A szombat délután tavaszi nagytakarítással telt. Ez így nem hangzik túl érdekesen, de ha hozzáteszem, hogy a takarítás Jani barátom ralis műhelyében történt, rögtön megváltozik a helyzet. Ott pihen ugyanis Igor, az 1973-as Zsiguliból épült raliautó, akinek a puszta jelenléte is inspirálóan hat az emberre. A csavarok és alátétek rendezése, alkatrészek szanálása közben az járt a fejemben, hogy vajon mennyi hasonló műhely lehet még az országban? Mennyi versenyautó pihenhet csendben a porlepel alatt, várva, hogy jobb idők jöjjenek? Igoron még mindig a 2011-es nagyvázsonyi verseny rajtszáma virít, azóta nem indultunk sehol. Ma már nézőként sincs értelme kétszáz-háromszáz kilométereket utazva három napra beköltözni a Mecsekbe, vagy sátrat verni a lőtéren. Eltűntek a nagy példaképek, az igazi autóversenyzők. Nagyon hiányzik ez a világ.
Maradt a sepregetés, meg a versenyautó elindítása a csendes hétvégéken, esténként meg a régi képek és videók nézegetése. Mi így őrizzük a rali varázsának parázsló tábortüzét.