Gyárilag visszatekeri az órát a Ferrari?

Az óravisszatekergetés mondhatni hazai szokás a használt autók piacán, de úgy gondolom, hogy ez a probléma az egész keleti blokkot érinti. Volt már belőle blama és botrány nem kevés, A sok esetben átvert vevők nem sok jóra és segítségre számíthatnak, annak ellenére is, hogy idehaza már kötelező az óraállás rögzítése a műszakin. Azonban úgy tűnik, hogy a gyakorlatot mások is átvették, méghozzá gyárilag. A floridai Robert “Bud” Root bő 22 éven keresztül dolgozott a Ferrarinak, utoljára a Ferrari of Palm Beach szalonban, mint top értékesítő. A tavalyi év elején olyan elektronikát fedezett fel a Ferrari autóiban, amivel a digitális kilométerórát gyárilag vissza lehet pörgetni alacsonyabb, vagy akár 0 km értékre. Ezzel a lépéssel a tehetős vásárlók így akár magasabb értéken tudnak túladni a megunt használt olasz sportautóikon, ami lássuk be a ritkább példányok pl. a LaFerrari vagy az Aperta esetében millió dolláros összeg is lehet. 

ferrari_dashboard.jpg

Gyárilag visszatekert Ferrari? Igen, lehetséges!

Bud mindezt szóvá is tette a cégnél, illetve tudomása van arról is, hogy egy nagyon tehetős vevő, egészen konkrétan a Sara Lee cég vezére, Steven McMillian fizetett is azért, hogy a szervizben visszatekerjék az autója óráját, így a használt LaFerrari értéke egyből egymillió dollárral megugrott. Továbbá úgy gondolja, hogy a berendezés csak úgy kerülhetett gyárilag az autókba, hogy arról tudtak a Ferrari olaszországi vezetői is, akik ennek zöld utat adtak (mint a csalószoftver a VW-nél). 

3d9d566600000578-4257298-longtime_ferrari_salesman_robert_bud_root_claims_he_was_fired_af-m-37_1487956214994.jpg

Robert “Bud” Root a Ferrari egyik top értékesítője az USA-ban

Robert Rootot tavaly januárban kirúgták a floridai szalonból, annak ellenére, hogy rekord eladásokat hozott a cégnek, illetve több száz tehetős ügyfelet segített hozzá álmai Ferrarijához a napfényes Floridában, különösképp Ford Lauderdale és Palm Beach környékén. Helyére a 32 éves Noelle Miskulin került, akinek autóértékesítési tapasztalata nem volt még korábban, ő egyébként Jay Youmans feleség, aki a palm beachi szalon feje is. Ilyenre példát lehetne hozni a magyar közéletből is, ahol a butácska feleség a férj által kerül jó pozícióba. Robert “Bud” Rootot a cég részéről üzleti etika megsértésével vádolták, de Bud szerint a valódi oka az volt, mert rájött a turpisságra, elmondása szerint a Deis Tester nevű eszközt kizárólag arra lehet használni, hogy a futásteljesítményt manipulálják. Továbbá úgy sejti, hogy valamiféle adócsalás is lehet a dolog mögött, ugyanis az autók újbóli értékesítésekor az ilyen drága típusoknál akár 100 000 dollár adót is fizetni kell. Később 2016 tavaszán Budot visszavette alkalmazásába a cég, tartva attól, hogy az ügyet a bíróságra viszi, nos azóta az ügy már a bíróságon, hiszen azóta folyamatosan diszkriminálják.

Háttérinfók: Daily Mail

Total
0
Shares
2 hozzászolás
Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share