A Bálna sztorija

Mercedes-Benz W140

Sonderklasse, mondja a német a Mercedes-Benz legnagyobb autójára, amelynek újgenerációs képviselője a W140-es típus volt. Idehaza Bálnaként, vagy „nagymerciként” elhíresült autó méltán vált világszerte népszerűvé és egyben megalapozta a modernkori S-Klasse máig tartó vezető helyét a csúcskategóriában. Ha a ’90-es évek elején Mercedes dealer lettem volna, akkor három igen fontos vevőmnek a következőket tanácsoltam volna: Diana hercegnő kérem, mindig kösse be magát és a sofőrje ne hajtson gyorsan, Putyin elnök úr, ez még egyszer sokat fog érni, Fenyő úr önnek a páncélozott változatot ajánlom.

Olivier Boulay és Brunno Sacco a ’80-as évek közepén skiccelték fel az első vázlatokat a Mercedes W126 utódjáról, amely a W140 gyári kód alatt futott. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a stuttgartiak modernkori V12-es motorjának is a fejlesztése, ugyanis a németek eltökélt szándéka volt, hogy a csúcsváltozat csúcsmotort fog kapni. Sokan emiatt a kocka S-Klasset az utolsó túlmotorizált Mercedesnek tartják, amiben még vastagon volt anyag. Ez lehet, hogy így van, hiszen a legkisebb motorja is sorhatos volt, de én azért a legújabb Sonderklasse típus előtt is fejet hajtok, hiszen továbbra is a kategória csúcsa, főleg az AMG és a Maybach változatok.

A típus egyben az 1990-es évek Mercedes modellkínálat formanyelvének első képviselője is volt. Később ezt követte a teljesen új C-Klasse, majd ennek megfelelően modernizálták a W124 és az R129 típusokat is. Kezdetben két karosszériaváltozatot fejlesztettek, a standard tengelytávú SE és a megnyújtott SEL típust, később elkészült a kupé is, amely SEC néven vált ismertté.

A számtalan prototípust követően az autó végső formaterve 1987-ben került elfogadásra a Mercedes akkori vezetősége által. Eredetileg 1989-ben kezdték volna meg a gyártást és a forgalmazást, ez azonban két évvel elcsúszott a 600-as változat motorfejlesztése, illetve az autót megzabolázó megerősített fékrendszer optimalizálása miatt.  A végleges autót végül 1990 novemberében mutatták be a stuttgartiak, a hivatalos premiert pedig a ’91-es Genfi Autószalonon tartották meg, a rákövetkező hónapban pedig elindult a W140 gyártása is. 

A fejlesztés során azonban az új csúcsmodell költségei jelentősen túllépték a tervezett szintet, ami az akkori Daimler főmérnök, Wolfgang Peter pozíciójába került. Megjelenésekor azonban olyan újdonságok kerültek az új S-Klasse típusba, mint a duplarétegű üvegek, a szervó ajtók és csomagtérfedél, a becsípődésgátlóval ellátott elektromos ablakok, az autó hátsó részén elhelyezett parkolást könnyítő jelzők, amelyeket később tolatóradarra cseréltek, illetve az autó leállítása után is működő fűtési rendszer. Ugyanakkor a megjelenés előtt mégsem építették be az autóba a légrugós rendszert, ez csak az utódban jelent meg, helyette a hátsó futómű hidropneumatikus rendszerű volt a csúcsverziókban.

A premiert követően, 1992-ben mutatkozott be a kétajtós kupé változat (C140), amely csak a standard tengelytávval készült. Ez a kategóriában ritkaságnak számított, ekkora méretű kupét akkoriban talán csak az angolok kínáltak (Bentley Continental R), a két közeli német konkurensnek pedig azóta sincs ebben a méretosztályban ennyiféle karosszériaváltozata, mint a Mercedesnek. A kupé idehaza sajnos a maffiózók szimbólumává vált, mint ahogy általában a W140 típuscsalád, azonban nyugaton a megbecsültsége sokkal magasabb a Bálnának, mint itt a vadkeleten.

1993-ban, amikor a Mercedes megváltoztatta a nómenklatúráját, a W140 modellváltozatokat is átnevezték, az 500-as, illetve 600-as (és a kisebb) SE/SEL/SEC változatokból lett az S500/600, illetve a szám utáni L betű jelölte a hosszított változatot, a SEC-ből pedig CL lett. Ugyanezen évben a W140 az akkor még ritkaságnak számító színes kijelzővel ellátott navigációt is kapott választható extraként. Az életciklusa során számtalan fejlesztésen és kisebb modellfrissítéseken átesett típushoz olyan kényelmi extrák is elérhetőek voltak, mint az esőérzékelős ablaktörlő, a 12 irányban állítható memóriás ülések, amelyek kapcsán a kormánypozíciót és a belső tükör pozícióját is el lehetett tárolni .

