Mercury Topaz teszt

Zsolt, nem rossz ez!

Csufiautó, bénaság. Ezekkel a szavakkal jellemezték az általam imádott V8cars fórumon még 2008 körül a Mercury Topazhoz hasonló autókat. Azóta sok víz lefolyt a Detroit folyón, ideje volt kipróbálni ezt a napjainkban már 31 éves Mercury-t!

Ősmagyar forgalmis

A rendelkezésemre bocsájtott bordó járgány itthon került újonnan forgalomba. Talán még maga Csikós Zsolt adta el első munkahelyén az egykori tulajdonosnak, szigorúan hangoztatva, hogy nincs benne éjbíessz. Akkoriban biztosan nagyot lehetett vele villantani a szomszédnak, hiszen még javarészt mindenki KGST gépekkel járkált, és én, a zámolyi kisgyerek is csak néhány év múlva ülhettem először nyugati autóban. Az első tulajdonos aztán később betette egy kereskedésbe, de hölgy rokona azonnal kihozatta vele, amikor a tudtára jutott, hogy a Topaz eladósorba került. Kellett neki a gép, így ő lett a második tulajdonos. Néhány hónapja –kapaszkodjatok meg valamiben – egy 19 éves csaj első autójaként funkcionál. Másoknak talán szokatlan dolog ez, de abban a családban mindenki a régi gépek szerelmese.

Aztán a Topazt jobban megismerve már nem is olyan fura az ifjú hölgy tulajdonos ténye, hiszen inkább nevezném nőies, mint férfias autónak. Az egykor béna forma ma már inkább bájosan bumfordi, a bordó beltér is inkább csajos. Új korában jobban el tudtam volna képzelni negyvenes anyukák városi bevásárló autójaként, semmint egy magyar nagybácsi napi járgányaként.

Első benyomások

A Mercury-t szakadó esőben vittem el egy körre, ez a fotók minőségén látszik is. De úgy, az esőben is körbenéztem egy kicsit. Kamu bőröndtartó a csomagtartón, strapabíró felnit mímelő gyári dísztárcsák és a mára már lekopott díszcsík próbált eleganciát kölcsönözni az általam használt Ford-skálán Escort-méretű gépnek. A vezetőoldali ajtó egy előző tulajos, nyitott ajtós tolatás miatt horpadt, a sárvédőíven már lekezelt pörsenés jelzi az idő múlását.

Amikor beszállok, már tudom, hogy vagy én vagyok túl nagy, vagy az autó kicsi (igazából mindkettő), de alig férek be az ajtónyíláson, és a kormányt is a legfelső állásba kell állítanom. Ha viszont már befészkelte magát az ember, meglehetős kényelemben érezheti magát. Oké, nem egy Bentley Continental GT kényelme ez, hanem amolyan mini-amerikás, talán a Nissan Bluebird Coupé SSS-be volt még ilyen kényelmetlen behuppanni. A kárpit kellemes tapintású és hibátlan (31 magyar év!), a műszerfalon is csak egyetlen repedés lapul.

A Topaz abban nagyon jó, hogy kicsiben hozza az amerikaiautós show-elemeket. Ilyen a gyújtáskapcsoló is, ahol nem a kulcsot, hanem a körülötte lévő fogantyút fogva kell gyújtásra tenni, majd életre kelteni a 2,3 literes sornégyes benzinest. Aztán ott az automata váltó, ami elengedhetetlen a feelinghez.

Nincs itt semmi látnivaló. Teszi a dolgát, ahogy kell.

Az óracsoport kicsit mazdás, de a környezet miatt az sem tűnik fel igazán. Mivel óraszámlap-fétisem van, így villámgyorsan bekategorizálom a számok és mutatók formátumát az „elfogadható” feliratú fiókomba. Azért egy Jaegertől olyan messze van, mint Dallas Győrságtól, és a gyújtáskapcsoló miatt sem érzem magam Csikó, vagy Hatyi Camarojában, de ad egyfajta alaphangulatot az együttlétnek.

A kezelőszervek kicsit különlegesek, de mégis olyan egyszerűek, hogy aki először ül Topazban, fél perc alatt kiigazodik rajtuk. A beltérben a legnagyobb kedvencem a középütt található gombsor, amivel a fűtést is be lehet kapcsolni.

Indulás!

Szerencsére szuperjó a fűtés, így hamar száradok, ideje indulni! Az országúton hamar elterpeszkedek a Topazban – már amennyire lehet, mert a helykínálat nem vetekszik egy Caprice-ével. Kifejezetten kényelmes suhanni vele az esőben. Egyedül egy könyöklő hiányzik a jobb kezem alól, de ezt már csak az eltartott kisujjas sznobizmus mondatja velem. Igyekszem minden autóban a jót keresni, így teszek a kis Mercury-val is. Írhatnék lakkhibákról, meg feltejesedett üvegekről, de egyrészt ezek belülről nem zavarnak, másrészt meg nekem, aki hetente kétszer jár izomautók meg mindenféle kupék és tepsik között az ország legjobb USA műhelyében, inkább az a fontos, hogy hozza-e a feelinget? Merjem-e majd ajánlani kispénzű, USA-autóról álmodozóknak, afféle entry level car-ként?

Ha csak ezért olvastad idáig a cikket, akkor ne is folytasd: merem ajánlani.

