Versenyre menni a rally-szívvel megáldott embernek szertartás. Már napokkal-hetekkel a verseny előtt komolyan elgondolkodik, melyik gyorsasági szakaszt nézze meg, és ott melyik kanyarban várja a versenyautókat. Előző nap összekészíti a csomagját, szendvicset csinál, rajtlistát nyomtat, egyezteti az indulás idejét.
Sajnos ez a szertartás nekem évente csupán egyszer adatik meg, a Mikulás Rallye keretein belül. Az országos bajnoksággal kapcsolatos, bizakodásra okot nem adó hírek és acsarkodások mazochista követésén kívül csak régi videók, fényképek nézegetése jut az év többi napján. Mivel minden évben legalább egy versenyen jelen akarok lenni, így a Miku VB az én becsületversenyem.
>>> A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK! <<<
“Csak pár képet készíts a beszámolóhoz, barátom!”
80+ kép az albumban, a teljesség igénye nélkül.
December 7. Reggel 7:00 Zulu.
Borult idő, hideg, és természetesen eső. Mindenre felkészültem. Játszós cipő, 3 pár vastag téli zokni a lábamon, két póló, két pulóver a vastag télikabát alatt. „Lesz kb. 10 néző, ha a kanyarban álló bírót is beleszámolom.” – gondoltam magamban, mikor beültem az autómba. Bálint cimborámmal hamar Királyszentistvánra értünk, kiélvezve a fűtés adta komfortot, hiszen tavaly is rettentő hideg volt ugyanitt. Királyszentistvánon, és a lőtéri gyorsokon is ismeretlen a szélcsend fogalma. Mire odaértünk, Jani barátom már egyszer elásta magát a Ladájával egy földúton, a pályabírók rendesek voltak és kitolták. A pálya első ránézésre félelmetes: sár mindenütt, az aszfaltra kikanyarodó földút alján hatalmas tó hullámzik a szürke felhők alatt (szerencsére úgy az ötödik-hatodik autó után teljesen eltűnt). Nem vagyunk normálisak, állapítjuk meg nevetve. Alig múlt 8 óra, az első autó pedig csak 9:45-kor érkezik. Lassan aztán a hol erőre kapó, hol apró cseppekben terrorizáló eső közepette egyre több és több ember érkezik a falu felől. Hát mégis jönnek! Az első autó érkezéséig már jóval többen vagyunk, mint tavaly. Talán van még remény, hogy nem hal ki végleg ez a sport itthon?
Érkezik a román gyártású hangosautó, óvatosan úszik át az úton álló pocsolyán. Lassan megkezdődik a verseny-ünnep, a rallye rajongóinak éjféli miséje, a Mikulás Rallye.
A leglátványosabb BMW-s. Volt néhány.
Előítéletes vagyok, de ez az előítélet tapasztalatból fakad. Meggyőződésem, hogy a mitsubishis-BMW-s versenyzők nagyobb hányadát senki nem nézné meg, ha a Zsigulik után rajtolnának. Aztán hamarosan megérkeznek az előfutók. Közülük a legüdébb színfolt a zöld Lada Niva, ami úgy rohan át az erdei utakon, mintha orvvadászok menekülnének vele. Bayer Péter nem spórol a gázzal, és rendesen belógatja a ruszki quattrót a kanyarban. Jó lesz ez!
Megérkezik a mezőny is, és a Mitsubishik volánjainál ülő nagy nevek csodaszépen porolnak, vagyis saralnak el előttünk, Bútor Robinál és Matics Misinél is látszik, hogy ők bizony nem kirándulni jöttek.
Jön pár töltelék-autó is, de nem ez a leginkább jellemző a mezőnyre, kellemesen csalódok (ennyit az előítéletekről és a rossz tapasztalatokról). Egy 208-as Peugeot úgy érkezik, mintha a pilótája megijedne a menetteljesítménytől, és rendre elengedné a gázt már ott, ahol a többiek még padlóig nyomják. Van pár szenvedő BMW is, de aztán jön egy kék, ami úgy lefűzi előttünk a kanyarokat, hogy eláll a lélegzetünk egy percre.
“Hóóó!” Érkezik Szabó Laci.
Szabó Laci VFTS-e elég gyorsan érkezik, egyszerre fakad ki a domboldalból egy „Hóóó!” Még a rövid egyenesben is keresztben csúszik. Alig páran tudják csak így venni ezt a részt, őket aztán a tisztelt publikum tapssal és innen-onnan hallható üdvrivalgással jutalmazza. Jó a hangulat.
Jani barátom az eső ellenére lemegy a belső ívre pár fényképet készíteni ehhez a beszámolóhoz, otthon aztán száríthatta sokat látott gépét, csepegett belőle a víz. Sajnos a legendás EPX-879 (Balázs Öcsi egykori bajnok autója) pont nálunk esik ki, a jobbos féltengely oldalkocsiként lógatja ki a hátsó kereket. Lesietek a domboldalon, és segítek kitolni a gépet. Egy ilyen legendás vasat megérinteni nagy megtiszteltetés. Miközben legördítjük az útról, mélyeket szippantok a motorháztető alól feltörő forró levegőből. Imádom ezt az illatot, pezseg a vérem, de sajnálom a srácokat, akik kiestek!
