Elhagyott versenypályák

Talán 2004-ben volt szerencsém egy OMV Tesztrally után körbegurulni a Rábaring döntött oválján. A rozsdásodó szalagkorlátok és az aszfalt repedéseiben utat törő gyomok már akkor is sajnálatot ébresztettek bennem, valaha biztosan szebb napokat látott. Még úgy is élvezet volt a döntött kanyarokban autózni. Azóta nem jártam ott, nem tudom milyen most.

Kép: alfaamore.hu

A Rábaring eredetileg nem versenyzésre épült, viszont vannak a világban olyan versenypályák, amikről az idők során teljesen megfeledkeztek és a természet lassan visszahódítja azokat. Az Egyesült Államok területéről gyűjtöttem össze néhány elfeledett pálya képét.

75-80 Monrovia Dragway, Maryland

A 75-ös és 80-as utak kereszteződésétől nem messze állt ez a dragpálya.

45 év után, 2005 október 30-án rendezték rajta az utolsó versenyt, majd elbontották, hogy később házakat építsenek a helyére.

Marlboro Motor Raceway, Upper Marlboro, Maryland

A 60-as években népszerű aszfaltcsíkot az 1969-es szezon után zárták be, mert épült helyette egy új és biztonságosabb pálya a közelben. Nem bontották el, így ma is megtekinthető az, ami maradt belőle.

North Wilkesboro Speedway, North Wilkesboro, Észak-Karolina

Az 1949-ben megnyitott pályán  jónéhány emlékezetes NASCAR versenyt rendeztek. 1996-ban aztán bezárták, és pusztulásnak indult. Egy közösségi kezdeményezésnek köszönhetően megmentették, így aztán 2011-ben ismét versenyt rendezhettek rajta. Jól is végződhet egy ilyen történet.

Occoneechee Speedway, Hillsborough, Észak-Karolina

Egy lóversenypálya kibővítésével alakították ki ezt az egykor a NASCAR-nak is otthont adó ovált, ahol 1947-ben rendeztek először autóversenyt. 1968-ban zárták be, szerepét a Talladega Superspeedway vette át.

2003-ban gyalogtúra-útvonalat építettek ki hozzá, így egy kirándulás keretein belül meg lehet nézni, amit még nem hódított vissza a természet. 

Onteora Speedway, Olive Bridge, NewYork

Erről a pályáról nem sok információt találtam, egy halálos balesetről emlékezett meg valaki: Daniel Duncan “Rebel” Harris a fia és felesége szeme láttára szenvedett itt halálos balesetet.

Az egykor népszerű pályát 1969-ben zárták be.

U.S. 30 Dragstrip, Gary, Indiana

1954-ben nyitották meg ezt a negyed mérföldes versenyekre épített aszfaltcsíkot.

A 60-as, 70-es években rendkívül népszerű és ismert volt. 1982-ben indult meg lefelé a lejtőn.

 

Egy időben tervezték, hogy bevásárló központot építenek a helyére, de még mindig megvan, ugyan lassan elnyeli a természet.

Northeastern Speedway, Waterford, Vermont

Szerencsére akad még példa az elhagyott versenypályák megmentésére.

A Northeastern Speedway 1959-ben nyílt meg, és 1966-ban be is zárták. A 90-es évekre már teljesen visszahódította a természet. Aztán Paul Bellefeuille jóvoltából előásták a fölé nőtt erdő alól és helyreállították. A múltbéli szerepére egy emléktábla is felhívja a figyelmet.

Total
0
Shares
1 hozzászolás
  1. egyik-másik jó lenne offroad versenyeket rendezni. kár, hogy odaát az nem túl népszerű…

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share