Reggeli rozsda: hazai Mustang-Celica

Sokan hajlamosak alábecsülni az itthon rejtőzködő érdekes autók számát. Számtalan különleges, vagy ritka autóról van tudomásunk, és igyekszünk ezek közül minél többet bemutatni Nektek. Ma egy fellelt állapotú Toyota Celica került sorra, tartsatok velünk!

Talán kicsit furcsán hangzik, de egy restaurálatlan autó sokszor beszédesebb a szemlélődő számára, mint egy teljesen újjáépített. A sérüléseket, a lekopott festékrétegeket nézve évtizedek története elevenedik meg az ember szeme előtt. Nem szükséges hozzá több egy kis fantáziánál. 

Így voltam ezzel a Toyotával is, amikor először megláttam. Amikor ez a Celica legördült a Toyota Aichiben álló gyártósoráról, én még tervben sem voltam, hogy finoman fogalmazzak. Akkoriban a japánok Amerikára fenték a fogukat, de ezúttal nem Mitsubishi Zero repülőgépekkel akarták őket leigázni, hanem négy keréken, az autókereskedésekben.

Nem véletlen tehát, hogy a Chevrolet Camaro, valamint a Ford Mustang vonalai keverednek az autóban, mindezt megkoronázva egy Dodge Challenger fronttal. A japán nem egy feltaláló, inkább egy tökéletesítő típusú nép, szépen összegyúrták az akkor futó amerikai gépek íveit. Persze V8-as motorról szó sem lehetett, de azért hazai szemmel nem kicsi így sem: 2 literes, négyhengeres.

A koppintások mindenütt tetten érhetők, ennek ellenére önálló karaktere van a kis kupénak. A keret nélküli üveges ajtót kinyitva szintén izomautós a hangulat, de mégis érezni, hogy egy japán kezek által összerakott, precíziós műszerben foglalunk helyet. Ha másból nem, a méretekből biztosan, hiszen jóval kisebb az említett nagyvasaknál. Fellelt roncsautóknál ritkán esik szó üléspozícióról, de meg kell jegyeznem, hogy 189 centimmel kényelmesen ücsörögtem a négyüléses gépben (hátra azért nem ülnék be). Ha már bent voltam, alaposan körülnéztem. Tartós anyagokból épült fel a belső tér, hiszen az 1991 óta magyar földön lakó autóban aránylag kevés dolgon látszott az idő múlása. Talán a kormány repedései árulkodtak arról a formavilágon kívül, hogy ez bizony egy nagyon öreg masina. 

A külsőn már sajnos sokkal jobban meglátszik az idő múlása, de szerencsére ez már nem sokáig lesz így, hiszen teljesen fel lesz újítva a kis Celica. A kilencvenes években még fekete volt a színe, most valami furcsa sárgás árnyalatba van öltözve, tekintélyes rozsdafoltokkal tarkítva. Lesz vele munka, az biztos.

Kívülről a már említett orr, a szellőzőrácsokkal díszített motorháztető és a szép ívű szélvédő ragadják meg legjobban a figyelmet, de az osztott hátsó lámpák is érdekesek. Nekem még a kilincs volt az egyik kedvenc részletem, ma is könnyedén működik, és az ajtó is erőlködés nélkül, simán záródik. Japán precizitás, ugye.

A motortérben egy már-már spártaian egyszerű kinézetű motor lakik, de igazából egy motornak a külseje csak másodlagos. A kétezer köbcenti, meg a merev hidas hátsókerékhajtás élménydús utakat ígér a felújítás után a tulajdonosnak. Egyébként az autó üzemképes, akkumulátor hiányában viszont nem tudtunk vele egy próbakört menni az udvarban. 

Van még valami, amit nagyon szeretek ezekben a régi autókban: a bennük található alkatrészek még többnyire a márka szülőföldjén készültek. Ahogyan egy Renault 12-nél is percekig tudok bámulni egy “CIBIÉ”, vagy egy “Made in France” feliratot, úgy itt is ez történt, amikor közelebbről megnéztem az első lámpákat. A KOITO – Made in Japan szöveg díszelgett rajtuk. Hogy élhették túl a gyári lámpák az elmúlt 41 évet?! Valójában egyébként a vagány ST logót akartam közelebbről szemügyre venni a hűtőrácson. Utóbbi nekem a Camaro első generációját juttatja eszembe, persze méretarányosan kicsinyítve.