1999. november 29-e nagyon régen volt. Elhelyezem kicsit a saját univerzumomban ezt a dátumot, és mindenki tegye hozzá a maga emlékeit e korszakból! Én diák voltam még, jogosítványom is csak három év múlva lett. Már néhány napja megkaptam a Vancello nevet Norbitól, az osztálytársamtól, amikor az Impulse Tracker DOS-os programmal zenét segített írni, és megkérdeztem tőle, hogy a hangszerek listájában van-e cselló. 280-as Ikarus csuklós busszal utaztam hozzá diák bérlettel, a szigeteletlen panelházak rengetegébe. Az utakon még ezerszám jártak a KGST autók, egy jó körlámpás Lada nagyjából 150 ezerért volt kapható.
Eközben a lebontott vasfüggöny szerencsésebb oldalán a Lancia kepesztett a túlélésért, próbáltak valami nagyot alkotni. Bemutatták a Lybrát, a Dedra utódának szánt modellt. A sportos eleganciából már csak az eleganciával operálhattak, hogy ne legyen Fiat-házon belüli riválisa az Alfának.
Így lett a Lybrából egyfajta mini-luxusautó. Alcantara kárpit, műfa betét, kilépőfény az ajtókban, cruise control, esőszenzor, négy elektromos ablak, négy légzsák, kétzónás digitális klíma, egérmozi, négy tárcsafék, független hátsó felfüggesztés, női nevekről elnevezett, divatos színek.
Bécsben egy szerencsés vásárló ezen a napon vette át az új Azzurro Naomi, azaz kék SW Lybráját.
Biztosan tudta értékelni a kis gülüszemű kombi eleganciáját és kényelmét, de jópár év használat után megvált tőle. A Lybra nem volt nyűgös modell, mégis belebukott a Lancia. 150 ezer darab sem hagyta el a gyártósort 2005-ig, a modell megszűnéséig.
A kék kombi Magyarországon folytatta lefelé ívelő pályafutását. Itthon nem használják, hanem elhasználják az autókat. Az osztrák sózás mellett a hazai szemlélet is nyomot hagyott szebb időket látott testén, igazán rendbetenni, normálisan karbantartani csak az utolsó előtti tulajdonosa igyekezett.
Onnan hoztam el én, lassan 3 éve.
Attila, Gyula és Bálint – az ő munkájuknak köszönhetően lett tisztességesen rendberakva, így kapva egy második esélyt, napi használatú autóként ebben a rideg magyar valóságban. Normális ember ilyet nem csinál, inkább vesz egy 10 éves Mondeo-t és elhömpölyög vele a félbalkáni szürkeségben.
Nem is ajánlom senkinek, mert lehet, hogy nekem minden szürke hétköznapot ünneppé varázsol Naomi, a többségnek viszont ez egy fura öreg olasz szemétdomb. Pedig nem az. Egy érdekes, mától youngtimer korú autó, ami ma már nem nagyon szokott szembejönni a forgalomban.
A hétköznapi használat mellett elvisz minket San Marino-ba, vagy az olasz tengerpartra, esetleg fel a hegyekbe, egyetlen nyikkanás nélkül, a szerény kis 105 lóerős Alfa-jtd szívével, meg a kamukróm kilincseivel.
Ha youngtimerre vágysz, soha ne azt nézd, hogy a többi ember mit mond, hanem azt, hogy Neked mi tetszik, akkor nyújt csak igazán örömöt! Ha tisztességgel gondoskodtok róla – bármi legyen is a vágyott típus – örömöt hoz majd az életetekbe.
Boldog 25. születésnapot, Naomi!
