert magándetektív a forgatásokon. Az autókat egyébként a széria lezárulta után elárverezték a jellegzetes ROBIN-1 rendszámmal. Volt azonban a sorozatban még egy ilyen Ferrari, méghozzá egy GTSi QV, amely a hatodik évad egyik részében tűnt fel. Ez az autó is Robin Mastershez volt köthető, az unokaöcscse használta a sötétzöld Ferrarit, aminek ROBIN-23 volt a rendszáma. Ennek az autónak a további sorsát nem tudni.


Millechiodi

A Pininfarina nem csak a szériamodell tervezését végezte el, de alig 1,5 évvel a bemutató után egy tanulmányautót készítettek a Ferrari 308-at felhasználva, amelyet 1977-ben a Genfi Autószalonon láthatott először a nagyérdemű. Ez volt a Millechiodi, ami olaszul annyit jelent, hogy ezer szeg, ennek látható nyoma van a karosszérián. Az autóval a tervezők fő célja az volt, hogy megoldást nyújtsanak az akkoriban nagyon népszerű ékforma aerodinamikai hiányosságai, különösképpen a leszorítóerő problémái miatt. Továbbá az akkori viszonylag gyors technológiai fejlődés miatt szerették volna a modern aerodinamikai megoldásokat és a szélesebb, alacsonyabb profilú gumiabroncsokat egy olyan csomagban bemutatni, ami kissé agresszívabbá is teszi az autó megjelenését. A 23611 alvázszámra épülő tanulmány már acélkarosszériával készült, de ez látszik is, hiszen a módosított részeket festetlenül hagyták a Rosso Corsa színű autón. A mélyre húzott első kötény, a tetőspoiler és diszkrét hátsó integrált szárny, valamint a lökhárítőba integrált lámpák, a négy kipufogóvég a felniken lévő széles Michelin TRX abroncsok a későbbiek során megjelentek a szériaautón is. A beltérben is véghez vittek némi módosítást. A műszerfalat egy 512 BB-ből emelték át, amit további műszerekkel egészítettek ki. Módosították a kardánboxot és az ajtópaneleket is, a teljeen fekete kormány is később innen került át a szériaváltozatokba. Az autó jelenleg egy privát gyűjteményben található.

A rallypályák ördöge

Rally és a Ferrari? Talán hihetetlennek tűnik, azonban ebből a sportautóból készült rallyversenyautó is. Láttuk a saját szemünkkel (és hallottuk is a fülünkkel) is pár éve a Rally Legenden. A gyár mérnökei Enzo Ferrari áldását követően nekiláttak egy prototípus megépítéséhez és alapos teszteléséhez, amelyet a Ferrari Assistenza Clienti részlege végzett. Ekkor ugyanis az elsődleges motorsport részleg az F1-es autók fejlesztésével volt elfoglalva. A protoípust még Niki Lauda is tesztelte, az autót homologizálták is, azonban ismeretlen okokból a Commendatore visszalépett a programból. Azonban itt nem ért véget a történet, ugyanis 1978 és 1986 között számtalan változat készült a 308 GTB-ből, amelyeket Michelotto, a padovai Ferrari kereskedő készített. Nem összekeverendő Michelottival, aki autókat tervezett. Michelotto ugyan független volt a maranellói gyártól, azonban a versenyautókat a Ferrari mérnökeivel közösen fejlesztette, és valahogy rá tudta venni az öreg Enzót, hogy támogassa a törekvéseit. Ő maga pedig nem akkor jött le a falvédőről, hiszen a Lancia Stratos versenyautók építésében már bőven szerezett tapasztalatot. A Group 4 és a hírhedt Group B kategóriákban indultak és meglehetősen sikeresek is voltak, egészen a B csoport betiltásáig.

A 2022-es Rally Legenden is volt egy Michelotto-féle Gr. 4-es 308-as.

Michelotto 1978-ban kezdett bele egy Gr. 4-es autó fejlesztésébe a szintén padovai versenyző, Nico Grosoli megbízásából. Grosoli finanszírozta Michelotto erőfeszítéseit, ő is szerzett némi gyári támogatást. Ez azért is volt nagy szó akkoriban, mert a Fiat csoporton belül a rally versenyzésben a Lancia volt a favorit. A Ferrari üres karosszériát és motorokat szállított Michelotto részére, aki könnyű acélból és titánból építette meg a bukócsövezést, átalakította a motorteret és az autók szívét sem hagyta érintetlenül. A Weber karbik vagy a Bosch K-Jetronic helyett a Bosch Kugelfischer mechanikus befecskendezőt használta, e mellett erősebb dugattyúk, szelepek, vezérműtengelyek és csapágyak kerültek a motorba. Az átalakításoknak köszönhetően 290-330 lóerőre voltak képesek ezek a versenyautók. A futómű megegyezett az utcai változattal, egyedül a lengéscsillapítókak cserélték állítható Konira.

1979-ben egy ilyen versenyautóval nyert Roberto Liviero és Rafaele „Lele” Pinto a Rally di Monza futamon. Nico Grosoli ennek az autónak a volánja mögött nyerte meg a Costa Smeralda Rallyt, illetve a híres Targa Florio Rallyt is. Az 1981-es Európai Rally Bajnokságban az összetett második helyezést érte el Jean-Claude Andruet. Ironikus, hogy egy gyári Fiat 131 Abarth mögött végzett. A hivatalos WRC futamok közül a legjobb eredmény egy második helyezés volt, amelyet 1982-ben értek el a Pozzi csapat egyik autójával a Tour de Corse futamon a Jean-Claude Andruet és Michel ‘Biche’ Petit párossal. Gyári Audi Quattrokat és Lancia 037-eseket utasítottak maguk mögé, Jean Ragnotti gyári R5-ös Turbója viszont már nagy falatnak bizonyult, kemény küzdelem volt. Michelotto összsen 11 db Gr. 4 Ferrari 308-ast épített.

