Együléses Ikarus!

Ha azt mondom, hogy Ikarus, az emberek kilencvenkilenc százalékának egy busz ugrik be. Aztán van még 0,9%, akik tudják, hogy babakocsit is gyártott, sőt autóval is próbálkozott a valamikor jó hírű vállalat.
Azt azonban én is döbbenettel vettem tudomásul, hogy versenyautót is próbáltak készíteni.

Úgy 13-14 éve még mesélte egy székesfehérvári kisöreg, hogy készült a királyok városában alkatrész Kesjár Csaba autójába, meg hogy ismerte Drapál Jánost is, mesélt az Ikarusban épült gokartokról, de erről a versenyautóról még ő sem tett említést.

Most itt van az egyetlen ismert kép róla. Az információk szerint soha nem látták versenyezni és csak ez az egy bemutató példány épült belőle. A sorsa ismeretlen, jó volna tudni, mi lett vele.

A neve Ikarus Forma Easter AR-1 volt.

A képért és az információért köszönet Kelemen Csabának! 

Total
0
Megosztások
6 hozzászolás
  1. A Forma Easterekben nem Lada-motor volt? Az oroszok – pardon: szovjetek -és a csehek gyártották őket, nem?

  2. Az autók(!) rendszeresen versenyzett, és nem csak egy példány létezett belőle.

    A Hungaroringen volt nagyon sokáig kiállítva a képen látható lotéa. talán a ’90-es évek végén került vissza ez a példány az Ikarushoz… későbbi sorsáról nem tudok.

    Többi példány későbbi sorsa számomra ismeretlen. Talán a mátyásföldi megmaradt csarnokokban kellene szétnézi, ott találtuk meg valamikor 2005 környékén félig szétszedve az Ikarus terepjárót, amivel a 90-es években próbálkoztak.

  3. Én is utána kérdeztem volt Ikarusos ismerősöknél, de nem tudnak róla semmit.

    Van itt ez a cím, fészbukon, Volt Ikaruszosok:
    http://www.facebook.com/groups/117640794967790/

    Itt talán érdemes megkérdezni, nekem most valami miatt nem enged ott semmit, letiltiott mert túl sok embert jelöltem be szerinte….

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share