A kilencvenes évek közepén jelent meg a Linguatronic rendszer, amellyel a telefont lehetett hangvezérlés által működésbe hozni. Ezen felül a négyfokozatú automatikus váltót az ötfokozatú, már elektronikusan vezérelt egység váltotta fel, amely egyrészt könnyebb is volt, mint a korábbi szerkezet, másrészt a fogyasztásra is jó hatással volt, habár egy ekkora hajónál ez szerintem nem egy lényeges szempont.

A Mercedes hagyományokhoz hűen ebből a modellből is készült Pullman kivitel, amelyben hátul négy ülőhelyet alakítottak k. Többek között az ex-KGB ügynök, jelenlegi moszkvai vezér, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin flottájában is volt egy ilyen páncélozott, azaz Guard csúcsgép, amelyet most 1,3 millió euróért hirdetnek a mobilén. Ez valakinek tényleg jó vétel lesz, hiszen a 4,8 tonna megengedett össztömegű elnöki autóban, mindösszesen 22 ezer km van, a vaskos árat szerintem nem kell magyarázni. A Guard változat érdekessége, hogy a gyártó egy év vagy 10 ezer km után ajánlja nem az olaj, hanem a gumiabroncsok cseréjét.

A Pullmannal természetesen nem ért véget a W140 különleges változatainak sora, II. János Pál pápa részére készítette el a Mercedes a csupán egy példányban létező Landaulet kiadást, amely egy S500 L változaton alapult, hátul kialakítva a pápai trónt.

A W140 önmagában megtestesítette a korabeli luxust és kényelmet, amit akkoriban egy autó csak adhatott a tulajának. Azonban az AMG közreműködésével készült néhány bestiális széria is, amelyeket a teljesítményre és a sportosságra hangoltak. Így született meg az S70 és az S73 AMG, a „kisebb” változat az M120 kódjelű V12-es motor hétliteres, 496 lóerős változatát kapta, amelyben 720 Nm maximális nyomaték forgatta meg a hátsó kerekeket, a száguldás ezzel a motorral 300 km/h-ig tartott. A nagyobb változatban még tovább fúrták a motort és 525 lóerőt préseltek ki belőle.

Ezen is túltesz azonban az a változat, amely csupán egyetlen egy példányban készült Brunei szultánjának. Az S73 T AMG, amely egyben máig az egyetlen S-Klasse kombi (T), az orra a 600-as SEC típusé, a motorja 565 lóerős és 750 Nm-t szabadít rá a kerekekre. Ez a motor került egyébként a Pagani Zonda C12S-be is. Az S70/73 változatok motorja az SL70/73 (R129) roadsterből származott, a Mercedes csak és kizárólag egyedi megrendelésre készítette a mindösszesen 112 példányban legyártott és kizárólag fekete színben pompázó csúcsváltozatokat. Házon kívül sem maradt érintetlen a csúcsváltozat, a Brabus és a Wald is megpiszkálták az S73-at, előbbi a 7.3 S változatban 582 lóerőt pumpált, így a végsebesség benézett 300 km/h óra fölé, a Wald leginkább optikailag formázta sportosra a W140-et.

Hét és fél éves pályafutása során a W140-ből összesen 432 732 példány készült, ebből csak 26 022 volt a kupé változat. A legnépszerűbb a 300-as modell volt, ebből bő 180 ezret adtak el, legkevesebbet pedig a CL 420-ból, mindösszesen alig 2,5 ezer darabot. Akkoriban a dízel még nem volt annyira népszerű, a különféle gázolajos bálnákból kicsit több, mint 28 ezer példányt értékesítettek. Ma már bőven youngtimer, még mindig hatalmas katedrálisnak tűnik az utakon, fenntartani nem olcsó, főleg a csúcspéldányokat, egy szép állapotú kupé akár 5 millió ft fölött is mehet.

Akinek netán van egy szép W140 példánya, az ne legyen rest és ossza meg velünk itt vagy a facebook oldalunkon, mert a Bálna örök és még mindig megnézik!

Forrás, képek: Mercedes-Benz, AMG, Wald, Brabus