Merüljünk el pár percre a benzingőzös pixelek között! Vegyünk alaposan szemügyre egy Ferrari 250 GT Lusso-t, és feledjük el ezt a hétfőt egy kicsit!
Az alábbi képeken látható Ferrari, 1963 októberében gördült ki a gyár kapuján. 1964-ben már Amerikában volt. Legutóbbi tulajdonosához 1983-ban került, egy darabig használta, majd félretette. 2006-ban került ismét forgalomba, 2016-ban a fékeket, 2020-ban pedig a karburátorokat újították fel rajta. Valamikor a múltban, az eredeti Rosso Rubino színt átfújták egy Rosso Corsához hasonlóra, ez látható most is a 60 éves szépség külsején. Az autót 2024 januárjában bocsájtják árverésre, 1-1,3 millió dollárt remélnek érte.
A méregdrága autót egy apró, már-már jelentéktelennek látszó kulcs segítségével lehet életre kelteni. Akkora és kb. olyan formátumú a Torino feliratú kulcsocska, mint a Ladáké, és ugyanúgy külön, még kisebb kulcs jár az ajtó zárjaihoz. Az indítás nem is olyan egyszerű, valóságos szertartás. Előbb a műszerfal bal oldalán a gyújtáskapcsolóba helyezzük a kulcsot és gyújtásra tesszük. Utána a műszerfalon a gombok közül, balról a harmadikat kell kihúzni, hogy az AC-pumpa megtöltse a rendszert üzemanyaggal. A lassuló klattyogás jelzi, hogy hamarosan végeztünk. Ezután lehet indítani a slusszkulcs benyomásával, és a 12 hengeres motor életre kel.
Motorszám. A 250 GT Lusso-ban nemcsak a karosszériának és a motornak van száma. Számozott a váltó és a hátsó híd is. Összesen 350 db ilyen szépség hagyta el a maranellói manufaktúrát, ő az 5129GT alvázszámot viseli, tehát a 129-ik legyártott darab. Ha már számok: ideje bemagolnunk a 12 hengeres Colombo-motor gyújtási sorrendjét. A kis adattábla nagy segítség ebben, én is csak a Chevy Small Block-ét tudom fejből.
Bang márkájú biztonsági övek. A francia L’Aiglon nevű vállalat külön megérne egy misét. Luxuscikkek – bőr övek és harisnyatartók – gyártásával foglalkoztak, amiből jócskán meggazdagodtak. Az alapító unokája, Patrice Bayon 1947-ben autóbalesetet szenvedett és súlyosan megsérült. Félt ismét autóba ülni, ezért egy repülőgépről származó biztonsági övet szereltetett be magának. Mivel tetszett neki a megoldás, gyártani kezdték az öveket. Előbb repülőgépekhez, majd autókhoz szállítottak. A biztonsági öv kötelezővé válása után a Renault modelljeit látták el övekkel, és Amerikában is forgalmazták a termékeiket.
Weber 36 DCS karburátorok gondoskodnak a V12-es Ferrari-szív lélegeztetéséről. Igen, lélegeztetés, hiszen Aurelio Lampredi mérnök mondta: „A motorok nem isznak, hanem lélegeznek.” – az ő szavaiban pedig véletlenül sem kételkednék, ha motorokról van szó. A motort amúgy nem ő, hanem Gioacchino Colombo tervezte, aki János Viktor szárnyai alatt nevelkedett az Alfa Romeo-nál. A Ferrarinál viszont Lampredi váltotta Colombo mérnököt (ez is megérne egy cikket, izgalmasabb, mint a Dallas). Egyébként a karburátor méltó az autó árához: bontottan találtam 884 ezer Forintért egyet. A 250 GT Lusso-ban három ilyen karburátor dolgozik.
A hátsó lámpák. Elsőre rávágnád, hogy a 850-es Fiatról valók, pedig nem. Azokban hosszúkás a prizma, ebben pedig kör alakú. Talán ez a legolcsóbb alkatrésze az autónak, 64 ezer forintnyi CHF-ért már megvehető. Most megköveztek, de én rajtahagynám azt a jobbos repedtet is, attól olyan igazi az egész.
Mi hiányzik az autóról? Annyira elmerültél a részletekben, hogy talán észre sem vetted, hogy sehol nem látni tankbetöltő nyílást. Az oka egyszerű: nem akarták vele elrontani a formát. A csomagtartót felnyitva, jobb oldalon, hátul kapott helyet. A csomagtartóban egyébként a pótkerék lakik, a csomagok szállítására az ülések mögötti kárpitozott rész használható. Amikor a 250 GT Lusso készült, még nem volt bankkártya, szerintem a tulajdonosnak most már az is elég az utazáshoz, az meg elfér az ajtózsebben.
Jól látod, kopott a szőnyeg. Te bántanád? Szerintem bármihez vétek nyúlni ezen az autón, ha már egyszer ilyen szépen öregedett meg. Azért az ülések is tudnának mesélni, de inkább nem bántanám őket. Hogy tudott ott belül kiszakadni, ahol olyan rondán javították? Ami érdekes még, az a kézifékkar helye, a váltótól balra, előre tolva lehet kioldani. Meg tudtam szokni a Mercedes kézi oldású-lábpedálos rögzítőfékjét, és az üléstől balra eső kartól sem esek hanyatt. Biztosan ezt is meg bírnám szokni…
A Lusso olaszul luxust jelent, de más volt a tartalma ennek a szónak a hatvanas években. Akkoriban ez a bőrkárpitozást, meg hasonlókat jelentett. Mai szemmel nézve semmi extra felszerelés nincs az autóban. Hamutartó, kézközelben lévő szivargyújtóval a műszerfalon, kurblis ablak, kihajtható elefántfül-ablak, és ha nagyon meleg lenne, a hátsó oldalablakok is kibillenthetők. Rádió? Klíma? Minek?! Zsigulisok nem lennének teljesen elveszve a gépben, még az ablakmosó is a lábpumpás-zacskós, mint a korai 2101-esekben. Őszintén: kell ennél több?
Legyen egy kis szárazanyag is a végére! Szóval V12-es 60 fokos hengerszögű, 2953 ccm-es motor, 240 LE teljesítménnyel, állítólag a végsebessége is 240 km/h, és 8 másodperc alatt van százon. A karosszéria acél csőváz acél és alu lemezburkolással. A formát Pininfarina tervezte, de Scaglietti építette a kasztnikat. A 250 GT Lusso-ból mindössze 350 darab készült 1962 és 1964 között.
Forrás, képek: Ferrari; Sotheby’s