Jean-Claude Andruet – C.Bouchetal páros az 1981-es Tour de France Auto futamon.

1982-ben, amikor kihirdették a B csoport szabályait, akkor folytatódtak a fejlesztések Padovában. Michelotto egy spanyol versenyző, Antonio Zanini megbízásából kezdett bele egy B csoportos Ferrari versenyautó fejlesztésébe a 308 alapjain. Ebből összesen négy példány készült. Az első még a hengerenkénti kétszelepes motorral, a másik három már QV volt. Mivel a kezdeti szabályok megkövetelték, hogy az autók az utcai változatok karosszériaelemeit használják, ezért a B csoportos változat legalább 30 kg-mal nehezebb volt, mint a Gr. 4-es. Az autót háromszor homologizálták, először 1982 októberében, majd 1983 januárjában és áprilisában. Ez lehetővé tette Michelotto számára, hogy további gyári versenyalkatérszeket igényeljen a Ferraritól, amivel továbbfejelszthette az autót. 1983-ban az első autóval több futamot is nyertek, illetve a szicíliai bajnokságot is. 1984-ben a Rally Dalla Lana futamon Lugi ‘Lucky’ Battistolli és navigátora, Claudio Berro a dobogó második fokára értek fel. Ugyanebben az évben a ’79-es világbajnok, Björn Waldegárd és Claes Billstam a harmadik helyezést érték el Monzában. 1985-ben Zanini harmadik lett a Targo Florio futamon, majd megnyerte a spanyol bajnokságot is.

1982-ben azonban nem csak egy B csoportos autó fejlesztését kezdték meg, hanem a Ferrarival közösen a kategória „Evolution” szabályaihoz illeszkedve a Gr. 4-es versenyautók sikerén felbuzdulva megkezdték egy másik autó fejlesztését is. Ez volt a 308 GT/M, amelybe a 308 QV motorját építették egy teljesen új acél csővázba. A motort az utcai és az addigi versenyautókkal ellentétben hosszában építették be. A motorban mindent cseréltek, a Hewland 5 fokozatú váltóját transzaxiálisan illesztették, amiben az F1-ben is használt Borg & Beck kuplungtárcsákat használták. A zablát a Brembo versenyfékei adták a bátor pilóta kezébe. Nem véletlenül, ugyanis a 840 kg tömegű autót 370 lóerő hajtotta a hátsó kerekein. A GT/M-et a gyári tesztpilóták gyötörték Fioranóban, ahol 1 perc 24,6 másodperc alatt is képesek voltak futni egy kört. Ez jobb eredmény, mint a későbbi Ferrari F40 (1 perc 25 másodperc) és az 512 BB/LM (1 perc 26,6 másodperc) körideje. 4 másodperc alatt ugrott 100 km/h-ra és akár 270 km/h-val is képes volt száguldani.

Három ilyen autó készült, az első egy belga autóversenyzőnek, Jean „Beurlys” Blaton részére értékesítették, aki helyi futamokon indult vele. A másodikkal Raffaele „Lele” Pinto az esős Rally di Monza futamon a törött futómű miatt csak negyedikként ért célba. Ezt az autót azóta megjavították és állítólag rendszámot is kapott. A harmadik autót egy holland pilótának, Henk Koelnek építették és 1987 áprilásra lett kész, amivel sosem versenyeztek, mivel addigra betiltották a B csoportot. Ez az autó olykor feltűnik egy-egy Ferrari rendezvényen.

A Ferrari 308 öröksége

Talán az egyik legfontosabb, hogy a Ferrari 308 QV fejlesztései és maga a teljes típus is a későbbiekben segítette az olaszokat az első szuperautójuk, a 288 GTO megalkotásában is, amiből ugye később az F40 is megszületett. Ha jól megnézzük a 288 vonalait, akkor látható, hogy bizony a 308-as adta az alapokat. A turbós V8-as motor is innen érkezett, de a vázszerkezet jelentős része is.

Síelés az alpokban? A legjobb egy Ferrarival!

A típus nyilvánvalóan összeforrt a magándetektív, Thomas Magnum kitalált karakterével. Azonban ez az autó ettől jóval többről szól. Kialakult egy vérvonal a Ferrari autók világában, a V8-as középmotoros sportautók ága, amelynek szellemisége még ma is tart a 296 által (mégha az csak V6-os is). Sok egykori és mai Ferrari tervező birtokol egy ilyen autót, maga a főtervező Fioravanti is vásárolt magának egy ezüst színű példányt. A Ferrari jelenlegi főtervezője, Flavio Manzoni, amikor 2015-ben megálmodta a saját keze által rajzolt akkori V8-as Ferrarit, a 488 GTB-t, akkor a 308 GTB adta neki az ihletet.

A Ferrari 308 ráadásul az egyik legtovább gyártott típusa volt a márkának. 1985-ig 12 149 példány hagyta el a gyárat, ami bár nem tűnik soknak, de Ferrari mércével bizony ez már tömeggyártás.

Képek, forrás: Ferrari, Pininfarina, supercarnostalgia.com, girardo.com

Total
0
Shares
Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share