Többször van kisebb hatásszünet, nyilván a kiesők miatt. Egyszer csak felbukkan a közeli kukoricatábla szélén egy VFTS-t vonszoló traktor. Ekkor még nem láttuk, hogy Dr.Genyáék, azaz a Jámbor Laci – Jámbor Peti páros autója az (nem kicsit volt dzsuvás). Mikor a Z-s autó után lehúzták őket a pályáról, odasiettünk felmérni a károkat és beszélgettünk egy jót a tréler érkezéséig. Szomorúak vagyunk, mert nekik és Vass „Ironman” Karcsi sporttársnak akartunk csápolni a szalag mögül – utóbbi sikerült azért.
Kétütemű kisegér (pedig az Egér valójában egy Fiat, a Topolino), a mezőny egyetlen Trabija. Hiányoznak.
Jó hangulatban pereg le az első kör, a végén érkező Trabantot hatalmas ováció kísérte. Vajon hallották-e odabent a vad kétütemű prömpögés közepette? Úgy tudjuk, az utánuk érkező, lángot köpő, nagynyomású töltőlevegőt tüsszögő, úthenger-kerekű, magas futóművön rohanó benzinpusztító gépszörnyek (a csodás tereprally autók) 8 perc előnyt adtak a kis NDK-s harci fehéregérnek. Csak remélni merjük, hogy nem taposták el sehol a kis csúcsgépet. : )
Az első kör végén megindul a vándorlás, de a legtöbben nem haza indulnak, pedig egyre rosszabb az idő, a lábamon mindhárom zokni átázott már rég a sáros cipőben. Olyan, mint régen! –jegyzi meg Jani barátom. És valóban, a nézők másik vártát keresve visszatérnek a következő körre. Sajnos van kettő-három figura, aki már nem tud lábra állni, olyan részeg. Szerencsére inkább a kulturált viselkedés szelleme lengi be a pálya szélét, de ilyen kirívó esetek minden versenyen voltak és lesznek is.
Sok néző volt, pedig nagyon rossz volt az idő.
A második kört a földút mellől nézzük, a fennakadt gázzal Matics Misi elég ijesztő módon érkezett, de aztán kis tolatás után tovább sietett. Látszik, hogy bátrabban kanyarodik szinte mindenki, Puskádiéknak kinyílik közben a csomagtartó is a Škodán, a Mitsubishik szinte kirúgják maguk alól a betont, mikor tapadást találnak rajta a sáros gumik. Jó így, kissé alulnézetből figyelni a kanyarodási technikákat. A legbátrabbak már a kanyar előtt eltekerik a kormányt, és villámként hagyják maguk mögött a derékszögű fordulót.
IRONMAN!
Zsíros Gábor az Octavia WRC-vel tisztességesen nyomja, igazi show, ahogy közlekedik. A látóterünkben lévő enyhe balos kanyarban többen is csak komoly művészkedés után tudnak befordulni. Félünk tőle, hogy valaki lecsúszik az adott helyen. Végül a 88-as rajtszámú zöld Lada VFTS, a Studer Gábor – Studer János páros csúszik le az útról, autójuk néhány másodperc alatt felhasal az útszéli földhányásra. „A fenébe!” – kiáltom és már dobtam is le az új kabátom, hogy segíteni siessek. Olyan nincs, hogy én ne segítsek, pláne, ha Ladáról van szó, ez ugyanis szent fogadalmam, még öltönyben-nyakkendőben is mennék! Még az autó előtt sikerül embereset esnem, ezzel meg is oldottam a kérdést, hogy vigyáznom kell-e a rám fröcskölő sárral (van már gyakorlatom). Végül nagy nehezen leszedjük a fogságba esett masinát a púpról, és örömittasan ballagunk vissza a helyünkre. Ha az ember már ült belül, akkor tudja, hogy minden másodperc számít, így egy kicsit mi is versenyben érezhettük magunkat a kegyetlenül múló idővel szemben.
EPX kiesése Janika videóján.
A tereprali-csodák után aztán élményekkel telve, fáradtan és sarasan indultunk haza. Hogy milyen volt ez a nap? Összességében és részleteiben is fantasztikus. Újabb lendületet adott, feltöltött, szórakoztatott. Jó volt lepacsizni, pár szót váltani a régi barátokkal, ismerősökkel, hallani reményteli híreket, látni 5-7 éve nem látott arcokat. Azt hiszem, a jelenlévők mindannyian a rally-tűz igazi őrzői. Sokan voltunk, akik fittyet hányva (azt hogyan kell?) az időjárásra, kint vártuk a versenyzőket. Jóval többen, mint azt remélni mertem volna. Biztosan sokan vannak azok is, akik otthon várják a jobb időket, amikor újra érdemes lesz kimenni a pálya mellé sátorral, bográccsal. Nincs még veszve semmi, csak kéne odafent egy jókora nagytakarítás…