A Topaz egyszerre amerikai autó, és egyben annak karikatúrája is. Még a futóműve is ringatósabb, két és fél tonnányi lemez és vas illúzióját keltve. A futóműve, kormányzása a vártnál sokkal pontosabb, aki nem egy 458 Italiából ugrik át a Topazba, annak semmi szokatlan nem lesz benne.

Ahogyan az élet is mutatja, napi használatra teljesen megfelel. Jómagam a kényelmes gördülés közben kissé tájidegennek érzetem magam, legalább annyira, mintha egy rózsaszín Corsát kéne vezetnem, de hát a francnak kell nekem minden autót kipróbálni. A forgalom azon résztvevői, akik nem a telefonjukba hajolva vezettek, kivétel nélkül mind megbámulták. Szerintem a 99%-uknak fogalma sem volt, hogy mit lát, csak abban lehetett biztos, hogy valami öreg amerikai. Ha feltűnésre vágysz, megtaláltad az olcsó társad.

Oké, a Topaz nem szép. Nem Pinin Farinák, Giugiaro-k, meg Gandinik tüsténkedtek a rajzasztalnál, amikor papírra vetették, de persze azért csúfnak sem nevezném. Inkább ritka és fura, szóval ezért lesi mindenki az úton. Még az idős nénik is rásandítanak az aranyszínű keretes szemüveg mögül, kerekes szatyorral a kézben, pedig ők aztán tényleg immunisak az autókra.

Valami amerika

 A falvakból és városból kiérve egy kis gyorsforgalmi utazás is várt még rám, ahol egészen 110-ig nyomhattam legálisan a gázt. Ki is nyújtottam a jobb lábamat, az automata meg szépen visszakapcsolt és nekiiramodtunk. Az aszfaltot nem gyűrte be maga alá, de ritmusosan lehet vele haladni. 100 felett lesz erősebb a szélzaj, de még akkor sem támolyog az úton, csak hangosabb kicsit. Sebaj, hangosítottam a korban hozzáillő rádión. A megállás is teljesen szokványos, a fék se nem rossz, se nem szuper, csak jó. Az egész autóra jellemző, hogy 5 perc után már úgy vezeted, mintha mindig ilyennel jártál volna.

Miután fényképezés közben fossá áztam az autópálya hídján és már attól tartottam, hogy rám hívják a rendőrséget, hátha valami öngyilkos vagyok, még jobb érzés volt beülni a kis Topazba. Kékórás képeket akartam készíteni, elnyújtott fehér és piros csíkokkal, de erre esély sem volt aznap, én meg csak néhány órát lehetek újságíró hetente. Remélhetőleg ez nemsokára változik, drukkoljatok nekünk!

Összegzés

Hazafelé aztán mérlegre tettem az addig tapasztaltakat. Zsolt szerintem túl szőrösszívű volt abban a bizonyos TC-s cikkben, ez ugyanis egy még harminc év után is mindennap használható, megbízható, egyszerű kocsi. Bumfordi formába öntve, érdekes, könnyen használható kezelőszervekkel, kicsit itt-ott meghervadva, de teszi a dolgát. Meglehet, hogy csak egy apró légypiszok az amerikai autóipar nagykönyvének végén, és már a hazájában is alig emlékeznek rá, talán joggal.

Az is igaz, hogy a nagy testvéreihez fizikailag semmi köze nincs, azonban hoz egyfajta hangulatot, amiért megértem, ha valakinek megtetszik. Nagy az Isten állatkertje, de majdnem biztos vagyok benne, hogy Topazt senki nem fog restaurálni, viszont állagát megőrizve továbbhasználni, ismerkedni a hazai USA autós szubkultúrával megfelelő választás. Főleg, ha valaki nem kedveli a Chrysler Stratus cab forward-jét (a másik belépő modell) és valami kockábbra vágyik.

Rövid Topaz-történelem

A Mercury Zephyr utódmodelljét az 1970-es évek végén kezdték el fejleszteni. Akárcsak elődje, úgy a Topaz is egy Ford felextrázott testvérmodellje, de míg előbbi a mai szemnek már tetszetősebb és hátulhajtós volt, addig a Ford Tempo-Mercury Topaz vonalon áttértek a fronthajtásra.

Az elődmodell kifejezetten tetszik!

Az új modellt – akármilyen hihetetlen is – szélcsatornában is tesztelték, a krónikák szerint több mint 400 órát. Az új modellhez új motor is dukált, a 2,3 literes vasblokkos gép 100 lóerő leadására volt képes. Később 3 literes, V6-os is került a Topazok orrába. Az alváz a tűzfaltól hátrafelé az USA Escorttal közös, de a cserélt alkatrészekből ítélve azért volt némi Mazda-rokonság is, ráadásul a Diesel (!) kivitelekben egy Mazda-féle motor teljesített szolgálatot. A Topazt 1984 és 1994 között forgalmazták, a típus két generációt élt meg. Hazai ritkasága ellenére a Tempo/Topaz duóból meglehetősen sokat, nagyjából 2.800.000. db-ot gyártottak.

Utóda a Mercury Mystique lett, amit itthon Ford Mondeoként ismerünk. Az általam kipróbált GS feliratos példány a Topaz alapkivitele volt, a fullextrát az LS jelentette, de akadt belőle összkerékhajtású kivitel is.

Volt, vagy van Mercury Topazod? Mesélj róla! Ford Tempo is ér!

A cikk elkészítése kb. 9 órát vett igénybe.

Total
6
Shares
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
6
Share