Szerviz szombat: a bűnös hengerfejtömítés

Karácsony környékén mindig akad valami autós bajom. Hol egy árokjárás, hol egy homlokfal-horpasztás, de volt már gömbfej-kifordulás, meg szilveszteri kettős defekt is a számlámon. Idén sem maradtam szívás nélkül, javarészt erről szól ez az írás. Tudtad, miért imbusz az imbuszkulcs, vagy hogy mi az a Torx? Erről is olvashatsz, tarts velem!

Számítottam rá, hogy lesz valami előbb-utóbb. Öreg autóknál előfordul.

Minden ott kezdődött, hogy ősszel megvettem Ancsát, az 1989-es Lancia Themát. Beleestem, mint Ascari a tengerbe, nem volt menekvés. Rettentően szeretem az öreg autókat, noha tudom, hogy néha bizony áldozatot kell hozni az általuk nyújtott életérzésért. A majd’ negyedszázados járgány kiváló állapotnak örvendett, boldogan jártam-keltem vele. Egy gondja viszont akadt: néha hidegen nehezen akart elindulni. Ha utána megállítottam és elindítottam, már mindig rögtön indult, de volt, hogy csak ötödszörre sikerült életre kelteni. Nem tudtuk még, hogy mi lehet a baja, az injektort és az akkumulátor kapacitását okolták páran, de ezek kizárásra kerültek a lehetséges bűnösök listájáról. Később aztán, december közepének egyik reggelén már csak 299938454567 indítás után volt hajlandó életre kelni előbb két, majd később három, aztán négy henger. Legalább megtudtam, hogy az önindítóm és az akkumulátorom kiváló egészségnek örvend. Utána aznap már ismét mindig simán elindult. Még mindig nem tudtuk, mi lehet a gond, de már legbelül éreztem, hogy Karácsonyra tudni fogom.

Alberto Ascari Monacóban megmártózott, Forma1-es Lanciájával együtt. Horzsolásokkal MEGÚSZTA.

A fenti problémán kívül pár apróság akadt csak az autón, például az, hogy a hűtőfolyadék szintjét néha hibásan kevésnek jelezte a gép.  Kezdetben – ismeretlen autó lévén – mindig leellenőriztem a szintet, később aztán hanyagbutafasz módon ezzel felhagytam, hiszen addig mindig rendben volt. Kiemelve írom: soha ne kövessétek el ezt a hibát! Ha egy műszer hibás, akkor nem hanyagolni kell az általa jelzett dolgot, hanem helyette ellenőrizni! Persze innen a fotelból már könnyű okosnak lenni…

A Ratracer információs szolgálata az Ön rendelkezésére áll, asszonyom!

Egyik este, Ramazzottit hallgatva, békésen gurulva a várost elkerülő úton, a fűtés egyszer csak eltűnt (utólag már persze egyértelmű, hogy akkor nyitott ki a termosztát). Természetesen fogalmam sem volt, hogy hová, de pont eléggé fáztam ahhoz, hogy zavarjon a hiánya. Ezzel együtt a hőmérő mutatója igen magas értékeket kezdett nyaldosni, de még nem került a piros zónába. Lábujjhegyen hazagurultam, és másnap leellenőriztem a hűtőfolyadék szintjét világosban. Legnagyobb megdöbbenésemre egy cseppet sem találtam a rendszerben.

Lábujjheggyel tartott gázzal a műhely felé, januári tavaszban.

A termosztát nyitásakor a rendszer tetején lévő fűtésből a hűtőbe folyt a fagyálló, akárcsak a hengerfejből. Ennek köszönhetően kezdett el a hengerfejbe szerelt jeladó magas értékeket mutatni.  Szépen utánatöltöttem, a szokásos módon harmincadszorra beindítottam az autót, és elindultam Tatabányára (miért is ne kellett volna épp aznap messzebbre mennem). Útközben vettem még egy flakon fagyállót, mert a kipufogón távozó egyre észrevehetőbb gőzfelhő miatt már erősen sejtettem, hogy itt bizony egy átégett hengerfejtömítéssel lesz dolgom.

Szétszerelés előtt-alatt, kölcsön akkuval. Az enyém töltődött éppen.

Beszéltem is NaNo cimborámmal, hogy az ünnepek után szívesen akar látni a műhelyében, amire ő boldogan bólintott rá, hiszen szerinte sincs jobb elfoglaltság egy öreg olasz gép javításánál. : )
Természetesen az olaj és hűtőfolyadék szintjének ellenőrzését ekkor már gyakran ismételtem, mert nem örültem volna, ha ez a két folyadék keveredni kezd egymással.  A hidegindítási problémát a hűtőfolyadék okozta az égéstérbe jutva, szegény gyújtógyertyák nem igazán tudtak vele mit kezdeni.
„Jelentem alássan, erre mink nem vótunk fölkészítve!” –mondhatták csendesen, majd elmerültek az újabb fagyálló-zuhanyban.

A hengerfej. Kifogástalan. 

Végül aztán december 21-én már nem volt kedve beindulni többé, csak egy alapos gyertyapucolás után, bebikázva. Mivel a szerszámos ládám a Ladámban maradt, így NaNo érkezett a segítségemre. Az eredmény: két gyertya vizes, egy pedig rendesen olajos. Beindítottuk, átálltam vele egy másik helyre szép olajfelhőt húzva magam után, majd leállítottam szegény gépet. A karácsony bevásárlást szerencsére nem hagytuk az utolsó percre Anikóval, így csak egyetlen utat kellett nélküle megtennünk. Persze kibírtuk röhögés nélkül, hogy épp Karácsony után kell majd megrövidíteni a családi költségvetést, de másrészt meg örültem, hogy végre pont kerül a hidegindítási gondok végére. Az ünnepek közötti idő eseménytelenül telt, majd január 6-án beültem, és szépen átgurultam vele NaNo műhelyébe. Megkezdődhetett a javítás.

