A karbon az új svéd acél

A svéd autógyártás igen szűkös márkakínálatot vonultat ugyan fel, de annak a kevésnek mégis eléggé színes és érdekes a háttere. Sokan mondták régen a megboldogult Saabra, vagy manapság a Volvora, hogy a svéd acél megtestesítői. Nos, rajtuk bőven túltesz a kis ängelholmi manufaktúra, a Koenigsegg, amely cég valódi svéd acélokat vonultatott fel az idei genfi autószalonon.

1301_1003609316363657_8901317520453391334_n.jpgSkandináv módon hideg, de látványos a forma

A hármasfogat talán legérdekesebb darabja a Regera, amelynek prototípusa tavaly ugyanitt debütált. A cég által nemes egyszerűséggel csak mega-autóként említett típus egy hibrid meghajtású sportautó, amely a puszta megjelenésével is vonzza a tekintetet. A koncepció bemutatása óta eltelt egy év alatt sikerült szériában gyárthatóvá fejleszteni a különleges svéd sportautót. A mérnökök az alapkoncepcióhoz képest bő 3000 ponton változtattak az autón.

regera_1.jpgAz agresszív megjelenéshez agresszív tartalom is párosul

A Regera különlegessége főként a hajtásláncban keresendő. A Koenigseggnél a már jól ismert 5 literes, ikerturbós V8-as motort kombinálták három elektromos motorral. Így az elért rendszerteljesítmény bő 1500 lóerő és a forgatónyomaték meghaladja a 2000 Nm-t. Mindezt igen különleges módon viszik át a kerekekhez, ugyanis a mérnökök a benzinmotorhoz nem hagyományos sebességváltót csatlakoztattak, hanem csupán egy direkt áttételen keresztül hajtja a hátsó kerekeket, míg az első tengelyt elektromos motor hajtja, ezt a cég Koenigsegg Direct Drive System elnevezéssel illette. Elmondásuk szerint így, hogy kiváltották a hagyományos váltóművet, sikerült a váltásokból eredő veszteséget csökkenteni. 

12670374_1035469853177603_5550704550624325963_n.jpgJól áll neki a genfi szalon csillogása

Az elektromos hajtási egységben is újdonságot mutat a Regera, az akkucsomag mindössze 90 kg tömegű, 4,5 kWh teljesítményű és ez az első olyan autó, amely 800 voltos rendszerrel van ellátva. Az így létrehozott hibridhajtás segítségével az autó 10,9 másodperc alatt gyorsul 0-ról 300 km/h-ig, a vége pedig 400 km/h fölött van. Az első példányokat az idei év végén kezdik el átadni a szerencsés tulajdonosoknak. 

Az Agera típus utolsó, mindösszesen három egyedi példányban készülő “Agera Final” elnevezésű változatát is most mutatta meg a nagyközönségnek a Koenigsegg. A “One of 1” egyedi aerodinamikai elemekkel és egyedi fényezéssel ellátott kivitel, amelyben a V8-as motor 1360 lóerőt présel ki magából. Ez a példány így teljesítményben és külsejében is közel került One: 1 típushoz. 

agera121lr4.jpgKarbon felniken át gyűri maga alá az utat az “Agera Final” One of 1

A kis manufaktúra szintén a tavalyi genfi szalonon mutatta be az Agera RS változatát, amelyből mindösszesen 25 példányt terveztek gyártani. Az utolsó RS a #7118 alvázszámú autó, amely vibráló citromsárga fényezést és pirosra fényezett légterelő elemeket kapott. 

dsc_0457.jpgAz utolsó Agera RS

A tegnap bemutatott Bugatti Chiron után bizony a svédek is nagyot gurítottak a 86. Genfi Autószalonon, acélosan kemények a Koenigsegg karbon testű szörnyetegei.

 

Total
0
Megosztások
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share