Dragsterek Fertőszentmiklóson

Nagy örömömre Janika barátommal bővült a vancello.hu stábja. Fogadjátok szeretettel az első cikkét és csodaszép képeit a hétvégén lezajlott fertőszentmiklósi gyorsulási versenyről!
Az egész csapat nevében köszönetet mondok azoknak a versenyzőknek és látogatóknak, akik kitették a vancello.hu matricát!

-Vancello-

Amint azt tudjátok, hétvégén, vasárnap Fertőszentmiklós közelében, a Meidl reptéren jártam, ahol most már hagyományszerűen megrendezésre került a 2 napos, nemzetközi gyorsulási verseny a Westdragrace Sportegyesület szervezésében. Krisztián barátom jóvoltából a versenyre egy gyönyörűszép Camaroval látogattunk el, amit ezúton is köszönök neki!

Reggel 8 óra magasságában találkoztunk Csornán, és onnan tovább már a V8-as utasaként, fülig érő szájjal a jobb oldalon érkezhettünk meg Fertőszentmiklósra. Utazásunk közben beszélgetésünk a Camaro és a verseny körül forgott, és a versenyen tombolaként megnyerhető Pontiac Firebird körül. Ugyanis az idei évben, újításként az amerikai autógyártás egyik termékét, a talán sokak által csak KITT-ként ismert Firebird-et lehetett tombolánként 1db ezresért megnyerni. Viccelődtünk, hogy majd melyikünk gurul vele haza. Közben én még külön figyeltem az 5000ccm-es V8-as motor bugyborékoló duruzsolását, és a meglepően kényelmesen hintázó, átlagautós számára batár kasztni elegáns előrejutását. Be kell vallanom, nem bántam volna, ha dupla olyan messze gurulunk a szürke szoknyás USA vassal.

Megérkeztünk a repülőtér lehajtójához. Már izgatottan figyeltem messziről, hogy épp mi történik a poros út végén. Mivel amerikai autóknak ingyen volt a behajtás, a reptér, illetve most a verseny területére, megkaptuk a karszalagunkat és már gurultunk is be az ideiglenesen kialakult kocsi-sátortáborok közé, ahol lassan ébredező autósok, motorosok pislogva bújtak elő a talán nem olyan rég elfoglalt pihenőhelyeikből, hisz kezdődik a második nap, új élmények, tapasztalatok várják őket, és hű társaikat, a párbajok során.


A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

Első pillanatban úgy éreztem magam, mint a gyermek a cukorka-, vagy játékboltban. Körbe mindenhol csodaszép motorok, autók. Építettek, gyáriak, vagy csak éppen a versenyzéshez elegendő ruházattal sallangmentes négy, ill. két keréken guruló építmények. Külön lenyűgözött az USA vasak tiszteletet parancsoló látványa. Lassan elindultak a motoros edzések, sorakoztak fel a rajtvonalhoz. Bevallom még nem jártam gyorsulási versenyen, így még inkább érdekelt, hogy is zajlik mindez. Itt is, mint a raliban, a biztonságra nagyon odafigyelnek. Mentő, tűzoltóautó is jelen volt, az esetleges balesetek elhárítása, és a biztonságos verseny lebonyolítása érdekében. Sikerült is lencsevégre kapnom a tűzoltók eligazítását, amit a parancsnokuk végzett. Szépen lassan ébredeztek, a motorok és gazdáik, a dübörgő sornégyek és V-kettők. Miután mindenki legurult, sorakoztak az autósok is, és megmérették magukat az edzésen. Itt már előbújtak az általam is szeretett V8-V6 kompozíciók, és gyönyörű szonátaként, szinte azonos ritmusban csikorgó, füstölgő gumikkal rajtoltak el, hogy minél gyorsabban megtegyék a 1/4 mérföldes távot. Aztán jött egy közös edzés, ahol a súly-lóerő arány a párok közt eléggé megmutatkozott és fordítottan arányos volt, vicces látványt nyújtott mikor a motoros-autós edzésen hatalmas előnyökkel haladó motorok értek fölénnyel célba. 
Gyűltek a nézők is szép számmal. Szinte észre sem vettem, mikor telt meg a reptér autókkal, hisz érkezésünkkor még csak az éjjeli buliból, és a tegnapi versenyt folytatni szándékozókból maradtak ott emberek, gépek.

Elkezdődött! Sorban suhantak az üvöltő motorok, a hátukon nyerni akaró, minden idegzetükkel feszülten figyelő pilóták. Cikáztak a számok. sebesség, idő, körök nem csak egymással, bizony az idővel is harcban álltak. Ugyanígy történt ez autós társaiknál, akik hirtelen megnövekedett létszámot produkáltak. Csak jöttek és jöttek a végeláthatatlan sorban, türelmesen várták, hogy végre sorra kerüljenek. Az időjárás is kedvezőre fordult, a néha szemerkélő eső is abbamaradt, és verőfényes napsütésben csilloghattak a gyorsulni vágyó gépcsodák.

Elérkezett a várva-várt tombolasorsolás. 
A nap csúcspontjaként, a döntők között ejtették meg. Ha jól emlékszem, egy alig 1 éves kislány húzta ki a nyerő szelvényt. Egy fiatal hölgy nyerte meg a Firebird-et, aki láthatóan nagyon meglepett és boldog volt. Kapott 1 órát, hogy eldöntse meg tartja-e az autót, vagy megválik tőle ott a helyszínen (később megtudtuk, a hölgy egy próbakör után megvált a nyereményétől). 
Sajnos mi a tombolasorsolás után már tovább nem tudtunk maradni. 

A versenyre látogatók egyéb programokon is részt vehettek: gokartozás, helikopteres sétarepülés, hangnyomás-verseny. Mindenki megtalálhatta a maga, illetve a családja szórakozását.
Nagyon jó rendezvényen vehetünk részt, mindenkinek ajánlani tudom, hogy látogasson ki a következő versenyre!

Total
0
Megosztások
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share