Pirossal jelölve az átégések. Ettől függetlenül tökéletes állapotnak örvend a motor, csak itt épp belefolyt minden. A régi helyére egy Victor Reinz tömítés került.

A szétszerelésnél sajnos kihagytam pár órát egy vizsga miatt, de azért igyekeztem minél több szerszámot tönkretenni, vagy elveszíteni. : ) Lekerült a hengerfej, és ott virított előttem az elmúlt hónapok bosszúságának oka. A képen piros körökkel jelöltem az átégések helyét. Kettőből a víz, egyből pedig az olaj talált be a motorba, gyertyaslusszot okozva. Szeretem ezt a régi öregektől (vannak új öregek is?) tanult kifejezést, írok is belőle egy díszítősort:

Gyertyaslussz, gyertyaslussz, gyertyaslussz, gyertyaslussz, gyertyaslussz.

Optimista vagyok, mindenben a jót próbálom megtalálni, így volt ez most is. Legalább kiderült, hogy kopásnak semmi nyoma, a motor igen jó állapotnak örvend. Sajnos a képen még csupa olaj és fagyálló minden, én meg nem készítettem közeli képet róla később, de valóban öröm volt ránézni, kénytelenek vagytok most nekem elhinni. : )

Az Unixnál megrendelte NaNo a szükséges tömítést, hengerfejcsavarokat, és a szokásos körítést, aztán 10-én, pénteken délután nekiláttunk összerakni a Lancia szívét. NaNo jól haladt, de egy kimaradt csavar behajtása elég sziszifuszinak tűnt, így átvettem tőle, hogy én is szívhassak valamivel. Ő eddigre már többször elmondta, hogy az olasz mérnökök csodálatos emberek, minden jót kívánt nekik munkájuk gyümölcsét szerelve, és édesanyjukat is többször említette. Maradjunk annyiban, hogy a szívósor felrakásához Flexibilis Szuper Gumikéz szükséges, vagy valami csoda. Míg ő összerakta a vezérlést, visszatette a kereket és a kerékdobot, beszerelte a gumicsöveket, addig én azt az egy csavart próbáltam betekerni az összes erőmet és tudásomat bevetve. Egy ötéves gyerek talán könnyen betekerte volna, de a lapát kezeim nem voltak kompatibilisek a Lancia szűk zugaival és éppen egy gyerek sem volt a környéken.

Szerencsére nem került bevetésre. 🙂

Próbáltam először villáskulccsal, majd imbuszra cserélve a hozzá való hatossal, behajtófejjel, amit csőrös fogóval próbáltam berakni, hogy aztán villáskulccsal tekerjem, próbálkoztam oldalról, próbálkoztam a vezetékek és csövek között szemből, átlósan, mindenhogyan.  Volt pillanat, amikor már a Végső Megoldás járt a fejemben, de végül csak össze sikerült rakni a gépet. Eme tevékenység közben megállapítottam, hogy azért nem ismerünk Lancia szerelőket, mert valószínűleg mind öngyilkosok lettek, vagy favonatot tologatnak valamelyik szanatórium mélyén egy vastag kárpittal ellátott ajtó mögött.  Végül odáig jutottunk, hogy este 7-kor beültem és elindítottam a motort. Hihetetlen jó érzés volt, hogy végre elsőre elindult. Míg bemelegedett, addig a kilöttyent fagyálló is elpárolgott a kipufogó zugaiból, meg az olaj is kiégett a kipufogóból. Biztosan jót tett a katalizátornak, szerintem ezt kiabálja még most is.

Miért imbuszkulcs?
Az 1911-ben szabadalmaztatott szerszám német elnevezése, az Inbus lett magyarosítva. Az eredeti név az Innensechskantschraube Bauer und Schaurte rövidítése (most mindenki együtt, hangosan).
Egyik alávaló alfaja a Torx, amit eredetileg arra találtak ki, hogy ne tudjuk otthon babrálni az ilyen csavarokkal összerakott gépeinket. Ez a típus 1967-ben született. NaNo műhelyében szembesültem azzal, hogy van külső Torx is. Borzaxtó és elképextő.

Felül sorakoznak az eddig nem ismert külső Torx fejek.

A próbaút előtt még megigazítottam pár testkábelt, mert az egyik vízcső visszarakásánál kaptak egy fülest, és a műszerfalon egy halom hibajelzés világítani kezdett, mint a karácsonyfa. Közben újfent megdicsértük az olasz mérnököket, de már csak finoman, mert Ancsa ott dorombolt előttünk, az a kellemes motorhang pedig minden szívást feledtet az emberrel. A Lancia-rajongó emberrel. Na jó, velem.

Most január 11-e van, éjjel 1:50 perc, tehát már több mint hat órája ismét van egy remek Lanciám. Reméljük így is marad, és most jó darabig elkerül az öreg autók technikájának váratlanul támadó ördöge. Hazafelé a hosszabb úton mentem, a parkolóban a szokott módon megpaskoltam a csomagtartót, és vissza is néztem rá pár lépés után. Szerintem ez sokat elárul az érzéseimről. A szerelem akkor is szerelem, ha éppen szerelem. : )

Köszönet: Gépésznek a cuccokért, NaNo-nak a szakértelemért és a hihetetlen türelméért, az olasz mérnököknek a jól hozzáférhető csavarokért.